Témájukat tekintve is igen változatosak ezek a mesék: a személyes élményeket felelevenítő történetektől a Mária Terézia korában lejátszódó "történelmi" eseményekig, a klasszikus népmeséket idéző daraboktól a helytörténeti regékig-mondákig minden megtalálható közöttük.
Ez utóbbit a Szent Anna-tó keletkezésének cigány változata képviseli, s meg kell mondanom, ez is van olyan ötletes, mint a székely megfelelője.
Érdekes cigány világ bontakozik ki ezekből a történetekből, mesékből, ahol a szegénylegény még nyomorultabb, mint a magyar népmesékben, nemhogy hamuban sült pogácsája nincsen, de "még csak akkorka harapnivalóval sem szánták meg, amit egy légy elbírna a szájában." Itt a szegény nem olyan szegény, mint a templom egere, hanem olyan szegény, mint télen a templom egere. Úgy lehet, az ilyesmit a cigányok jobban tudják.
A boruk is csak amolyan málnából, szederből, áfonyából, csipkebogyóból készült "angyalbor", mindazonáltal "ilyen finomat csak a bizánci hercegek ivottak".
Ám úgy néz ki, hogy a nincstelenség jó tanító, ha szédítő, figurás szövegek kitalálásáról van szó, "mesebeszédek" gyártásához az üres zseb eredményesebb ihlető a múzsa csókjánál.
A helyszín, ahonnan a mesehős elindul vagy ahova megtér, nem a falu, hanem a telep. De nem kell azt hinni, hogy csupa elhanyagolt putri áll itt. A főhős háza táját például még az ördög (a "fene") is megdicséri: szépen vörös agyaggal lemeszelt házföld, illatos burjánok az ágyban fekhelynek — ez már igen, ilyen egy rendes házbelső!
Az ördöggel különben igen jó viszonyt ápol a mesehős, "barna testvéremnek" szólítja, mire az ördög is ugyanúgy őt. Együtt esznek, isznak, alusznak, szenvednek, örülnek, éppen csak ha munkáról van szó, akkor nem dolgoznak együtt. A máskor egyébként elég gyámoltalan cigány legény ilyenkor mindig megtalálja a módját, hogy az ő részét is az ördög végezze el, míg ő "Szent Heverde" napját ünnepli alvással. De hát így is van ez rendjén, amint azt megállapítja az ördög is, amikor a cigány legény próbálja hegedülni tanítani őt: "— Háhhá, nem fenének való a hegedű! — nevetgélt Dani. — Háhhá — nevetgélt a fene is —, s a romának való a munka?" Pedig még azt is megteszi néha a cigány legény, hogy míg a fene kaszál, mendegél mellette, hajtogatja róla a szúnyogokat, legyeket. Rendes, dolgos, "válogatott" cigány legényről van szó, amúgy cigány módra.
Máthé László könyve kapcsán eszembe jut egy még régebb hallott történet, úgy lehet, a cigány hitvilág szerves részét képezi:
Krisztus Urunk keresztre feszítésénél is ott sertepertélt egy cigány, jártatta erősen a szemét, hogy mit lehetne megfújni, de nem akadt más, csak az egyik szeget sikerült ellopnia, amit Urunk testébe kellett volna beverjenek. Jézust végül ezért szegezték fel a keresztre csak három szeggel, nem néggyel. Feltámadása után aztán hívatta Urunk a cigányt, s köszönetül, hogy így eggyel kevesebb szeg fájdalmát kellett elszenvednie, azzal jutalmazta a mórét, hogy míg csak cigány él a Földön, mindenki tulajdonának egynegyedét ellophatják.
Tény az Újtestamentum egynéhány története és példabeszéde szerint is, hogy Jézus Urunk nem volt a magántulajdon híve.
Végezetül gratulálni szeretnék a szerzőnek az érdekes, olvasmányos, nem ritkán humoros történetekhez, mesékhez, és kíváncsian várjuk tőle az újabbakat. Elvégre, ha egy íróember Mikes Kelemen falujából származik, az már kötelez.

Molnár Vilmos

Máthé László: Cigánytáltosok. Zágoni roma mesék. Sepsiszentgyörgy, 2010, Kaláka Könyvek