A zágoni ifjúsági fúvósok
Háromszék 116 kultúrotthonának háromnegyede szorul javításra, rehabilitálásra, konzerválásra. Ezután beszélhetünk a vidéki kulturális élet újjáélesztésének lehetőségeiről – értékelte Tamás Sándor megyeitanács-elnök a vidéki művelődési házak felújítását célzó megyei program szükségességéért érvelve.
Egyik szeme kacag, másik szeme sír a kultúrát szerető és igénylő háromszéki polgárnak. Végre egy olyan megyei program, melynek hozadékát rövid időn belül tömegek is élvezhetik – ez a jó hír. A rossz: ha átvitt értelemben is, de hivatalosan elismert, a háromszéki vidéki kulturális élet újjáélesztésre szorul. Halálközeli állapotba került – tehetjük hozzá.
Valóban így van ez?
Erre a kérdésre kerestük a választ.
A művelődési házak felújítását célzó programra eddig hat község nyújtott be tíz igénylést. Elsők között lépett Gidófalva és Előpatak két-két, Bodok és Kézdiszentkereszt egy-egy pályázattal. Az első elbírálásra rövid időn belül, március végéig sor kerül.
Idén kétszázezer lejjel támogatja a megyei önkormányzat a községeket a kultúrházak felújításában, ehhez adódna az ugyanekkora értékű önrész – tehát négyszázezer lej a befektethető összeg. Egy pályázattal legtöbb tízezer lej kérhető, ugyanekkora önrész biztosítása mellett. A feltételek könnyen teljesíthetőek: első, hogy a felújítandó épület önkormányzati tulajdonban legyen. Ha más tulajdonú kultúrotthonról van szó – például egyháziról –, akkor is támogatható a felújítás, de kikötés, hogy az épületet legalább tizenöt évig a község használta. Feltétel az is, hogy a támogatást igénylő önkormányzat határozzon a programban való részvételről, valamint az önrész biztosításáról. A felújítás technikai leírását, műemlék épületek esetében építési engedélyt, az intézmény utóbbi háromévi tevékenységének leírását, valamint a következő három évre szóló terveit kell az iratcsomóhoz csatolni. Ha ez mind adott, nagy a valószínűsége, hogy az önkormányzat elnyeri a támogatást, a pályázatokat beérkezésük sorrendjében bírálják el.
Az élet hozta a pályázat meghirdetésének ötletét. Tavaly azt tapasztalták, hogy a vidéki kultúrházak java része felújításra szorul. Sok esetben kisebb munkálatok elvégzésével is működőképessé tehetők az otthonok. Például Kisborosnyón rendbe kell tenni a világítást, a színpadot kell felöltöztetni, Lécfalván a puffadt parkettát kell kicserélni. Nem szükségesek nagy összegek ezekre a javításokra, kifejezetten az ilyen esetekre szabott a program. Így nyerhetné vissza a vidéki ifjúság, de az idősebb korosztály is művelődési hajlékát.
Ismételjük: jókor jött a kezdeményezés.
Háromból egy sem megfelelő
Orbaiszék fővárosa, Kovászna abban az áldatlan helyzetben van, hogy elméletileg három kultúrotthont is a magáénak mondhat, ám ezek közül egyik sem felel meg az elvárásoknak.
A központot elcsúfító betonkolosszus, melyet egykor kultúrpalotaként kezdtek építeni, talán soha nem készül el. Cementoszlopait kikezdte az idő vasfoga, a mállófélben lévő építményt acélhálókkal, -idomokkal erősítették meg – ami még visszataszítóbbá tette a környezetébe nem illő monstrumot. Van helye Kovásznán ekkora intézménynek? Aligha, hiszen ilyen méretű épület esetében még a fűtést is nehéz lenne megoldani a mai körülmények között, nemhogy céltudatosan be is népesíteni. Hogy mire lehetne hasznosítani, az már régi kérdés, de pénz még annyi sincs, hogy az éktelenkedő betontömeget eltávolítsák a város központjából.
