Ez idáig a kézdialmási Veresvíz és az Orbai Egyesület elnökei fejthették ki nézeteiket a felvetett kérdésekről, számolhattak be törekvéseikről. Ezúttal a bardoci székhelyű Erdővidéki és a berecki székhelyű Feketeügy egyesületek elnökeit szólaltatjuk meg, továbbépítve az eszmecserét is a ,,hogyan jobban?"-ról. A két egyesület gazdasági környezete nagyfokú hasonlóságot mutat: erőteljes, kis és közepesnek nevezhető fafeldolgozó magáncégek működnek területükön, a riporter úgy látja: az ezekkel kialakított szimbiózis eleve megszabja üzleti beállítottságukat. E cégek még a kilencvenes években jöttek létre, lépéselőnyük és tőkefölényük nyilvánvaló.

Ötletek és akadályok

Írtunk róla pár hete: a székelyszáldobosi közbirtokosság fűrésztelepet állít fel, szalagfűrésze már próbaüzemel, azóta, meglehet, tető alá is került. Van-e mód tőkefelhalmozásra egyesületi szinten? — kérdeztük a szomszédos Bardocon az Erdővidéki Erdőtulajdonosok Egyesületének elnökétől, Kolumbán Sándortól, utalva arra: ahol a közbirtokosság szegényebb, ott az egyesületre lenne ráutalva. Az egyesület közel 11 000 hektár erdőt és 2500 hektár legelőt birtokol, létrehozta magánerdészetét (lásd interjúnkat Egyed Csabával), és a hogyan továbbról most alakítgatja elképzeléseit.

— Volt szó róla, a bölöniek, köpeciek, bodosiak, nagyajtaiak és középajtaiak is megfogalmazták, hogy jobb lenne a külön-külön fűrésztelepek helyett egy közöset beindítani, de a közbirtokosságok eléggé széthúzóak. Egy közös vállalat több alkalmazottal működhetne, többet tudna feldolgozni, sőt, kitermelést is végezhetne, bútor- stb. gyártásba is foghatna. Előbb persze a piacon kellene szétnézni. Az ötletek felvetésénél tartunk. Tény, hogy a közbirtokosságok különböznek a tekintetben is, milyen formában és mennyi juttatást nyújtanak tagjaiknak. Van, ahol megfizettetik a tagokkal a kitermelést, máshol a szállítást is, van, ahol e kiadás a közbirtokosságot terheli, és az nem kis pénz. Miután most az erdészeti törvény sem engedi meg, hogy ne szakosított egységgel vágassák ki a fát, sokat latolgatták, mi a jobb: lábon állva eladni vagy kitermeltetni, és az út mellől eladni, saját vagy idegen kft.-vel kitermeltetni. Nagyobb befektetésről szintén beszélgettünk, de sok a magánfafeldolgozó cég a környéken, és azok megmaradása szempontjából is meg kellett vizsgálni a kérdést. Ott van Fülében a Gazdabolt, Bardocon a Connectic, a Delney és a Gerend, Száldoboson a Demeter. A Gazdaboltnál kétszáz ember dolgozik, több faluból ingáznak munkásai, feldolgozóüzeme van, kitermelőegysége, nem csak a rönkkel foglalkozik, szénégető részleget is fenntart. Bútorgyár nincs, asztalosműhelyt működtet a Delney, asztalokat, székeket, palétákat készít, nagyobb kocsikra kóborszerkezeteket.

Több száz embernek kenyeret adó cégektől nyilván sokak egzisztenciája függ, azok komoly tényezővé nőtték ki magukat egy évtized alatt, velük esetleg az együttműködés előnyösebb útjai is kereshetőek, erről azonban még nincs elképzelés.

Az egyesületnek egyelőre a tagsági díjakon kívül más jövedelme nincs, az erdészeti jövedelmek sem kielégítőek — véli az elnök. Kitér arra, hogy a helyi tanács legelők nélkül maradt, miután azokat a közbirtokosságoknak adták vissza. A legelők azért kerültek a viták középpontjába, mert az emberek egy része még ragaszkodik a közös csordához, a több állattal rendelkező vállalkozók saját legelőparcellát szeretnének, a vita miatt a legelődíjak tekintetében megegyezni bajos, a bevételek alacsonyak.

