...de most nem erről van szó, hanem arról, hogy nem vagyunk jelen egyetlen felső osztályban — III., II., I. liga (ez utóbbi is volt egyszer, két hétig) — sem, két városunknak, Sepsiszent­györgynek és Kézdivásárhelynek nincs felnőtt labdarúgócsapata, pedig előbbinek valamikor egy adott periódusban három C-osztályos (ma III. ligának nevezik) és egy B-osztályos csapata, Kézdivásárhely­nek két C-osztályos együttese volt, megyénk minden városa rendelkezett C-osztályos csapattal, ma Bodzafordulónak V. ligás (MB II-es) együttese van, Kovászna és Barót együttesei a IV. liga rangsorának alagsorában foglalnak helyet. Ez e pillanatban a tényállás. Most nem boncolgatjuk, mik és kik az okai annak, hogy ide jutottunk. Most inkább arra összpontosítunk, hogy Kézdivásárhelyen — elsőként a megyében — egy edző és két sportszerető vállalkozó — név szerint ifjú Demkó Sándor, Farkas Levente, Kádár Imre Hunor — megelégelte az áldatlan helyzetet, és életre hívott egy sportklubot, mely céljául tűzte maga elé a nemes feladatot, a város labdarúgósportjának új vágányra helyezését, újraélesztését, ha így jobb, és a labdarúgás mellé felzárkóztatták a kézilabdát, az atlétikát és a kosárlabdát. Kézdivásárhely bíróságán november 30-án jegyeztették is az új sportklubot.
A kézdivásárhelyiek igazolták, hogy bennük él még a szülőváros és sportja iránti szeretet. Nem parancsra tették, amit tettek, hanem önzetlen szeretetből. Ugyanakkor példát szolgáltattak a megye többi városának, olyan példát, melyet igenis, lehet követni a sepsiszentgyörgyieknek, a kovásznaiaknak, a barótiaknak, a bodzafordulóiaknak. Tudjuk, tudjuk, hogy van sportklubjuk, sportegyesületük, csak ezek működéséből valami hiányzik — az önzetlen sportszeretet, a szülővároshoz való ragaszkodás, a város sportéletének egészét átfogó hagyomány és annak ismerete, az akarat, a tenni vágyás egy nemes cél érdekében... Ki-ki maga döntse el, hogy mi az a valami.
A lényeg, hogy a példa adott. Csak követni kell.
A példaadóknak jó munkát és sok sikert kívánunk!