Újabb, igaz, használt buszokkal frissítik a sepsiszentgyörgyi közszállítási vállalat gépparkját, a városvezetés célja: kulturált tömegközlekedést biztosítani, s elérni, hogy mind többen hagyják otthon gépkocsijukat.
Tavaly év végén négy használt, de jó állapotban levő Volvo buszt vásároltak, most további hármat szereznek be, így tizenöt kényelmes, kevéssé környezetszennyező autóbusz áll majd az utasok rendelkezésére — mondta el Antal Árpád polgármester, aki szerint most már kikerül a forgalomból az összes régi jármű. Használt busz mellett döntöttek, mert egyelőre erre futja, jóval olcsóbb, körülbelül 20 000 euróba kerül, míg egy új ára meghaladhatja a 100 000 eurót is — mondotta. A helyi szállítási vállalat egyébként jelentős változásokat tervez, július elsejétől bevezetik, hogy akárcsak Nyugaton, az első ajtónál lehet felülni és a hátsónál leszállni, így próbálják csökkenteni a bliccelők számát. Jelenleg lehetetlen ellenőrizni, ki utazik jegy nélkül, ami jelentős károkat okoz a vállalatnak — mondotta a polgármester.