Azáltal mindenekelőtt, hogy odafigyelnek rájuk, törődnek velük, hiszen a mindenkori falugondnok feladata, szerepe főként kisgyermekek és idősek segítése egészen banális, hétköznapi és szociális ügyek megoldásában. Esetenként annyi is elegendő, hogy egy nyolcvan fölötti, egyedül élő emberre ,,csak" rányitja az ajtót, és megkérdi tőle, hogy van? Olyan munka — mi több: feladat, hivatás —, melynek hasznát, jelentőségét az értheti meg igazán, aki járt már egy száz körüli lélekszámú faluban, és látta az ott élők elzártságát a világtól. Azokért kellene tehát falugondnokokként cselekedni, akik még nem vagy már nem tudnak segíteni magukon. Értelemszerűen szűkebb környezetünkről, a Székelyföldről van szó, de természetesen erdélyi magyar ügy is egyben, hiszen a szórványtelepüléseken a környezeti elzártság mellé felsorakozik a nyelvi elszigeteltség is.
A falugondnokság Magyarországon már ezerkétszáz településen jól működő, jogszabályok s állami források által is támogatott rendszer. Megálmodója, megteremtője, ötletgazdája Kemény Bertalan, aki azt vallotta, ,,nem csak a népességmegtartó képességet, hanem a képességmegtartó népességet is fejleszteni kell". Definíciója is egyszerű: a falugondnok egyszemélyes intézmény, melynek alapvető célja a települési hátrányokat, az intézményhiányt csökkenteni; a falugondnoknak olyasmit kell tennie, aminek még nincsen, vagy már nincsen gazdája.
Ezért érdemes komolyan venni ezt a térségünkben többnyire egyházi indíttatású kezdeményezést. Jelen esetben ugyanis egyértelmű: jogszabályok kuszasága, pénzhiány, számos akadály gördül a falugondnokság megszervezése, kialakítása elé, e rendszer működőképessé tételéhez több kell, mint egy hétköznapi ügy megoldásához. A székelyföldi apró falvak, kisközösségek alakításáért, megmentéséért bizonyosan érdemes kicsit felfelé is tekinteni, igen, álmodni sem árt, mert ha csak a földön járás nagyszerűségét és biztonságosságát szajkózzuk, illetve azt, hogy miért nem érdemes falugondnokságban — közösségteremtésben — gondolkodni, akkor bizonyosan sorvad a tett. Márpedig az eddigi székelyföldi példák is azt igazolják, a jövő nem a helyben járóké, hanem azoké, akiknek van bátorságuk és hitük a cselekvéshez.