A falu tulajdonképpen történelmi zarándokhely, mert amiként templombúcsúk alkalmával zarándoklatot tartanak, úgy minden év március 15-én itt rója le kegyeletét Háromszék és a vendégként ide sereglettek az önvédelmi harc és hőse, Gábor Áron előtt. De nemcsak ennyi, mert a falu fölött emelkedő Óriáspince-tető is a háromszéki magyarok világtalálkozójának és a találkozók között a minden évi szekértábornak és lármafatüzeknek szent történelmi színhelye. Március idusán letelt már az emlékezés napja. Az ünnepi virágok még nem hervadtak el Gábor Áron síremlékén, amikor a Maksa községhez csatolt kis falu hétköznapi arcát kerestük.

Új úton a faluba
Csak meggyőző munkával lehetett rávenni a kartográfusokat, hogy feltüntessék Kovászna megye térképén Eresztevényt is. Ez Maksa község szerves része — hangzott az érvelés —, nem szerepel Románia hivatalos helységnévtárában. Mégis, a riporter számára külön helynek számít Mátisfalva, Gyertyános meg Ésfalva is: miért lenne kivétel Eresztevény? Ragaszkodnak a helybeliek ahhoz, hogy valame­lyest külön közösségnek tekintsék őket. Erre az önálló református gyülekezet a bizonyíték, s Nagy Józsefhez irányítottak, merthogy ,,Eresztevénynek külön falufelelőse van, aki minket képvisel a községi tanácsban!"
— Valóban az én feladatom éltetni ezt a kapcsolatot, és hogy kivitelezzük mindazt, amit az önkormányzat e kis településnek juttatni tud. És ez nem kevés, mert új bejáratot építtetett a falu számára a hivatal a ,,kastély" mellett, ennek tört kővel való alapozása nem kevesebb, mint 25 000 lejbe került, de még nincs teljesen kész. Várjuk, hogy egy kicsit tapodják meg, mert eléggé lágy ott a talaj. Erre az alaprétegre még rá kell teríteni 30—40 köbméter kavicsot, hogy megfelelő legyen a burkolat. A régi falubejáró ugyanis nem minden jármű számára a legalkalmasabb, nagyon meredek. A polgármester a Benke-kastély (képünk) új tulajdonosával, Rancz Lász­lóval közösen oldotta meg az új kijárat gondját.

A közösségi ház javíttatása sem került kevésbe. A községi tulajdonba juttatott épület nagyon megrongálódott. Kijavították a tetőszerkezetet, vakoltak-meszeltek. Megoldottuk a fűtést, és télen itt találtak szórakozóhelyre a fiatalok. Pingpongasztalt állítottunk, viselkedésükkel nem volt baj. Március 15. tiszteletére megtakarítottuk a környéket a tél szemetétől, s miután lezajlott a hivatalos szertartás, az iskola udvarán folytattuk az ünnepséget.
Sajnos, üres az eresztevényi iskola. Badi András tanítót, aki évtizedekig tanított itt, a falu megválasztotta alpolgármesternek. Most iskolabusz viszi az eresztevényi gyerekeket a maksai óvodába és iskolába, délben haza is hozza őket. Szűk kilométernyi a távolság a községközpont és Eresztevény között.
— Hol tart a Benke-kúria felújítása-bővítése? — kérdeztük Rancz Lászlót, az épület új tulajdonosát. Ha nem is műemlék, de mindenképpen emlékhely. Bizonyára nem ellenzi majd, hogy emléktáblát helyezzenek az épületre. Hadd hirdesse, hogy pincéjének jégvermében rejtegették néhány napig a halott Gábor Áront, mígnem el kellett hantolni a temető szélén megásott sírban.
— Tudom, hogy B-osztályú műemlék a kúria, külön terv szerint folyik felújítása. Délkeleti oldala érintetlen marad jellegzetes stílusa miatt. Nemcsak újítjuk, bővítjük is. Itt kap székhelyet a Goldim Kft. A földszinti részen panziót akarunk működtetni. Megőrizzük jellegzetes, XIX. századi hangulatát. Központi helye ez Háromszéknek. Bármilyen irányba indulna a kiránduló, ez a hely központja lehet egy csillagtúrának. Terveink szerint a felújítást idén befejezzük.

