Sütkérezik a napon a munkácsi fölös munkaerő

Úgy tűnt, hogy Torja 3900 lakosának mintegy tíz százaléka roma nemzetiségű. Ilyen statisztikákban nem lehet alapul venni a 2002-es népszámlálást, mert a torjai romák annak idején — hét személy kivételével — mind magyarnak vallották magukat. Végül is egy helyi nyilvántartás alapján kiderült, hogy lehetséges lélekszámuk kisebb: 257.
Egy népesebb feltorjai cigány csoporttal elegyedtünk szóba, akik elmondták, hogy: "Torján csak kétféle roma van: gazdag és tehetős, vagy földhözragadt szegény." A kivételt képezők lélekszáma elenyésző, mint megtudtuk, kb. tíz család. Ezek itthon élnek, napszámos munkára járnak a helybeli magyarokhoz, rendes, megbízható családok, s amikor éppen nincs mezei munka, gyűjtögetnek az erdőn.
A torjai romák zöme nem ül itthon, külföldön dolgoznak. Szép házakat építettek, s mint a Munkács falurészen láttuk, nem lehet megkülönböztetni a magyarok házaitól. Szép kerítéseket emeltek, sok udvaron ott áll a személygépkocsi. Hamarosan el lehet mondani, hogy Feltorján nincs cigányló, nincs cigányszekér. Megszűnt a nomád cigányélet. Mindenkinek van jogosítványa, mikrobusszal rendelkeznek, egyesek BMW-vel járnak. Nagy a népszaporulat, rengeteg a fiatal, sátoros ünnepek alkalmával jönnek csak haza mulatni, ünnepelni. Már várják is ilyenkor a magyarok, mert ők vásárolják fel a tyúkokat, kakasokat, libákat, disznókat. Szeretnek mulatni, énekelni, zenélni. Itthon elköltik a pénzük egy részét, de nem "herdálják" mind el, befektetik, beépítik hajlékukba. Nem koldulnak, nem szedik össze a vasat.
Valál falurész után következik Munkács, a romanegyed. Daragus Attila polgármesternek jól körvonalazott tervei vannak vele. A közvilágítást megoldotta — mondta, de mivel a telep tulajdonjoga rendezetlen, az év tetemes részén nem tartózkodnak otthon, a hálózat megépítése várat magára. "Feljavítottuk a telep főútját, szabályoztuk a Munkács-patakot, amely árvizekkel veszélyezteti a telepet, kivágtuk medre széléről a rohanó árt felfogó, behajló fákat. Elhatároztuk, hogy fenn, Munkácsban építünk számukra egy külön kultúrházat. Ez nem diszkrimináció akar lenni, messze laknak Altorjától, ahol a község egyetlen kultúrterme van. Ők nem szoktak részt venni közösen a magyarokkal a művelődési mozgalomban, s az az érzésünk, hogy otthon, egymás közt jobban megértenék magukat, és kimondottan roma rendezvényekre is alkalom fog nyílni. Mi van, kérdezték, ki akar minket közösíteni? Nem, feleltem. Ha jól és itthon akarjátok érezni magatokat, hogy a ti ünnepeiteket külön is meg tudjátok rendezni, akkor nektek itt kell mulatnotok, mert ti eredeteteknél fogva egy vidámabb, zajosabb, mulatósabb fajta nép vagytok, mint a magyarok. Az ellentétet, a problémákat csak így lehet megoldani. Ha nem akarjátok, lemondok tervünkről. Végül is csend lett: a hallgatás beleegyezés. Nekem nincsen különösebb gondom a torjai romákkal."
A Kicsi Antal-iskolában Bódi Zoltán VIII. osztályos roma tanuló mondja:
— Szeretem itt. Befogadtak a torjai magyar fiúk, jól érzem magam. Nem vagyok a legjobb, de a a leggyengébb tanuló sem. Szeretem a sportot, a rajzórát és a magyar irodalmat. Nagy zenész sem vagyok. Egy keveset értek a szintetizátorhoz, de még kell gyakorolnom. Én nem a Munkácsban lakom, hanem Középtorján, aminek úgy mondjuk, hogy Szent Ilona. Alig pár cigányház van ott. Van még egy testvérem. Szüleim nem járnak külföldre, csak nagyon ritkán. Itthon vagyunk, kapjuk a szociális segélyt, járjuk az erdőt. Apámnak van egy lova. Ha jövő ilyenkor ide tetszik jönni, én már a kézdivásárhelyi Apor Péter Mezőgazdasági Szaklíceum diákja leszek.