Sokkal inkább megfelelne a követelményeknek a régi moziépületbe álmodott kultúrotthon – ez lenne a második, igaz, még mindig csak elméletben. Úgy néz ki, mégis megvalósul az évek óta húzódó elképzelés. Ha elkészül, színházi előadások, hangversenyek helyszíne lehet, emellett moziként is használható lesz — nem vitás: ha megnyitja ajtóit, nagy hasznot húz belőle Kovászna és környéke.
A harmadik kovásznai – immár valós – kultúrintézmény a városi művelődési ház. Az ottani tevékenység rég kinőtte a szerény épületet. A helyek száma, a színpad sok kívánnivalót hagy maga után, ennek ellenére pezseg az élet falai között. Érdemes rákattintani az intézmény internetes oldalára (www.cccv.ro). Meglepődik a látogató a programok, események változatosságán. A tavalyi mérleg: 53 művelődési rendezvény (ebből kilenc képzőművészeti és fotókiállítás) és 44 kulturális esemény (előadások, hangversenyek, könyvbemutatók, műhelyfoglalkozások és egyebek) – számolt be Tordai Cecília, a művelődési ház igazgatója. Ezenkívül további tizenkilenc alkalommal más intézményekkel szerveztek közösen kulturális rendezvényeket. A művelődési házhoz fűződnek a nagy sikerű nyári szabadtéri fúvóskoncertek. Nem utolsósorban az intézmény menedzseli a városháza által kiírt kulturális pályázatokat.
Nem beszélhetünk a kovásznai művelődési életről anélkül, hogy ne említenénk a Fábián Ernő Népiskolát, az Ignácz Rózsa Irodalmi Kört, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesületet, az iskola Diákszínpadát, a Tiszta szív kórust, az egyházi dalárdákat, a nemrég alakult néptánccsoportot, az ifjúsági fúvószenekart – a sort hosszasan lehetne folytatni. Ne feledjük a városi képtárt, ahol rendszeresen megújuló tárlatokkal várják a látogatókat. Következtethetünk: van igény, akarat a szervezésre, és ha elkészül az új kultúrotthon, az "infrastruktúra" is meglesz.
Az értelmiségre szükség van
Sokat hangoztatják az utóbbi időben, hogy a vidéki értelmiség – köztük a tanerő – nem veszi ki részét a közművelődésből. Az idősebb, egykor aktív nemzedék kifáradt, sokszor korukat meghazudtoló életerővel próbálnak ma is tevékenykedni. A fiatalok más mentalitással viszonyulnak. Az is igaz, hogy sokszor nem csak az akaraton múlik, ki vesz részt egy-egy előadás megszervezésében. A tanárok, tanítók nagy része ingázik a falusi iskolákba, sőt, az iskolák között is. Reggel érkeznek, megtartják óráikat, majd sietnek tovább, más helység iskolájában is várják a tanulók. Aztán rohannak haza, legtöbbször városra. Kettőkor véget ér a "műszak", az előadás próbája este hétkor kezdődne, mire véget ér, már nincs is buszjárat, amivel hazamenni.
Hol vannak azok az idők, amikor a tanítók, tanárok a vidéki társadalmak megbecsült tagjai voltak, akiknek lakást biztosított a közösség, ruhát varratott, ha kellett, a fizetésről nem is beszélve. A pedagógus végezhette munkáját, ott lehetett az esti próbákon is. Az a rendszer működött.
