Még jószerével el sem csitult a tanügyi törvény miatti lázongás — úgy tűnik, nehezen bár, de a pedagógus-szakszervezetek lenyelték a reformbékát —, elkezdték a fenyegetőzést az egészségügyben dolgozók. A gyógyszerészek a ki nem fizetett számlák miatt, a családorvosok az új keretszerződés tervezete ellen, egyes kórházak pedig az összevonás, átalakítás okán tiltakoznak, naponta vonulnak utcára az elégedetlenek.
Ismét kiderült, az irodákban kitalált reformok a terepen nem állnak lábukon. A minisztériumban elképzelt kórházátszervezésnél kikérték ugyan az önkormányzatok véleményét, de most azzal szembesülnek, a költségektől, felelősségtől menekülő polgármesterek kisrégiókat hagynának ellátás nélkül. Ami Bukarestből egyszerűnek, egyértelműnek látszott, a helyszínen bizony igen bonyolult, s hogy sok pontján sántít az intézkedés, jelzi az is, a miniszter hajlandó újraelemezni döntését. Minden esetet megvizsgálnak — ígéri —, de folytatják, amit elkezdtek, szükséges az átalakítás, még akkor is, ha fájdalmas.
Még kényesebb kérdéseket vet fel a családorvosokat érintő változtatáscsomag, következményei beláthatatlanok. Miközben Cseke Attila miniszter az alapellátás erősítésének fontosságáról szónokol, s szeretné elérni, hogy a betegek ne a kórházakat rohamozzák meg minden apró-cseprő bajukkal, éppen a családorvosok lehetőségeit szűkíti. Számukra az is fájdalmas, hogy bevételeik évről évre csökkennek, újabb beruházásokra kényszerítik őket (most például az egészségügyi kártyák leolvasásának feltételeit kell megteremteniük), de még aggasztóbbnak találják az új keretszerződést, amely a betegek jogait sértő korlátozást vezet be: felső határt szab az orvosok által felírt ingyenes és térítéses gyógyszerek esetében. Cseke Attila azt is kilátásba helyezte, hogy megjutalmazzák, aki minden megkötést betart, büntetik, aki nem teszi ezt. Jó pontokat szerezhet tehát, aki elküldi majd drága gyógyszerre szoruló betegét, mert kimerítené a havi keretet, s hajlandó olcsóbb, esetleg kevésbé hatásos pirulákkal kúrálni pácienseit. S ha egy családorvos a hónap második felében is szeretne ingyenes vagy térítéses orvosságot felírni, jobban teszi, ha megválogatja a hozzá fordulókat, és csak olyanok gondozását vállalja, akik nem kerülnek túl sokba. Hogy mi történik majd azokkal, akik baján csak borsos árú szerek segítenek? Ennek esetleg a miniszter a megmondhatója. A reform jegyében, jó könyvelőként oszt és szoroz, csekély költségvetésébe (mellyel elfogadásakor elégedett volt) próbál beilleszkedni úgy, hogy eltűnik a szempontok közül a legfontosabb, akiért az egész rendszernek léteznie kellene: az ember.
Félő, mire a Cseke-féle reform végére érünk, olyan luxussá válik betegnek lenni, amit csak a legmódosabbak engedhetnek meg maguknak.