Az iparosodás miatt erősen szennyezett háromszéki folyóvizekben ma csupán a megszállott horgászok próbálnak halat fogni, és a mai olvasó nehezen tudja elképzelni, hogy mennyire gyakori foglalkozás volt a múltban a halászat.
Halászat a Feketeügyön
A 20. század legelején számos halászszerszám került a Székely Nemzeti Múzeum gyűjteményébe. Amennyiben ezek gyűjtési helyét áttekintjük, látható, hogy a folyók és patakok partján fekvő falvak többségéből (Mikóújfalu, Bükszád, Uzon, Aldoboly, Lisznyó, Ozsdola, Egerpatak, Bölön, Felsőrákos) őrzik szigonyok, varsák, kereszt- vagy emelőhálók, leshálók sokaságát. 1912-ben a nagyborosnyói szolgabírói hivatal az illegálisan halászó emberektől számos elkobzott hálót utalt a múzeum tulajdonába, sajnos, ezeknek nagy többsége elpusztult az 1944-es műtárgymenekítés folyamán.
Taplózás az Olton
A múzeum üvegnegatív tárában található fotókat szemlélve látható, hogy az Olt és a Feketeügy martján nagyméretű hálókkal folyt a halászat. Egy 1902-ben keletkezett, uzoni halászatról szóló diákdolgozat szerint ,,A halászat, mint kereset főfoglalkozása az uzoni lakosok egytized részének." A sepsiszéki településen ekkor farzsákkal halásztak leginkább, amelyet a vízbe lefektettek, és több ember ,,köpülő fával" felzavarta a vizet, az így menekülő halak a hálóba kerültek.
Fiú hálóval
Fotóink egy részén a komolyabb munkaszervezést igénylő több emberes, nagy hálós halászatot láthatjuk. Ezt ,,taplózó", vagyis tapogatással felzavart halászatnak nevezték a kép felirata szerint.
Másik fotónkon egy kisfiú emelőhálót tart a kezében, ez a mód az egyszemélyes halászat eszköze volt. Az említett dolgozat szerint ezzel az eszközzel ,,úgy fogják a halat, hogy beeresztik a víz fenekére, és nagy időközönként emelgetik, és ha netalán vagy egy hal a háló felett mikor a halász a hálót emeli ki, akkor úszna el, akkor azt kifogja. Halászni leginkább akkor jó, mikor zavaros a víz, vagyis akkor amikor a hal nem látja a hálót."