Papot akar Eresztevény
Az idősebb nemzedék emlékezhet arra, hogy a falu régi templomát szerfelett megrázták az utóbbi földrengések és az egykori Aecito Kft. vezetőjének jótállása révén, közvetlenül a rendszerváltás utáni években újjáépült. Nem könnyű feledni a földingás okozta katasztrófát — mondták a régiek. Kis harangtornya is újszerű, a rusztikus erdélyi ízlésre emlékeztet. A régi templom, amelynek alapjain a mai áll, 1881-ben épült, azt meg az 1802. évi földrengés rázta meg. Volt ugyanis Eresztevénynek egy régi kis, reformáció előtti kápolnája, ahová búcsújárók zarándokoltak. Emlékét a Kápolna nevű hely őrzi a falu alatti határban. Feljegyezték, hogy az eklézsia ezüstkelyhe XIII. századi, és Eresztevény 1653-ban Réty társegyháza volt. A falu neve ugyanis írásos formában 1567-ben jelenik meg első alkalommal, amikor csak tizenkét kaput számláltak itt. Régen is lakott hely volt a térség, mert a Zádogos-tetőn kengyeles, lovas, fegyveres sírtemető került napvilágra, a Besenyő-patak falu felőli teraszáról, ahol az említett kúria áll, vaskorszak végi leleteket emeltek ki. A legnépesebb 1956-ban volt ez a falu, akkor 269 lélek la­kott itt. A református egyház lélekszáma napjainkban 130 körül ingadozik. Iskolája 1875-ben épült. Két évvel ezelőtt teljesen romokban hevert a paplak. A gyülekezet önállóságának megtartását úgy képzelték el a hívek, hogy új lelkészi lakot építenek, és papot hoznak a faluba.
— Látom, hogy állnak már az új paplak falai. Bizonyára az idén tető alá hozzák — szóltunk Majos Zoltánhoz, akit az idősebbek megyebírónak titulálnak, mai szóval: egyházgondnok.

— Önálló egyház­község leszünk

— Nemcsak papi lakás lesz, hanem gyülekezeti terem is, alatta garázs — mondta Majos. — Várjuk, hogy jobbra forduljon az idő. A cserepet megvettük, lécanyag is van. Az idén be akarjuk fedni.
Hiszünk abban, hogy felépül az új paplak — mondták a helybeliek —, mert mi is nagyon akarjuk. Itt csak akkor lesz igazi közösségi élet, mint Bálint Ferenc tiszteletes idejében. Ő itt született. Újra eljött az idő, amikor pap kell a falvak élére! Pályáztunk, gyűjtjük a pénzt, és nem csüggedünk. Ha őseink tudtak templomot építeni, nekünk is kell tudnunk lakást teremteni a lelkésznek. A prefektus és Bölöni Dávid segítségével visszakaptunk 30 hektár erdőt, ez besegít az anyagiak előteremtésébe.
— Tavaly februártól vagyok Eresztevény beszolgáló lelkipásztora — tájékoztatott tiszteletes Takács Lajos, Alsócsernáton református lelkésze. — Én is hiszek abban, hogy sikerülni fog a kis falu óhaja: pásztor kell a szétszéledő nyájnak. A gyerekeket a templomba hívom vallásórára, a maksai iskolában pedig vallásoktató foglalkozik velük.

Az élő krónikás
Nagy Etelka még üzletes volt, amikor utoljára felkerestük. Azóta már közösségi házzá alakíttatta az önkormányzat az egykori szövetkezeti vegyesbolt épületét.

— Jaj, rég nem járt itt a Háromszék!

