,,Életbe lépett az Európai Unió új alapokmánya, amelyben az első alkalommal jogi alap teremtődött a sport számára. A 6. és 165. cikkek kiemelik a sport fontosságát Európában, elismerik sajátos természetét, és deklarálják, hogy a sport támogatása közösségi célkitűzés."
A XIII. Olimpiai Kongresszus első s talán legfontosabb megállapítása: ,,A rendszeres sportolás elengedhetetlenül szükséges a jövő nemzedéke számára."
Az előbbiekhez kapcsolódva a Magyar Olimpiai Bizottság nyilatkozatában olvashattuk: ,,A sport a helyi, nemzeti tradícióink, kultúránk és történelmünk szerves része, ugyanakkor létfontosságú szerepet játszik a közösségek közötti kapcsolatépítésben."
És végül hadd idézzük az RMDSZ programjának idevágó mondatait: ,,Fontosnak tartjuk, hogy a sportban valamennyi tehetséges fiatalnak esélye legyen képességei kibontakoztatására. Ezért előtérbe helyezzük az iskolai testnevelés és sport lehetőségeinek fejlesztését, valamint a helyi, a regionális és az országos versenyrendszerek kiépítését."
Örvendetes, hogy végre felismerésre került a sport kiemelkedő szerepe és áldásos hatása a társadalomra, benne elsősorban a fiatalokra. Ki­rajzolódóban tehát a diák- és a szabadidősport fokozottabb állami támogatása. Hogy a gyakorlatban ez mennyire van így, azt a közép- és felső tagozatos iskolákban már láttuk. Köteles­sé­günknek érezzük, hogy megnézzük, mi a helyzet az I—IV. osztályos iskolákban és óvodákban, hiszen itt kezdődik a gyerekek nevelése, itt tanulják meg a sport ábécéjének első betűit.
Elindultunk tehát, hogy körbejárjuk a megyét, és a legkisebb iskolák jelenlegi helyzetét megismerjük.

Körsétánk első állomása Sárfalva
Az iskolában Horváth Judit tanítónő és Molnár Éva óvónő fogadott. Túl voltak már a kötelező programon, így aztán nyugodtan beszélgethettünk.
— Az I—IV. osztályba tíz gyerek jár — mondja Horváth Judit. — Heti két testnevelési óránk van. Magam tartom, nincs szakos tanárunk. Kevesen vagyunk, az udvar sem túl nagy, így aztán szabadtéri, úgymond ,,sportpályánk" nincsen, de ha labdázni akarunk, a teremben van egy minikosárpalánkunk. Vannak labdáink, természetesen olyanok, melyek ezen a szinten kellenek az oktatáshoz, például nagy labdák az egyensúly feljesztéséhez. Továbbmenve vannak ugróköteleink, szalagok, karikák a művészi tornához, vannak tollaslabda-felszereléseink (ütők, labdák), és van tizenhárom kerékpárunk, ezeket a Környezetbarát-program pályázatán nyertük. Ki is használtuk ezeket a kerékpárokat az Olimpiai hét során szervezett nyári táborozáskor, ez alkalommal besegített Turóczy Olga testnevelő tanárnő. Van két tornamatracunk, a szivacsokat hazulról hoztam.

Táborban a sárfalvi gyerekek

— Van bordásfalunk — kapcsolódik a beszélgetésbe Molnár Éva óvónő —, sok-sok játékunk, mind olyanok, amelyek a gyerekek segítségére vannak az énekes, mozgásos játékokban. Egyébként mindennap reggeli tornával kezdünk, aztán menet közben is gyakran beiktatjuk a frissítő perceket. Minden tevékenységünkben jelen van a mozgás, de van külön talajtornánk változatos gyakorlatanyaggal, természetesen nagy figyelmet fordítva a képességek fejlesztésére. Ha rendszeres a program, és jól felépített, a gyerekek nagyon szeretik, szívvel-lélekkel bekapcsolódnak, nincs is egyetlen túlsúlyos gyerekünk sem.
Szinte egyszerre mondják: — Elsődleges célunk a gyerekek képességeinek, készségeinek, tehetségének kibontakoztatása, fejlesztése. Úgy dolgozunk, hogy a lehető legjobban felkészülve érkezzenek tanítványaink a felső tagozatra, hogy még véletlenül se mondhassa az ott tanító testnevelő tanár: a sárfalvi gyerekek mozgáskultúrája szegényes... Sok felszerelésünk van, de nem annyira sok, hogy ne kérnénk újabbakat és újabbakat, korszerűbbeket. Most is van egy ígéretünk — a tanügy részéről — egy alagútra és más játékszerekre. Kellenek, hogy minél gazdagabb, változatosabb programmal lephessük meg a mozogni, játszani és tanulni imádó tanítványainkat.
Hát kell ennél több? Útban Hilib felé nyugtáztam magamnak a tanulságot: induláshoz több, mint jó.