Miközben váltakozó sikerrel folynak a Kadhafihoz hűséges erők (mindenekelőtt afrikai zsoldosok) és a felkelők összecsapásai, a légicsapásoknak is köszönhetően, a felkelők lassan megközelítik Szirtet, Kadhafi szülővárosát. Az amerikaiak – miközben vasárnapi beszédében Obama amerikai elnök további támogatásáról biztosította az "igaz ügyért", a szabadságért harcoló lázadókat) – már azon is gondolkodnak, hogy felfegyverzik a felkelő csapatokat, hiszen Kadhafi egyáltalán azért tarthatja még magát, mert korszerűbb, jobb a fegyverzete, tankjai is vannak.
Közben a líbiai hadműveletek irányítását fokozatosan veszi át a NATO, amellyel Oroszország is egyetért, azzal a feltétellel, ha mindez a veszélyeztetett civil lakosság védelmét szolgálja. Moszkva minden líbiai erőt felszólított az erőszak beszüntetésére, míg Sarkozy francia elnök és Cameron brit miniszterelnök a diktátor híveit szólította fel, hogy "addig hagyják el Kadhafit, amíg még nem késő". Közben beleesett az első "hajszál" is a "levesbe", a felkelők között megjelentek az al-Kaida agitátorai és harcosai. Először állott elő ama bizarr helyzet, hogy az Egyesült Államok és a NATO közös oldalon áll az al-Kaidával. Ez nyilván nem marad így sokáig, a Kadhafival kimondottan ellenséges viszonyban álló al-Kaida, kihasználva, hogy a NATO nem tervez partraszállást és szárazföldi hadműveleteket, nyilván azért jelent meg a térségben, hogy befolyásolhassa Líbia fundementalista muzulmán állammá való átalakítását.
Az arab világon átzúduló forradalom egyébként másutt is aggasztó tüneteket mutat, s vallásháborúkba torzulhat (!), hiszen a líbiai hadműveletekkel egy időben Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek csapatai bevonultak a forrongó Bahreinbe. A parányi öbölbeli államban többségben vannak a síiták, de a szunnita al-Kalifa családé a hatalom, ami már régóta vitákat gerjeszt. Az iraki miniszterelnök például nem véletlenül és nem is teljesen ok nélkül attól tart, hogy a bahreini bevonulás síita–szunnita összecsapásokat idézhet elő, ami kiterjedhet az egész térségre, s vallásháborúvá fajulhat. Az arab világban ugyan hatalmas többségben vannak a szunniták, de Bahreinben, Perzsiában, Irakban a síitáké a többség, s jelentős számban élnek Szaúd-Arábiában és Líbiában is. (Az iszlám két fő hitvallása között ideológiai ellentét áll, a síiták – siat Ali vagyis Ali pártja – Alit és a Próféta lányával, Fatimával kötött házasságából való leszármazottait ismerik el az egész közösség egyedül jogos vezetőinek, és vitatják a szunnita–szunna vagyis hagyomány–kalifák létjogosultságát...)
Egyéb pedig nem is hiányzik, mint ez az öbölbeli országokra s az egész iszlám világra kiterjedő vallásháború, egyebek mellett azért sem, mert már a líbiai kőolajkiesés – noha ez csak a világ össztermelésének két százaléka – befolyásolta a kőolajárakat, s jelentékeny benzindráguláshoz vezetett.
