A hét végi Zsil-völgyi bányaszerencsétlenség — az urikányi bányában robbanás következtében öt bányász vesztette életét — megint és újult erővel a romániai fekete lyukra, a Zsil völgyére és a román gazdaság nagy betegére, a szénbányászatra hívta fel a figyelmet.
Hogy milyen állapotok uralkodnak a tizenkilencedik század végén megnyíló szénbányákban, arról megdöbbentően naturalisztikus és sokkoló képet festett a kilencvenes évek közepén az egyik legnagyobb román filmrendező, Lucian Pintilie. Nagyrészt a bányákban forgatott Túl késő című filmjében, amely részletező, cáfolhatatlan szociográfiai megjelenítésben ábrázolja az animálisnak nevezhető, nyomorúságos bányászlétet, az elállatiasodás stációit, a nyomorúságos munkakörülményeket. Amelyek — és ezt sem árt most, a katasztrófa harmadnapján hangsúlyozni — azóta sem igen változtak, sőt, még romlottak is. Aki alászáll, a szó szoros értelmében az életével játszik... S jelenleg körülbelül tízezren dolgoznak ezekben a veszteséges bányákban, amelyek egy részét be is akarják zárni.
Fejlesztés az elmúlt húsz évben sem történt, noha a bányászok sokszor és igen erélyesen követelték munkakörülményeik javítását. Ennek ellenére maradt minden a régiben, pedig — különösen Iliescu első elnöksége idején — a Zsil-völgyi bányászokat politikai célokra is felhasználták, természetesen mindent megígérve nekik, de ezekből semmi sem valósult meg. Nem történt fejlesztés, mintha a vízhiánnyal és munkanélküliséggel küszködő térséget — amely, mint az állatorvosi ló, mutatja a román gazdaság minden ,,betegségét" — végképp magára hagyta volna a hatalom. A váltakozó kormányok sokat ígértek, keveset tettek.
Munkájuk ugyan életveszélyes, a bányászok fizetései mégsem verik le a lécet, annak ellenére, hogy a különben veszteséges bányavállalatok menedzsereinek, vezetőinek, igazgatóinak, szakszervezeti vezetőinek fizetése 5—6 ezer lej körül mozog, sőt, esetenként még magasabb is, tíz, akár tizenötszörösei a bányászokénak. Ez is a román gazdaság érthetetlen anomáliái közé tartozik, míg a közalkalmazottak fizetéseit az elmúlt évben 25 százalékkal csökkentették, a veszteséges állami nagyvállalatok vezetői-menedzseri köre munkásaik fizetéséhez képest csillagászati összegeket vág zsebre. Egy hónap alatt többet keres egy bányavállalati csúcsvezető, mint bányásza egy esztendőben. Ezt tavaly egy kormányrendelet megszigorította, de a szigorítást ,,elfejtették" meghosszabbítani, s idén minden ugyanolyan, amilyen volt...
Visszatérve az urikányi tragédiára, úgy gondoljuk, eljött az ideje annak, hogy a regnáló, ki tudja, hányadik Boc-kormány immár komolyan átgondolja, mihez kezd a Zsil völgyével és a lehetetlen körülmények közé süllyedő román szénbányászattal.