Az elnök úgy látja, a pénzügyi nehézségekből kivergődni csak úgy lehet, ha ősztől hozzáférhetővé válnak az unió strukturális alapjai, a környezetvédelemre lehívható pénzek, ehhez külön bizottság alakítását látja szükségesnek.

Régi és új botrányok

A megye másik sarkában, Bereckben a Feketeügy Egyesület elnökével, Dimény Zoltán községi polgármesterrel, erdészeti szakemberrel szintén a tőkeképzés nehézségeinek okait firtatjuk, előbb azonban kis kitérőt téve legyen szabad a tulajdon-visszaszolgáltatás legégetőbb kérdéseit és azok legújabb fejleményeit összefoglalni. Nem lehet szó hosszú távú gazdálkodásról, amíg ezer hektárokat még mindig mások bitorolnak, amíg a reprivatizáció nem nyer megnyugtató megoldást. A bereckiek a már említett ozsdolaikkal és gelenceikkel eveznek egy hajóban. Bereckben a tanácsi erdőn kívül a Koszta Társtulajdonnal és a tulajdonképpeni helyi közbirtokossággal kell főleg számolni. Melyik áll jobban?

— Egyelőre a Koszta, de nem lehet egyiket gazdagabbnak, másikat szegényebbnek minősíteni. A közbirtokosságnak most kerül vissza egész területe, a Koszta nagyobb területtel alakult meg már korábban. A közbirtokosság ezer hektárnál valamivel kevesebb lesz, a Társtulajdonnak másfél ezernél valamivel több van. Most rendeztük a papírokat, hogy visszavegyük azt is, amit eddig nem sikerült. Az 1-es törvény nem adott mindent vissza a közbirtokosságoknak, most az 547-es törvény viszont az egész telekkönyvezett területet visszajuttatja. Az aktacsomókat összeállítottuk, a térképek elkészültek. A társtulajdonnak hál’ istennek az egész területe a megyén belül van, a közbirtokosságnak 380-valahány hektárja Bákó megyében fekszik, a kérést és a dokumentációt letettük, remélem, azt visszakapjuk. Erre van precedens, Bereck község visszakapott már 529 hektárt Bákó megyében, ugyanez sikerült eddig Kézdialmásnak, Lemhénynek és Kézdivásárhelynek is. Berecknek lenne még ezer hektárja ott, mely Casin közigazgatási területén fekszik, megyei szinten is tárgyaltunk már róla, a prefektus úr ígérte, közbenjár. Van viszont Vrancea megyében is a községnek ezer hektárja. Mi? Mi nem pereltünk, miként Lemhény sem, vártuk a fejleményeket. Nem tudtunk volna a tanácsi pénzekből annyit elkülöníteni eddig.

Bereckben tehát a reprivatizáció korántsem fejeződött be. Községszinten a tanácsnak és a közbirtokosságnak nem kevés, összesen 2500 hektár követelése lenne még. Közismert, Ozsdola és Gelence perelt a vranceai erdők miatt, s miután a Legfelső Bíróság is elutasította a jogos igényt, most a strasbourgi Emberjogi Bírósághoz fordultak jogorvoslatért. Attól az esetleg csak évek múlva megszülető ítélettől függhet a bereckiek ügyének végső rendezése is.

A riporteri felvetésre, hogy alighanem előnyt jelentett a két világháború közt, ha eleve jómódúak kerültek a közbirtokossági vezetőségekbe, mert így ,,nem szorultak rá arra, hogy abból gazdagodjanak meg", Dimény Zoltán rögtön emlékeivel tromfol.

— Édesapám mesélte, Bereckben pont fordítva történt. 1922-től 1946-ig pereltek a vezetőséggel, míg jogaikat visszakapták. A visszamaradt akták is bizonyítják, akadt pár ember, aki furfangos módon kiforgatta a többséget a vagyonából. Ők azon a címen, hogy a vágási jogot adják el, mindenkivel aláírattak egy papírt, aminek a segítségével utólag magukra telekkönyveztették az erdőt. Nyoma van a telekkönyvben. Végül több mint húszéves per útján szerezte vissza tulajdonjogát a Koszta. Régebben ilyen manipulációk is történtek, a kevésbé iskolázottakat ilyen módon fosztották ki a ravaszabbak.