— Ne tessék azt hinni, hogy kihalt itt az élet. Életrevaló nép az eresztevényi — mondta. — Jól fog ez a közösségi ház, mert a faluban nincsen bodega, legalább van, ahol szórakoznia a fiatalságnak. Magyar fiúk, román fiúk is járnak oda. Soha nem volt verekedés. Még idősebb férfiemberek is lejönnek pingpongozni Maksáról. A szilvesztert is ott tartották meg, zenével, jó hangulatban. Imahetet is tartottunk, sok vendéglelkésszel. Mi, asszonyok összepótoltunk, és a zárónapon asztalt terítettünk az iskola egyik termében, a szeretetvendégségen teát, süteményt kínáltunk. Itt nincs kultúrotthon, s amikor valaki meghal, akkor is itt terítünk, mert az iskolaépület üres, a gyermekek Maksára járnak. A falufelelős sportbált is rendezett Maksán a kultúrotthonban. Nem voltak sokan, mert nincs pénze a népnek, de jó volt a hangulat. A jövedelmet hasznos dologra akartuk felhasználni, de éppen csak ki tudtuk fizetni a zenészeket. Így is jó volt...
— Jöjjön, mert éppen a Háromszéket olvasom. El vagyok képedve, mennyi mindent össze tudnak hordani maguk egy újságba. Hányan dolgoznak ott? — hívott tereferére a 80. életévét tapodó Pál András bátyánk. Friss elmével, napjaink politikai eseményeiről tájékozottan szemléli most is a világot. Mi azonban nyolc évtizedes életpályájára voltunk kíváncsiak. Íme, mit mond az élő krónikás.

— Elmesélem az életem

— A mi famíliánk itt nem tősgyökeres. Apám, mert kegyetlen sorsban volt része, Dálnokról ide telepedett. Kupán Berci úr, ahol szolgált, megverte. Ide jött tehénpásztornak, jöttünk mi is vele. Én is pásztorkodtam. Nagyon szegényként telepedtünk le. Szép állatállománya volt a falunak akkor. Elérte a 70—80 darabot. Az egész Óriáspince-tetőt legeltettük. Szerettem itt, mert kapaszkodó falu volt, s olyan úriemberek éltek itt, mint Benke László és Voloncs Miklós esperes, akinek itt volt egy szép bennvalója. Aztán én otthagytam a pásztorságot, nem szerettem. Elszegődtem Maksára Sorbány Koszti bácsihoz, akinek malma volt. Jaj, hogy szerettem járni a lovakkal, nagy csengettyű a nyakukban. No, de folytatom: Benke úr főhadnagy volt. Orosz fogságot szenvedett. Mire hazajött, mindenét kirabolták. Nála szolgáltam, én voltam a jobbkeze. Egy este Benke urat a fekete kocsi elvitte. Engem is elvitettek a dubával, be a Securitatera, és azt kérdezték, hogy ,,miért toltam én a kulák szekerét". Kacagtam, és elmondtam, hogy azért, mert szolga voltam, taszítani kellett! Lekacagtak, s elengedtek. Benke urat bevitték Tulceára, ott is halt meg. Beczássy úr, a dálnoki, igazolta ezt. Azt mondta, hogy alig kapott két deszkát koporsóra, hogy ne tegyék szegény Benkét úgy, ruhásan a földbe. Az úrnak az édesanyja és a felesége elmenekült, valahol Szolnok-Doboka megyében találkoztam velük. Így volt, s igaz volt. Itthon bementem a kollektívbe. Voltam fogatos is, tehéngondozó is. Eltelt... Én nem ítélem el azt sem, aki dolgozott, megkapta a magáét. Szegény ember voltam, küszködtem, és megéltem belőle. Megnősültem, közösen vettük ezt a házat a feleségemmel. Szép családom van, három leányom, vejeim, unokáim. Meg vagyok elégedve az életemmel... Csak arra kérem a Fennvalót, hogy könnyű halált adjon nekem. No, de van egy panaszom. Az utat itt vitték ki az aszfaltig az én kertem mellett. Csúfságot csináltak, le fog omlani a mart, s vele együtt a kerítésem is. Oda támfalat kellene rakni. Dobrokolnak itt el a masinák. Nézze csak, megrepedt a házam fala, s itt, a sarkánál mind lehullott a hátáról a vakolat.