De azért jó példák ma is kerülnek, szinte minden községben, faluban akad fiatal pedagógus, aki társadalmi szerepet is vállal. Nemrég még Zágonban sem volt rózsás a helyzet, a lehetőségekhez képest szerény volt a teljesítmény. Mígnem a polgármester egyszer azt nem mondta: többre kötelez a község kulturális hagyománya. Talán enélkül is mozdulhattak volna a fiatal pedagógusok, no de változott a helyzet, ma már azok is részt vesznek, akik más helységekből jönnek Zágonba tanítani: Péterfi Enikő Kovásznáról, Kosztándi Annamária Csomakőrösről, Szabó József Sepsiszentgyörgyről ingázik. Ők meg tudják tenni – mert tudják, hogy meg kell tenniük, ez hivatásuk része. Szerencséje Zágonnak, hogy a helybeli pedagógusok is aktív szerepet vállalnak a közösségi életben. Csoma Ibolya és Beder Melinda szinte mindenhol jelen van, Márton János kántortanító és felesége, Gabriella táncot oktat, Tusa Csilla és Kerekes Katalin kézművesműhelyt vezet. A legkisebbeket, az óvodásokat Jánó Sarolta igazgatónő, Zsidó Imola, Kis Ilonka rendszeresen szerepelteti műsorokban.
Élen az ifjú fúvósok
Feltétlenül szólnunk kell az ifjúsági fúvósmozgalom térhódításáról. Mindent elmond az idei IV. zágoni ifjúsági és gyerek-fúvóstalálkozó. Nyolc zenekar lépett fel, olyanok, akiknek már van, mit bemutatniuk, de a megyében több ifjúsági fúvószezekar alakult nemrég, vagy alakulófélben van. Jó hír, hogy Kovásznán is megkezdték a próbákat, hamarosan helybeliek fújják a rezet a szabadtéri koncerteken.
Költségek tekintetében a fúvószene pénzigényes műfaj. Segítség nélkül, saját erőből egyik fiatal zenész sem tudná megvásárolni az akár több százmillió lejbe kerülő hangszereket. A polgármesteri hivatalok jelentős szerepet vállalnak a fúvósmozgalom támogatásában, megveszik a hangszereket, próbatermet biztosítanak. Akár azt is mondhatjuk, versenyeznek abban, hogy melyik község fúvószenekara jobban hangszerelt, öltözött, sőt, ahol tényleg adnak a dolgokra, ott mazsorettcsoport is kíséri a fúvósokat – mint például Uzonban, Zágonban. Ifjúsági fúvószenekar működik Köpecen, a Hangafát Bíró János vezeti. Az uzoni Atlantiszt Brăileanu Attila oktatja, Zágonban Musát Gyula az ifjak karnagya, Rétyen az Antos János Gyermekzenekart Maksai József vezeti. De szóljunk a városiakról is, hiszen Sepsiszentgyörgyön kivételével ők is vidékieknek számítanak. A barátosi gyermekzenekar Kelemen Szilárd vezényletével a megyeszékhelyi Művészeti Népiskola fúvósaival közösen lép fel, Baróton a Csala kürtje működik Vágási István vezetésével. Kézdivásárhelyen a Tanulók Klubja és a Molnár Józsiás Általános Iskola egyesített zenekara képes csodálatos produkciókra Gyergyai Barna vezényletével. Sepsiszentgyörgyön a Plugor Sándor Művészeti Líceumban a Szerenád Fúvószenekar működik. Érdekességként említjük, hogy a zágoni találkozón a Szerenádban a fúvósokkal közösen vonósok is felléptek.
Ahhoz, hogy mindenről és mindenkiről szóljunk, ami és aki számít a vidéki kultúréletben, hosszú oldalakra lenne szükségünk. Ezért ne sértődjék senki, ha nem említettük helység vagy név szerint. Csupán rövid betekintést próbáltunk nyújtani a vidéki kulturális életbe, és riportunk elején feltett kérdésünkre – halálközeli állapotba került a vidéki művelődési élet? – kerestük a választ. Azt hiszem, nem vitás, minden nehézség, anyagi gond ellenére cáfolnunk kell a felvetést: a vidéki kultúrélet él. Hogy továbbra is fennmaradjon, fontos a művelődési házak felújítása, az önkormányzatok támogatása. Biztosítani kell az anyagi hátteret, ha ez adott, a közösség kitermeli a maga szervezőcsapatát, a tehetségekről pedig nem kell külön szólnunk. Háromszéket e tekintetben különösen megáldotta a fennvaló.