A tőkeképzés forrásai

Dimény Zoltán egyetért a riporterrel, hogy a két tűz közé került közbirtokosságok jövedelmezősége általában véve alacsony, nemigen telik nekik arra, hogy forgóalapot létrehozva fejlődni, kibontakozni tudjanak. Mi több, sokakra pár éven belül fizetésképtelenség várhat. Mit tehetne ez ellen az egyesület?

— Az egyesület legnagyobb feladata a magánerdészet működtetése. Igaz, január elsejétől a magánerdészeteknek is jogi személyiségük lesz, szerintem ez azonban nem jelenti azt, hogy szembekerülnek az egyesületekkel, hiszen továbbra is azok cégeiként fognak működni. Az erdészet fenntartása hatalmas összegekbe, pár milliárd lejbe kerül, szerencsére az egyesület eléggé erős, a berecki, kézdi, ozsdolai, lemhényi tanács, az ozsdolai, berecki, martonosi, hilibi, sárfalvi közbirtokosságok tartoznak hozzá. A magánerdészet autókkal már el van látva, számítástechnikával is, remélhetőleg közelebbről megkapjuk a berecki erdészeti székházat is. Számolni kell azonban azzal, hogy a jövőben nőni fognak a költségek, nőnek a fizetések.

— Mégis hogyan fejlődhetnének az egyesületek? Bár az a magánszféráé elsősorban, egy turisztikai infrastruktúrát mi is létrehozhatnánk vendéglátással, üdültetéssel, vadásztatással. Másodszor, azt hiszem, egy erdeigyümölcs- és gombagyűjtő központot kellene felállítani. Azt ma egyének végzik, pedig a gomba a mienk, és mindig elkel. Minekünk eddig semmi hasznot nem hajtott. Azt nekünk kellene begyűjteni vagy megvásárolni, s ha tárolni tudnánk, fagyasztókamrákkal rendelkeznénk, szárítószobákkal, akkor felvehetnénk a magáncégekkel a versenyt, és jó hasznot hozhatna. Az egyesület vadászházakat fog átvenni, azok turisztikailag is kiaknázhatók. Ha csak bérbe adjuk is, pénzt hozhat. Politikai akadálya van egyelőre a vadászati jog kiaknázásának. Vadásztársaságot mi is tudnánk létrehozni, de a területek egyelőre ki vannak osztva, és azt hallottam, erővel újabb tíz évre meghosszabbíttatnák a mai bérleti szerződéseket. Ezzel mi teljesen lecsúsznánk a vadásztatási jogról. Amit eddig kaptunk, alig több a semminél.

A fakitermelésre és -feldolgozásra, a fa magasabb szinten történő hasznosítására térve Dimény Zoltánnak határozott nézetei vannak. Úgy látja, a közbirtokosságok, tulajdonosok egyelőre úgy járnak jól, ha lábon adják el a fát, a mai árak mellett előnyösebb nekik, ha ezt teszik, nyereségük rovására menne még az is, ha ők vágatnák ki, és az út mellől árulnák. Efelől mások másként vélekednek, nyilván, sok minden múlik a módszeren, a terepadottságokon, az árak alakulásán, de a polgármester egy másik vonatkozásra hívja fel figyelmemet. Az övezetben viszonylag jelentős magáncégeknek, a Toro Impexnek, a Partyzonának és további négy társuknak van fűrésztelepük, ezek berecki embereknek adnak munkát, legalább százötvennek, és a tanács azért is érdekelt támogatásukban, mert ezek az adót neki fizetik.

— Hiába adom egy bákói vagy bodzafordulói cégnek esetleg drágábban a fát, mert az, ha az árut elvitte, a község attól arrafelé tőle semmit sem lát.

Az egyesületi elnök nagy várakozásokkal tekint a megnyíló uniós pályázati lehetőségek elé, igazából tőkét ezektől remél. Begyűjtő központ, fafeldolgozás, erdőkitermelő gépek stb., ezekből lesznek esetleg beszerezhetők. A kézdi és szentgyörgyi valamikori nagy bútorgyárak befuccsoltak, pedig nyilván több pénz áramlana az övezetbe, ha azoknak utóda akadna. Legutóbb szlovák—francia cég képviseletében kereste meg üzletember, fűrészpor brikettelésével lenne érdekelt. A gond az, hogy napi százhúsz tonna fűrészkorpával esetleg tágasabb régió tudna csak szolgálni. A külföldre termelő fűrészüzemek fellendülésének pedig eddig nem kedvezett az euró árfolyamának változása.