Peter Stika, a stuttgarti Hohen­heim Egyetem archeobotanikusa Német­ország délnyugati részén, Eberdin­gen-Hochdorfnál feltárt 2550 éves kelta településen vizsgálódott. A leletek tanúsága szerint a helyi kelta törzsfőnökök szívesen mulatoztak a közösségi "rendezvényközpontban", és e vigasságokon a kellő hangulatot a közeli "sörfőzde" által készített ital alapozta — olvasható a ScienceNews (http://www.sciencenews.org) hírportálon. A sör fő alapanyagát, a jó minőségű árpamalátát a közelben levő hat speciálisan kialakított árokban állították elő. Ezekből az árkokból megszenesedett árpaszemek ezrei kerültek elő, ami a sörfőzde kapacitásáról árulkodik. A német archeobotanikus, miután bebizonyította a maláta jelenlétét a vaskori helyszínen, több olyan eljárást is kipróbált, amelyet a vaskori sörfőzők alkalmazhattak, hogy kiderítse, milyen ízű lehetett a kelták folyékony kenyere. A kelták a település közelében levő árkokban áztatták és csíráztatták az árpát. Stika feltételezése szerint az árkok két végén rakott tűz segítségével szárították az árpaszemeket, aminek következtében a maláta sötét színű és füstös ízű lett.
Míg a modern kori söröket többnyire komlóval ízesítik, a kelták fekete ürömmel, murokkal vagy beléndekkel "bolondították meg" erjesztett italukat. Stika úgy gondolja, hogy már a kelták is alkalmazhatták azt az eljárást, amely széles körben elterjedt a középkori európai sörfőzdékben: a folyékony malátába felhevített köveket helyeztek, amelyek karamellizálták az alapanyagot. Az erjesztést élesztővel, esetleg méz vagy gyümölcsök hozzáadásával indították el.
A jelenkori sörkedvelők valószínűleg nem lelkesednének túlzottan a kelták erjesztett italáért, amely zavaros és üledékes volt. Ám némely "extrém" sörfőzde akár vállalkozhat az ókori itóka előállítására, és akkor végre kiderülne, igaza volt-e a Kr. u. 4. században uralkodó Julianus római császárnak, aki egy versében a kelta sör "illatát" a bakkecskék bűzéhez hasonlította.