Huszonegy évvel a kelet-európai mozgalmak után sorra érnek véget az észak-afrikai térség diktatúrái. Tunéziából már kiebrudalták a ,,hőn szeretett" pártvezért, azután Egyiptomban egyenesedtek ki az országot harminc éve uraló Hosni Mubarak nyakának szegezett kaszák. Következik Algéria, Líbia?
Fura jelenség, hiszen kétezer kilométeres távlatból, de még a helyszínen, Tunéziában tett látogatásaink során is azt tapasztaltuk, hogy ezek az emberek imádják elnökeiket. Természetesen, mi sem akkor szálltunk le a falvédőről, hiszen diktatúrából bőven kivettük részünket. Ismertük a cenzúra és a megfélemlítés politikáját, a diktatúrák hadseregre, rendőrségre és titkosszolgálatokra épült komplex, pókhálószerű szerkezetét. Az is hamar egyértelművé vált számunkra, hogy az úgynevezett európai, az északi országrészek, valamint a turisták által látogatott tengerparti övezetek és a nyomorban vergődő ,,belső" ország két külön fogalom.
A hírcsatornák tudósításait és élő közvetítéseit elnézve (Revoluţia în direct! — ismerős?...), nem nehéz párhuzamokat találni a román és az egyiptomi ,,forradalmak" között. A suszter huszonnégy, Mubarak harminc évig sanyargatta népét. Sajnos, a mozgalmak itt is, ott is ártatlan emberéleteket követeltek. Arra, hogy valójában hányan vesztették életüket itt és ott, talán sosem derül fény. Ugyanazt mondogattuk mi is, mint a ma halottaikat gyászoló egyiptomiak: reméljük, nem a potya oltárán áldozták fel magukat. Mi már tudjuk a szomorú igazságot...
Fölülkerekedve félelmeiken, milliók vonulnak mindennap az utcákra. Az égboltot harci gépek szelik át. A magasból helikopterek, lentről tankok ,,vigyázzák" a tüntetőket, akik csupasz kézzel harcolnak szabadságukért, a diktátor és klánja fejét követelik. A hadsereg is táncolja a hatalmi tangót, egyelőre nem áll szándékában szétlőni a tüntetőket (Armata e cu noi! — ismerős?...). Bármi legyen a felkelés végkimenetele, mindenképp egy rendszer végét jelenti.
A baj csupán az, hogy a Ceauşescu-, Szaddam- vagy Mubarak-féle emberfajzatok nem tudnak felemelt fővel és méltósággal félreállni, mert nem hajlandóak a történelem hátsó ajtaján, megszégyenülve távozni. Több évtizedes erőszakra épült politikai múltjuk további erőszakot, vérontást követel. Foggal-körömmel ragaszkodnak dinasztiájukhoz, és ahhoz, hogy népük vérével újabb fejezetet írjanak róluk a tankönyvek.
Mélyen a múltba gyökerezett elméjükön túljárt azonban egy új generáció, amely számára a legfelsőbb vezetőket árnyékként kísérő hősi mítoszok semmit sem jelentenek, egy generáció, amely az internetnek nevezett univerzumban szervezte meg lázadását, egy generáció, amely a jelenben és a jövőért él.
Az észak-afrikai lázongások miértjét sokáig lehetne vitatni. Egészen röviden annyi történt, hogy az erősen elburjánzó korrupció miatt a gazdagok gazdagabbak, a szegények szegényebbek lettek, a két társadalmi réteg között pedig hatalmas szakadék tátong. Hála az égnek, nálunk nincsenek ilyen problémák...
