Hófehér lepelbe öltözött a Dél-Hargita. Csak a Kormos vizének tükre fekete. Jobb nevet nem kaphatott volna a folyó, mert hát mederágyát koromfeketére színezte a Lucs-lápból folydogáló tőzegiszap. A tél a farsang, a vidámság időszaka az erdővidéki Felvidéken. Majdnem a közepébe cseppentünk a vigadalomnak. Mire vigadhat az itteni ember? — kérdezik Bardocon meg a hozzá tartozó falvakban: Székelyszáldoboson, Erdőfülében és Olaszteleken. Ha nem pufognak a petárdák, durran a gyufafej, de a farsangnak élnie kell.
Kormos vize nem foly vissza
A régi farsangi vigadalmakat, a kecskézést a hagyományőrző mozgalom igyekszik feltámasztani, életre hívja a batyukákat, hogy a maszkurák legalább néhány órára mosolyt derítsenek az arcokra, hiszen jó fél évszázaddal ezelőtt e vidéken is a farsang jelentette a féktelen vigadalmat. Igaz, ma már nem fut faluhosszat a bolondszekér, mint Bölönben, Ürmösön vagy éppen Apácán. Erdőfülében január 15-én megtartották a farsangnyitó mulatságot, január 29-én szólt a muzsika, Székelyszáldoboson kosaras bálon vigadtak. Február 26-án a községközpontban, Bardocon tartanak műsoros farsangi ünnepséget. A farsangzáróra Olasztelek vállalkozott március 5-én.
Szőcs Szilárd
— Nem baj, ha letiltották a petárdákat — mondták a száldobosi sihederek —, durrantunk mi a lyukas kulccsal, mint a régiek, annak aztán többszörösen visszaveri hangját a Barta-bérce oldala...
— Nálunk, Erdőfülében valódi farsangi a hangulat — mesélte Szőcs Szilárd —, mert majdnem minden hét végén valamilyen rendezvény helyszíne a kultúrotthon. Olyan műsorral nyitottuk a farsangot, hogy még maszkuráknak is beöltöztek a fiatalok: volt, aki halálnak, a másik utcalánynak, ördögnek mutatkozott. Fiatal barátaimmal, Varga Csabával, Áda Edével azt latolgattuk, hogy fel kellene éleszteni álmából a kecskézés régi szokását. Példát fogunk mutatni népi hagyományaink felelevenítéséből a fiatalságnak.
A felvidéki farsang gyakori rendezvénye a kosaras bál, amit rendszerint mindenütt vidám műsor előz meg. Valójában ez is régi hagyományon alapszik, Háromszék-szerte ismert volt. Kedvelik a vigadalom e kényelmesebb formáját, hiszen terített asztal mellett fogyaszthatja el a közönség a legfinomabb téli falatokat. A községközpont Bardoc sem akar lemaradni, Fazakas Attila tanár elmondta, hogy tanulják már a színdarabot, és a tervek szerint az iskolások tánccsoportja is fellép.
Hol a kecske?
Székelyszáldoboson a kecskéket akartuk lencsevégre kapni, ami nem is volt olyan könnyű, mert kiderült, hogy a cigánytelepen kell keresnünk azokat.
— Hát ha farsang, akkor nincsen kecskézés?
— Nem, mert itt már csak a cigányok kecskéznek, akik román anyanyelvűek, és nem úgy, mint régen farsangkor, hanem újesztendő napján. A kecskézés szövege is román nyelven hangzik el — világosított fel Kolumbán Sándor alpolgármester. — Hozzám az év elején négy csoport olyan sűrű egymásutánban kopogtatott be, hogy a kaput bezárni sem jutott időm!
Kolumbán Sándor egyesületi elnök
Kecske azonban került. Árpi, aki a romákat képviseli a községi tanácsban, meglepett egy deszkából eszkábált kecskefejjel, s hogy minél eredetibb legyen, báránybőrrel borították. Helytörténeti adatok közt kutakodva akadunk rá, hogy a kecskézés az ágostonfalvi románság köréből került Erdővidékre. Tiszteletes Antal István nyugalmazott bardoci református lelkipásztor kutatásai szerint ,,az első kecskézésre 1905-ben került sor a szomszédos Vargyason". A kecskések bekopogtattak a családi házakhoz, elmondták válogatott jókívánságaikat, és ha a hangulat engedte, bizony ki is kiabálták a háziasszony vagy a házigazda egy-egy ártatlanabb titkát. A maszkurákkal körülvett kecskéscsoporton jól szórakozott a gyermeksereg.
Van-e teteje?
