Amerikai csillagászok megfejtették a napfoltok eltűnésének rejtélyét, annak a jelenségnek az okait, amely több mint két évszázada foglalkoztatja a tudósokat. A Montanai Állami Egyetem kutatói eredményeiket a Nature legújabb számában tették közzé.
A napfolt a környezeténél néhány száz fokkal hidegebb, ezért sötétebb területként észleli az emberi szem központi csillagunk fotoszférájában (felszínének 400 kilométeres rétegében). Az Amerikai Űrkutatási Hivatal (NASA) szerint a napfoltok némelyikének szélessége meghaladja a 78 000 kilométert. 2008 és 2010 között viszont hiányoztak a napfoltok, ezt a ritka jelenséget 1810-ben észlelték először. Bár a napfolttevékenységben tizenegy éves ciklusok figyelhetőek meg, amikor hol felszaporodik, hol csökken a "pöttyök" száma, ritkán fordul elő, hogy hosszabb időre eltűnjenek. "Fontos megérteni a napfoltok természetét, mivel a naptevékenység befolyásolja a kozmikus »időjárást«, egyaránt kihat az űreszközökre és a földi távközlési és egyéb berendezésekre" — hangsúlyozta a kutatásokat irányító Piet Martens. Számítógép segítségével modellezve a Nap felszínének változásait az elmúlt kétezer évre visszamenően, összefüggést találtak a napfoltok hiánya és a gyenge mágneses terek között. Amennyiben a tudósok képesek lesznek jobban előre jelezni az alacsony napfolttevékenységet, kivédhetik a távközlési rendszerek meghibásodását.
