Meghökkentő, elkeserítő a háromszéki főtanfelügyelő közlése, miszerint e vidéken a román iskolák tanulóinak harminc százaléka magyar családok ivadéka, esetleg vegyes házasságokból született gyermek. Bizonyára nagyon sok szülőt nem világosított fel senki az anyanyelvű oktatás előnyeiről, nem tudják, nem hallották és nem olvasták, hogy mindenki anyanyelvén válhat megalapozott ismeretekkel rendelkező felnőtté. Esetleg tudóssá.
A rendszerváltás előtt jogfosztásként éltük meg valamennyien, hogy lassan, de biztosan számolták fel a magyar tannyelvű középiskolai osztályokat, minden fél osztálykáért, minden helyért elkeseredett küzdelem folyt. Ma önként és dalolva íratják román iskolába az aggódó szülők gyermekeiket.
Az elmúlt esztendőkben sajnos a szükségesnél kevesebbet beszéltünk minderről. Gondoltuk, elég, ha nyitva állt és áll az iskolák kapuja, válogathat a szülő, gyermek, hogy hol folytatja tanulmányait. És lám, most azzal kell szembesülnünk, a székelyföldi magyar szülő annyira aggódik csemetéje jövőjéért, hogy jobb sorsa reményében román iskolába íratja gyermekét. Tudjon románul — mondják —, akkor lesz jövője ebben az országban. Hogy magyarul nem tud, hogy anyanyelvét rosszul beszéli, nem ír és nem olvas, hogy kiesik a nemzeti kultúrából, elidegenül népétől, úgy látszik, sok szülőnek nem okoz gondot. És azt sem mérik fel, hogy az asszimiláció fájdalmas, lassan pusztító. S bár az államalkotó nép örömmel nyugtázza a folyamatot, le is nézi a kisebbségi sorsból kiszakadni óhajtókat.
Rég kiderítették a pedagógia tudós emberei, hogy a legbiztosabb és legmegalapozottabb tudást anyanyelvén szerezheti meg a gyermek, hogy a román iskolát végzők eredményei például a román egyetemeken alatta maradnak a magyar iskolába járókénak. Ezt a kolozsvári építészeti egyetem magyar oktatóinak sokéves felmérése igazolja. S nem ártana emlékezni Hegyeli Attila, egykor Csángóföldön tanító magyar szakos tanár ama megfigyelésére, hogy e vidék román iskoláiban tanuló csángó gyermekek matematikatudása nagyságrendekkel lemaradt a román anyanyelvű társaiké mögött, mert a fogalomkialakítás és a tudás rögzülésének folyamatát megzavarta a kétnyelvűség.
Ha gyermekeink egy része nem kíván magyarul tanulni, ha szüleiket nem érdekli iskoláink, nyelvünk és nemzeti létünk jövője, teljesen fölösleges a Székelyföld területi autonómiájáról, belső anyaország megteremtéséről, személyi vagy kulturális autonómiáról álmodozni.