Mielőtt nekifogtam ezen írás elkövetésének, meglátogattam Szent István szentléleki szobrát, hogy gondolatban elbeszélgessek vele. Ő már több mint ezer esztendeje néz le reánk fentről, figyeli kétbalkezes tevékenykedésünket a ránk bízott földön. Sőt, a szentlélekiek ténykedését már közelebbről is szemléli, mióta szobor alakjában itt strázsál.
El kell árulnom, vallomását önkritikával kezdte. Elismerte, tévedett, mikor arra intette fiát, Imre herceget, hogy: ,,a jövevényeket gyámolítsad, és becsben tartsad". Kijelentette, hogy ezzel alaposan melléfogott. Nem látta előre, hogy azok, akiket keblére ölelt a magyar haza, ezer év után hálából széthordják majd országát. Én inkább mai dolgainkról és Kézdiszentlélekről szerettem volna többet megtudni tőle. Azt mondta: mindig is értékelte a szentlélekiek és a környékbeliek virtusát. Már akkor is, mikor a falvakban a bál úgy kezdődött, hogy leverték a lámpát. Aztán a nyolcvanas években nem is kellett leütni, mert nem volt villany. Ilyenkor előkerültek a bicskák, és a végén a bálozók azt mondták, ha a mentő nem fordult legalább kettőt, akkor nem is volt bál.
De mára már Kézdivásárhely környékén egy év alatt csak három gyilkossági kísérlet történik. Harciasságukat a magyarok egymás elleni politikai harcokban élik ki, de nemcsak Székelyföldön, hanem minden magyarlakta vidéken. Ha a sok jelöltet és önjelöltet nem választják meg pártfőtitkárnak, akkor azok majd létrehoznak maguknak még egy-egy kisebb pártot, mint Vajdaságban vagy Szlovákiában. (Bár — szent királyunk szerint — ilyen ország, hogy Szlovákia, nem is volt halála után még ezer évig.) A magyar politikusok és pártocskáik majd virtusból kölcsönösen kinyírják egymást.
Örömmel számolt be arról, hogy a bajok ellenére sokszor lát ünnepelni minket. Ha ünneplésből meg lehetne élni, akkor a magyarok vígan élnének egész évben. Minden hónapban lehetne újabb és újabb alkalmakat találni. A községben, ha minden falu csak egy hétig ünnepli saját napját, az már egy hónap. Aztán ünneplésre ad alkalmat minden megrendezhető összejövetel. Ezeket is szabadnappá kellene nyilvánítani, akárcsak március 15.-ét. Annak is örül, hogy Szentlélek ilyen fontos találkozóhely jeles embereknek. Megfordult itt már Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes, Tamás Sándor megyeitanács-elnök, Olosz Gergely RMDSZ-es elnökjelölt. És volt itt polgármesterek találkozója, huszártalálkozó, vőfélytalálkozó is. Az itt megjelentek még nagy államférfiak lehetnek, és idővel talán majd nekik is szobrot állítanak. A szárazpataki erdő helyén szoborerdőt lehetne létesíteni.
Nagy királyunk örvend annak is, hogy ha a főutak megjavítására nincs pénz, a mezei utak és a mellékutcák kavicsozásával jól haladnak.
Nem csoda — mondta —, hogy a leányszöktetéses Özvegy és lánya című, Kemény Zsigmond-regény cselekménye itt játszódott, mert már akkor is szép asszonyok, lányok élhettek itt, kései utódjuk, egy szentléleki lány szépségkirálynő-versenyt nyert decemberben. A szép hölgyek híre fellendítheti az idegenforgalmat a vidéken. Arra viszont csak kellene vigyázni, hogy a szép lányokat ne mind szöktessék el Szentlélekről. De a legények is olyanok, hogy ha nincs étvágyuk, akkor is nyolc tojásból esznek rántottát.
Gondok is adódnak a községben, ha esni kezd az eső. Olyankor víz van elég, de az ivóvízhálózat építésének csak az idén fognak neki Szárazpatakon és Kiskászonban. És ha lesz vezetékes víz, akkor talán tejesítik a kiskászoni tejcsarnokos hölgy óhaját, hogy a tehenek tőgyét jobban megmossák, és így jobb lesz a tej minősége is. A simogatástól esetleg még több tejet is adnak.
De nemcsak a vidéken áthömpölygő víztől, hanem a leomló földtől is kell félni, például Szárazpatakon, ahol attól tartanak, hogy ha kivágják az erdőt, földindulás lesz, és elviszi a fél falut. Van itt az erdőbirtokosságon kívül más potenciális favágó is, aki az éj leple alatt láncfűrésszel ártatlan almafákat támad meg, ahogy ez nemrég történt. Bár olyan kérések is elhangzanak közben, hogy Perkő felé ki kell vágni az erdőt, mert ettől nem látni a kápolnát.
Szent királyunk hiszi, a községnek az itt történő erőfeszítések segítségével tovább kell mennie, ahogy egy itt keletkezett helyi közmondás is tartja, ami akkor született, mikor egy régi polgármester a nászéjszakán az ifjú feleség kételkedését látva kijelentette: márpedig ennek bé kell menjen, mert az esküvő sokba került.
