TÓTH MÓNIKA, Kovászna. Kedves tanárnőnk és tisztelt művésznőnk, az 1993 februárjában elhunyt Gazdáné Olosz Ella ma is sokunknak fájón hiányzik: nincs, aki fölemeljen lélekben, szellemben, hogy mi is messzire lássunk.
Kérdései, megjegyzései távlatokat nyitottak előttünk, összefüggéseket tártak fel. Emelt fővel járt előttünk — mindig előttünk —, tudásával, a munkája iránti odaadásával, az élet megpróbáltatásaiból is erőt merítő életszeretetével széppé, nemessé, emlékezetessé tette a vele való találkozást. Vallomásaiból kiderül, hogy többet szeretett volna szőni, de más feladatai ezt megakadályozták — nekünk azonban sokat adott, és annak is örvendünk, mikor nagyjaink is méltatják.
PAKUCS ETELKA, Nagyborosnyó. Lapunk hasábjain többször is szó esett a csűröm sarkán hosszas munkával felépített, 37 éves gólyafészekről. Fénykép is jelent meg róla. Idővel bővült, magasodott a fészek, december 10-én éjjel azonban lezuhant, és mert a szomszéd nem tartotta be az építkezési előírásokat, a több mázsás gólyaotthon az istállójára esett. A kár elhárításában segített a tanács, és magam is hozzájárultam, ez tehát rendben van, de közeledik a tavasz, pár hét múlva március vége, amikor mindig nagyon várjuk kedves madaraink érkezését, a szomszédokkal együtt. Milyen nagy csalódás lesz számukra, ha ilyen hosszú út után nincs, ahol megpihenniük. Nekem is hiányozni fognak, hiszen évről évre tanúja voltam fárasztó fészakrakási munkájuknak: egy hét is kellett, hogy az első ág megtalálja a helyét. Idén a gólyák is megtapasztalhatják az ország nehéz helyzetét, de vajon hozzálátnak-e az új otthon építéséhez?
FERENCZ BÉLA, Sepsiszentgyörgy. Brüsszelben államfőnknek felvetették a romániai cigányság sorsát. Azóta egyes politikusok nevén nevezik, és kétmilliós létszámúra becsülik a legelesettebb kisebbséget. Szerintem többen vannak, és feltétlenül tanítani kellene a történelmüket, ez mindenkinek jól fogna.
FERENCZY L. TIBOR, Sepsiszentgyörgy. Vártuk, várjuk az esti villanyfényt a Testvériség sétány 2-es háztömbje előtt. Szomszédom szerint — aki vendégeit elemlámpával szokta kikísérni — ősszel már próbálkoztak a szakik az utcai világítótestek felélesztésével, de kísérletük meddő maradt. Mi pedig reméljük, hogy megszólal bennük a lelkiismeret s a szakmai büszkeség, hogy a négy égőből legalább egy mutatná az utat kicsorbult lépcsőfeljárónk előtt, s ne szégyenkezzünk a látogatók előtt, ha a koromsötétben kóbor kutyákba botlunk. Gondolom, nem spórlásról van szó, hanem felelőtlenségről, nemtörődömségről, hiszen a hátunk mögötti ,,kicsi Bözsi" sétatéren — ahová egy kijárat sem nyílik — az éjszakai pihenésünket is zavaró, erős lámpák árasztják a fényt, egészen közel ablakainkhoz. Vajon nem tudják vagy nem akarják megoldani ezt a nem túl nehéz égőköltöztetést?
Megjegyzés. Ismételten megkérjük kedves olvasóinkat, hogy észrevételeiket, panaszaikat, véleményüket teljes névvel és valamilyen, a világhálónál pontosabb elérhetőséggel (lakcím, telefonszám) küldjék be. Kilétüket kérésükre nem hozzuk nyilvánosságra, az álnéven vagy névtelenül írott leveleket azonban azok esetleges valóságtartalma ellenére sem közöljük, a Mikó ügyében sem. Megértésüket köszönjük, és érdeklődéssel várjuk küldeményeiket. A szerk.