Előbbi ritkán szerepel újsághírek között; inkább mint Finnország 1150-ben alapított és a 13. századtól 1812-ig fővárosi címmel bíró, agglomeráció nélkül is 178 000-es kikötőjeként ismerik a földrajzban jártasabbak. Tallinn nevével többször találkozott az olvasó, főként az utolsó hetekben, amióta a kis finnugor nyelvű, közel másfél millió lakosú Észtországban is bevezették koronájuk helyett az eurót. Amit nem a legnagyobb üdvrivalgással fogadott a 380 000-es kikötőfőváros, lelkileg jobban ragaszkodva-kötődve alig húszéves nemzeti valutájukhoz, mely a rubelt váltotta.
Tallinn korban közel áll "testvérvárosához", Turkuhoz, 857 esztendős múlttal számol. Óvárosát a világörökség részeként tartják nyilván 1997 óta. És ha igaz a fáma, két rivális baltikumi főváros társát megelőzve már 1441-től állít-díszít karácsonyfát a gótikus stílusban épült városháza előtt. A kis, alig fél Magyarország területű ország büszke lakóinak csupán 65,3 százaléka észt nemzetiségű, de kibírta a sok évszázados dán, német, svéd, majd orosz és szovjet rabigát, közben mindössze huszonkét évig volt független (1918—1940), hogy aztán a szovjet megszállás után, 1991-ben váljék ismét azzá.
A Kalevala a finn nép eposza, a Kalevipoeg az észteké. A két testvérnép ajkán élő hősi énekekből, mondákból, népi epikai és lírai szövegekből a Kalevalát Elias Lönnrot, majd az ő példáját követve Friedrich Reinhold Kreutzwald szedte versbe, s így született a Kalevipoeg. Európa két idei fővárosának programszervezői ennek tudatában sem fogják alább helyezni a lécet.