Lengyel József sepsiszentgyörgyi vállalkozó prázsmári haltenyésztő farmján a pisztrángtenyésztés mellett tokhaltenyésztésbe is belevágott — viza, vágótok, sőregtok, simatok —, s tervek szerint ezek a Duna romániai és magyarországi szakaszába kerültek volna ki.
Sőregtok Lengyel József prázsmári haltenyészeti farmjáról
A tokfélék hegyvidéki tenyésztését izgalmas kísérletként szemléltem, a farmtulajdonos szerint én voltam az első székely, aki vizát fogott pisztrángos medencében. A kísérletet nyomon követtem a későbbiekben is.
A halak most köszönik, jól vannak, szépen fejlődnek, az viszont lehangoló volt, hogy a cápák rokonságába sorolható tengeri-édesvízi nagyhalak (a viza másfél száz évig is elél, tonnás súlyúról is tudnak, s az ekkora halban nagy mennyiségű fekete ikra — kaviár — is lehet, amelynek kilója 5—7 ezer euró az európai piacon) éveken át a tenyésztő nyakán maradtak, úgy tűnt, hogy a tokfélék uniós pénzzel támogatott dunai telepítésének programja, mint annyi más, befuccsolt.
Lengyel József szerint a Călăraşi melletti haltenyésztő farmon egymillió eurós uniós támogatás ígéretével tokféléket tenyésztenek, ennek céljából engedélyezték a szaporító állomány kifogását is a Dunából, de a dunai kihelyezés szünetel, mert a pénzek folyósítása valahol elakadt.
A prázsmári tokféléket ivadékként Lengyel József egy dobrudzsai farm tenyészetéből vette át, igen rossz állapotban. Az a cég, amelytől az állomány származik, közben megszűnt.
A prázsmári tokfélék iránti magyarországi érdeklődésnek sem volt megrendelői-anyagi vonzata. Szarvasról érkezett ugyan egy népes küldöttség, Lengyel József ajándékozott is tenyészállomány létesítéséhez tíz halat (egy hal értéke 200—300 euró).
A haltenyésztő, mivel nincs halkihelyezés, viszi tovább a keresztet. A halak egészségesek, szépen fejlődnek, egyes példányok elérik a 15 kilogrammot. Egyik fajban már van ikra. A vizában csak négy év múlva lesz.
A tokfélék vízi lényekkel táplálkoznak. Nemrég hozatott Prázsmárra a homoródszentpáli tavakból nagy mennyiségű apró halat — kárászt, keszeget —, hogy a bőséges táplálékot biztosítsa. Amennyiben a halak a ,,nyakán maradnak", a kaviár értékesítéséből reméli a beruházások megtérülését.
Lengyel József, lévén megszállott haltenyésztő, a ráfizetést másféle vállalkozások jövedelméből fedezi.
A tokfélék tenyésztésének változásai
Az évek során a haltenyésztés stratégiája is változott a Kárpát-medencében. Négy évvel ezelőtt, amikor Prázsmáron a tokfélék tenyésztéséhez hozzáláttak, ez különösen Erdélyben és hegyvidéken izgalmas kísérletnek, premiernek számított. Közben a halkihelyezési programok teljesítése lelassult és megszűnt. A tokfélék tenyésztése pedig a kaviár és a halhústermelés irányába mozdult el.
Miután a vadon élő halak — az orosz kaviár — forgalmazását betiltották, egyre-másra jöttek létre Európában a tokhaltenyészetek. A kedvelt tenyészhal a szibériai tok, amely édesvízi hal, és hétéves korában már ikrát ad. (A viza 15 éves korában). Európában a tokfélék tenyésztésében a franciák az elsők, felzárkóznak a németek, olaszok, belgák, és újabban a lengyelek. Magyarországon is érezhető a tokfélék tenyésztésében elmozdulás.
Magyarországon már hamisítják is a kaviárt. Három évvel ezelőtt két orosz állampolgárt kaptak el, amint a világ legdrágább kaviárját, a beluga (a Kaszpi-tengerből származó tokhal) ikrát árusították, és bizonyos kiszereléseket hamisítottak, az okozott kárt több milliárd forintra becsülték. (A szigorúan védett beluga tok egy szem ikrájának eszmei értéke tízezer forint.)
Az európai és a hazai tokhaltenyésztés, a halkihelyezés és a kaviárforgalmazás mennyiségén, minőségén és állapotán azt is le lehet mérni, hogy mifelénk a vállalkozói szellem mennyire rugalmas, milyen mértékben és milyen módon képes az új elvárásokhoz, esetünkben a gasztronómiai igényekhez igazodni.
Megállapítható, hogy néhány vállalkozó szellemű, megszállott embert kivéve a helyzet siralmas. A napokban mutatták be az Európai Bizottság Duna-régióra és annak 115 millió lakosára vonatkozó stratégiai fejlesztési javaslatát. Ez előírja a dunai tokfajok életképes állományának kialakítását is. A döntés talán alkalmas lesz arra, hogy a medencés-halastavas tokhalak visszaússzanak a fajok egykori természetes életterébe. Mindez attól függ, hogy a Duna-stratégia százmilliárd eurós költségvetési előirányzatából mennyi jut eme egzotikus és értékes halfajok tenyésztésére és folyami kihelyezésére.
A zárt medencékben történő vizatenyészet állapotát tekintve nem kell attól tartani, hogy a nagytestű halak egyelőre kiszorítanák a tenyésztőhelyeikről a vizet. De a biztonság kedvéért Lengyel József Prázsmáron két pisztrángos medencét kiürített, hogy a mostanra hat-hét kilogrammos, nagy értékű halak számára életteret biztosítson.
