Hajdanán székely lakosságú település volt a Barcaságon Székelyföldvár, Bodola, Nyén (Keresztvár) és Botfalu. Sokáig az egész Barcaság területét, sőt, még Brassó egy részét is székelyek lakták. Sajnos, csak az egykor szászok lakta régió templomai körül végeztek rendszeres régészeti kutatásokat, s csak itt lehet egyértelműen elkülöníteni a székelyekre vonatkozó régészeti anyagot. A többi tájegységből inkább nyelvjárási bizonyítékaink vannak, de így is meghatározhatóak a székelység korábbi lakóhelyei.
Aranyosszék címere
A Dél-Erdélyben levő utolsó nagyobb székely csoportot, a kézdi székelyek itt maradt részét 1270 táján telepítették át a későbbi Aranyosszékre. Nekik is katonai feladatkört osztottak ki. Katonai erejüknek hamar hasznát vették. 1285-ben az aranyosszékiek lesznek azok, akik szétverik az Erdélyt pusztító, prédával megrakott, hazafelé tartó tatár főcsapatot.
Aranyosszék az 1876-os közigazgatási átszervezésig az öt székely szék egyike Maros, Udvarhely, Csík és Háromszék mellett. Az aranyosi székelyek az elmúlt 134 évben külön közigazgatásba kerültek, elszakították őket a tömbszékelységtől, de ma is székelynek tartják magukat, bár a "székely nyelvi jellegzetességeiket nagyjából elvesztették".
A telegdi székelyek (udvarhelyiek) nyomait is fel lehet lelni a fekete-körös-völgyi tájegység, Kőröstárkány, Belényes magyarságának körében. Itt szórványosan még megtalálni a székely eredettudat emlékét, melyet a "szóhasználatuk" is igazol.
A székelyföldi magyarok
Székelyföld népességének meghatározásakor nem tudjuk elkülöníteni a székelyeket a velük együtt élő magyaroktól, azoktól, akik a székely letelepedés előtti kor magyar őrségeinek utódai voltak. E magyarságról elsősorban a régészeti feltárások adnak hírt, de fennmaradt írásos feljegyzés, egy gestatöredék is, amely megemlíti a székelyek közt élő magyarokat.
A régészeti kutatások szempontjából a legalaposabban feltárt földrajzi tájegység Székelykeresztúr és vidéke. Bár Székelyföld többi régiójában nem került sor ilyen alapos, nagyobb területet átfogó régészeti feltárásra, mégis egyértelmű, hogy az Árpád-kor századaiban a keleti határokra, a nagy mélységben tagolt gyepűkre magyar határőröket vezényeltek, akik stratégiai pontokon, a királyi várak környékén, de más térségekben is a székely letelepedés előtti korban nagyszámú magyar települést alapítottak.
Mivel az elmúlt kilencven évben a román régészeti kutatás és politika ellenérdekelt volt az erdélyi magyar történelemben, így a székelység korai történelmére vonatkozó régészeti kutatásban, ismereteink e téren hiányosak. Szerencsére az utóbbi évtizedekben egyre több településen tárják fel az Árpád-kori magyar falvak nyomait, elsősorban templom- és sírmaradványokat. Még a sokáig lakatlannak gondolt Csíki-medencében is került elő régészeti anyag. Több csíkszéki település templomáról kiderült, hogy alapfalai a 11―12. században épültek. Ezeket a 15―16. században építették át. 2007-ben Csíkszentkirályban Darvas Loránd, a Csíki Székely Múzeum régésze 11―12. századi templomszentélyt, freskókat, sírokat tárt fel. Ez egyben arra is mutat, hogy a székelyek rátelepedtek az itt élő magyarság településeire is.
Az ásatások azt bizonyítják, hogy Székelyföldön az Árpád-korban viszonylag sűrű magyar településhálózat épült ki. Így például a 12. századi zabolai és a petőfalvi magyar köznépi temetők közti távolság mindössze öt kilométer. A temetőkben előkerült több mint 450 sír II. Géza, III. István, III. Béla pénzeivel egyértelműen mutatja azt is, hogy a magyar köznépi települések lélekszáma azonos volt az ország többi településével. Igazolható az is, hogy e falvak hasonlóak voltak az Erdélyen kívüli, magyarországi magyar településekhez. A magyar köznépre jellemző régészeti anyag folyamatos a 11―12. században, és előzmény nélküli, azaz "nem a késői népvándorláskor településhálózatára" épültek.
A 12―13. századfordulón vagy a 13. század elején ― írja Benkő Elek ― "a településrend változását, a lelőhelyek számának hirtelen, mintegy két és félszeres növekedését kimutató régészeti topográfiai kutatás alapbizonyítékot talált a terület székely betelepítésének kérdésében. Ezt nem spontán népszaporulattal, hanem új népesség, a telegdi székelyek megjelenésével hozzuk kapcsolatba." Ennek alapján megállapítható, hogy a népesség száma a székely letelepedés idején hirtelen két és félszeresére emelkedett. Ha figyelembe vesszük, hogy az itt élők többsége a gyepűelvére, a határzónára telepített magyar őrségek utóda volt, ugyanazt a nyelvet beszélte, mint az újonnan letelepedett és többségbe került türk származású székelyek, akik a katonai kötelezettségek fejében különleges szabadságjogokkal rendelkeztek, érthető, hogy az itt élők elszékelyesedése csak jogállás kérdése volt.