A székely ember, ha valaminek a haszna után érdeklődik, nem azt kérdi, hogy van-e annak alapja, hanem hogy van-e teteje. Nos, vajon van-e teteje az alkalmi mulatérozásoknak és a farsangi vigadalmaknak a községben, egészen pontosan Székelyszáldoboson? Erre kerestük a választ, ugyanis itt is sok a munkanélküli, az idő teltével veszítettek vásárlóerejükből a hajdanában jónak mondható bányásznyugdíjak. Az élet alapja a termőföld, mely egyre nagyobb kincs, akárcsak a kaszálók és a legelők, amelyek a jónak mondható állattartást szolgálják. 2010-ben sikerrel zárta az évet a helybeli erdő-közbirtokosság, amely fakitermeléssel, erdőgondozással és fafeldolgozással foglalkozó céget is működtet, tizennégy személynek helyben biztosít állandó munkahelyet, pedig a jelenlegi vezetőség 2008-ban tetemes adóssággal vette át. A népes tagság jusst, jövedelmet könyvelhet el minden évben erdővagyona után, és tűzifaosztalékát (egy hektár erdő után másfél méter fát vagy annak az árát) ingyen termeli ki a birtokosság, díjmentesen haza is szállítja. Nos, ez nem mindenütt történhet így a megyében. Ezek a hozadékai a hasznos tevékenységeknek, amelyek megalapozzák a lakosság aránylag emberibb életvitelét, alapot teremtenek arra, hogy néha vigadjon is.
Kolumbán János közbirtokossági elnök
— Többször is pályáztunk sikerrel — tájékoztatott Kolumbán János birtokossági elnök. — Kétmillió forintot szereztünk a magyarországi Corvinus-pályázattal, amelyből új erdőket telepítettünk, forgalmunk és legelőink után hivatalos állami támogatásban részesülünk. Sikeresen visszaszereztünk még közel száz hektár erdőterületet, nemcsak itt, a mi hegyeinkben, hanem a szomszédos Hargita megye peremterületén is. Gazdasági sikereinknek köszönhetően támogatni tudtuk a helybeli oktatási intézményeket, a református egyházat, a községi sportegyesületeket és az utóbbi két falunapot is.
Megtéríteni a vadkárokat
— Az Erdővidéki Erdőtulajdonosok Egyesülete (EEE) a törvényesség szintjére szándékszik emelni a közbirtokosságok, ebben az esetben a száldobosi birtokosság területén folyó vadászatot. Tavasszal itt is megújítják a vadászati szerződéseket. Hogyan képzelte el a választás előtt álló vezetőség a vadászterületek bérbeadását?
— Két vadászati területen van erdőnk: a bardocin 1300, a Kormoson pedig ezer hektár — felelte Kolumbán János.
— Az előbbin az állami erdészet vadásztat bérvadászokkal, utóbbira pedig azzal köt szerződést az említett egyesület — mondta Kolumbán Sándor, az EEE elnöke —, aki anyagilag a legelőnyösebb ajánlatot teszi, és vállalja, akárcsak Nyugat-Európában mindenütt, hogy a gazdáknak maradék nélkül megtéríti a vadak által okozott károkat, s beleegyezik, hogy a vadászterület nagysága függvényében helybeli vadászok is részt vehessenek a vadászatban. A döntést az egyesület közgyűlésén hozzuk meg, ahol elsősorban az erdőtulajdonosok érdekeit tartjuk szem előtt.
Korai volna még tehát azt hinnünk, hogy a kecsegtető jövedelem reményében van teteje a farsangi mulatérozásnak is. Igen, ha a közgyűlés kitart elképzelése mellett, különben az örömbe üröm is cseppenhet: elesik a közbirtokosság a vadászattal járó pluszjövedelemtől, mert a vadásztatás mögött komoly érdekek állnak. Mindenképpen vége lesz azonban a megyében annak, hogy bizonyos területeken kiskirályként kényükre-kedvükre vadásszanak azok, akik nem hajlandóak fizetni a vadnak otthont adó erdők tulajdonosainak.
A Felvidék jövője felé tehát csak megelőlegezett bizalommal, a jobbulásba vetett reménnyel lehet tekinteni. Nos, erre lehet erőt gyűjteni a mostani lazítással, a farsangi vidámsággal.
Az olaszteleki Messzelátó Egyesület, a református nőszövetség és a tánccsoport zárja ebben az évben a farsangi vigadalmak sorát — tájékoztatott Máthé Anikó, az egyik szervező. Az olaszteleki asszonyok vidám bohózatokkal, jelenetekkel készülnek, és fellép majd a helybeli táncegyüttes. Megterül az asztal, itt is kosaras bál követi a színpadi előadást.
