Oda két teremből érkeztek a hangok, az óvodások és az I—IV. osztályosok "birodalmából". Nem tudtam eldönteni, hogy mi az óra témája, de a hangok zenéjéből megállapíthattam, egy vonalon van óvodásaival az óvónő. Pár méterrel odébb az iskolások csendje fogadott. Minden bizonnyal valamilyen feladattal birkóztak síri csendben, nagy igyekezettel. A csendet az ajtó nyílása szakította félbe. Pálkó Mónika tanítónő lépett ki a folyosóra.
— Kevesen vagyunk — mondotta —, mindössze hét gyermek (három fiú és négy kislány) igyekszik megoldani az adott feladatot.
— A testnevelés? — kérdeztem.
— Heti két óránk van. Nem szakos tanár tartja az órákat, bár van a falunak egy testnevelő szakosa: Csengeri Attila, a Kézdivásárhelyi Nagy Mózes Sportklub futball szakos tanára, aki itt lakik, ide nősült. Magam igyekszem megfelelni a tornaórák követelményeinek. Igyek­szem úgy tartani az órákat, hogy valóban szolgálják a gyerekek egészségének fejlesztését, testük edzését, testi és szellemi teljesítőképességük fokozását. Igyekszem erősíteni bennük az akaraterőt, a bátorságot, egymás tiszteletét, megbecsülését, igyekszem a szép, harmonikus mozgásra nevelni őket. Tehát sok járási, szaladási gyakorlatot végeztetek velük, a labdát is igénybe vesszük. Szívesen stafétáztatnám őket, de kevesen vannak... A felszereltségünk? Labdákat veszünk, ugrókötél van, kellene egy tornamatrac, kértem, de nem kaptam, aztán jó volna egy-két bordásfal is, van egy üres termünk, oda felszerelhetnénk... Na persze, amikor az idő megengedi, kimegyünk a szabadba, tágas az udvarunk, bárcsak tudnánk betölteni gyerekekkel... Hogy mi az óhajom, célom? Nagyon, de nagyon szeretném, ha a hilibi gyermekek testneveléséhez meglennének a korszerűbb feltételek. Nem igényelnek nagy befektetést.
A délelőtti tanítás, foglalkozás végéhez érkeztek az óvodások. Palkó Anikó óvónő viszont még szívesen marad a gyerekek társaságában. Kilenc óvodása van. Azt mondja, minden reggel tornával kezdik a napot, de a foglalkozás során sok-sok játék kerül a programba, igyekeznek mindent játékosan elsajátítani... "Könnyű dolgom van — így az ovónő —, a gyerekek szeretik a mozgást, a játékot, s ez nagyon jó, nagyon meg­könnyíti a munkámat. El­á­rulom, hogy a farsangra készülünk, énekeket, verseket tanulunk, s természetesen új játékokat."
Én is meghallgatok egy frissen tanult éneket. Míg zengett a szívekből fakadó dal, elgyönyörködhettem a csillogó szempárokban, a dal után az ajkakon ragyogó mosolyokban. Csupa szív és lélek ez a kis csapat. Az ő lelkesedésük elragadó, érzem a belőlük áradó őszinteséget, ragaszkodást. Nézem, nézem az emberkéket, s érzem, hogy valamit mondanom kell. És mondom: "Köszönöm a dalt, cserébe lefényképezlek benneteket." És már nyúlok is a fényképezőgép után... "Moso­lyogjatok..." Hat mosolygó arc. Igen, ők a jövő. Éppen ezért nem mindegy, hogyan indulnak el az élet útján... Hilibben adott a jó szándék, a lelkes tenni akarás, a gyerekek igyekezete, mozgás-, sport- és játékszeretete.

Haralyban
tíz óvodás, hat iskolás (I—IV. osztályos) és két mókus fogad. A gyerekek még órán vannak, amikor a mókuspár az udvar hatalmasra nőtt fenyőfáján bemutatja játékos programját. Van ebben futás, kúszás, kapaszkodás, ugrás... És valamit mondanak is egymásnak, de sajnos, ezt nem értem, s mire megérteném, észrevesznek, aztán hirtelen eltűnnek a fenyőfa dús lombjai között.
Az óvoda sok-sok játékkal ellátott termében Kovács Anna Mária óvónő fogad.
— Tíz gyermek jár óvodánkba — mondja az óvónő. — Minden reggel bemelegítő gyakorlattal kezdünk. Aztán következnek a játékok — szabad- és témához kötött játékok — mesék, énekek kíséretében. A tízórai szünet után tisztaságnevelés következik, majd a témás foglalkozások — anyanyelvi, erkölcsi, román nyelvi, matematikai —, az utolsó fél órát pedig a színezés tölti ki. Minden tevékenység játékos gyakorlatokkal van egybekötve, ezek természetesen képességfejlesztőek. A játékos gyakorlatok megválasztása mindig az életkor függvényében történik, hiszen különböző korosztályba tartoznak a gyerekek. Valamennyien nagyon mozgékonyak, ugyanakkor fogékonyak is, szeretnek, imádnak mozogni, játszani. Élvezet velük dolgozni.
Itt kapcsolódik beszélgetésünkbe Dragomér Katalin tanítónő. Hat gyermeket tanít az összevont osztályokban (harmadik osztályos nincs). A tanítónő azzal kezdi: "Anna Máriával eladásra szánt játékokat készítettünk, hogy az így befolyt összegből (nem nagy, de valami) pótoljuk a felszereltségünkben észlelt hiányt. Ekkor jött a községi önkormányzat és a Bingó cég, s vettek nekünk egy multifunkcionális nyomtatót és egy kazetofont. Nagyszerűen ki tudjuk használni mindkettőt. A játékokból befolyt pénzünk maradt másra... Ami pedig a testnevelést illeti — mert hát ugye ezért tisztelt meg látogatásával—, van heti két óránk, az opcionális foglalkozásnál pedig a népi játékokra esett a választás. Nem tanít be testnevelő szakos, magam tanítom a testnevelést is. Játékosan. Egyébként minden tevékenységet összekötünk a sporttal, a mozgással, a játékkal. A játékokból nem hiányzik a gimnasztika, a szaladás, mert ugyebár a sportéletben az a mondás járja, hogy minden sport gimnasztikával kezdődik, és futás nélkül nincsen sport... Felszere­lé­seinkből nem hiányoznak a labdák, az ugrókötelek, a kúszáshoz, mászáshoz rögtönzött felszerelések. Igen, jól értette, rögtönzött felszerelések. Azért vagyunk itt, hogy gondolkozzunk is, és magunk pótoljuk úgy, ahogy tudjuk, azt, ami nincs, és amire igenis szükségünk van... Távolabbi célunk, tervünk? Ké­szü­lünk a Benedek Elek Mesemondó Versenyre, melyre márciusban kerül sor, s melynek lesz helyi, községi, körzeti szakasza. A tavaszra tervezünk egy olyan rendezvényt, mely megeleveníti, felfrissíti a régi népszokásokat és az ezekkel összefüggésben álló játékokat. És gondolkodunk valamilyen »olimpiai játékon« is. Nézze, a gyerekeink imádják a mozgást, a sportot, és bűn volna ezt nem kihasználni, ezt a szeretetet veszni hagyni."