Simó Erzsébet háborogva aggódik gyermekeink (szüleik!) abbeli igyekezete miatt, hogy a "jobb érvényesülés" reményében román tannyelvű iskolákba íratják a magyar (vagy vegyes házasságbeli) gyermekeiket (Akik nem akarnak magyarul tanulni, Háromszék, március 11.).
Nem szükséges megismételnem minden tekintetben helytálló megjegyzéseit, csupán kiegészíteném: ennél sokkal nagyobb a baj!
Nagyobb, mert túl azon a kétségtelen tényen, hogy menekül innen a fiatalság, előbb belekóstolni az idegen kenyér adta lehetőségekbe, majd ha ízlett (és miért ne ízlene?), kinn is maradni. De nagyobb a baj, mert nincs utánpótlás, mert nem kell a gyerek ("gondnak és tehernek"), mert fiai-lányai után megy az apa, az anya, a nagyszülő, úgymond segíteni nekik, pesztrának, házvezetőnek. A föld, a lakás? Annak adjuk, aki több pénzt ad érte ("a pénznek nincs szaga"), aki jobb árért veszi meg — így az elvándorló magyar. És ki az, aki többért veszi meg? Az a brassói, jópénzű nyugdíjas román (hiszen ők voltak zsírosabb állásokban), aki az ottani lakását eladva, annak a fele árából vásárol itt másikat. Ha pedig netalán elfogy a tartalékuk, "joguk" van városunk szociális támogatására, bár ehhez semmivel nem járultak hozzá. Aztán jönnek az "utódok", akik állást igényelnek, s ha nem kapnak, diszkriminációt emlegetnek.
Bizony nagyobb a baj, mert akármely nemzet fia is legyen egy vállalkozó, áruház-tulajdonos, nincs tekintettel a helyi elvárásokra. Csak az számít, hogyan juthat nagyobb haszonhoz, támogatáshoz. Ez akkor is áll, ha az új vállalkozó anyaországi. Amikor még sepsiszentgyörgyi képviselő voltam, a betelepülő áruház-tulajdonosnak feltételül szabtuk, hogy helyi és mindkét nyelvet beszélő alkalmazottakat vegyenek fel. Nemhogy ezt nem tartják be ma már, de ha állást hirdet meg valaki, és feltétele, hogy a magyar nyelvet is beszélje a munkavállaló, rögtön újra a diszkriminációt panaszolják. Ugyanakkor ez eszükbe sem jut az angol, német vagy más nyelvek esetében. Az már csak hab a tortán, hogy a sznobság jeleként mindenféle nevetséges, angolból, franciából átvett, helytelenül feliratozott szavak, kifejezések jelennek meg mindenütt, szép anyanyelvünket kiszorítva.
Sérelmeinket, akik még észrevesszük (egyre kevesebben), hosszan lehetne még sorolni, de minek? Falra hányt borsó már meghallgatni is mindezt, nemhogy tenni érte... Belefáradtunk.
