Sarokba szorították a nyugdíjasok Ioan Botiş munkaügyi minisztert. A tárca jóindulattól dagadó vezetője azt gondolhatta irodája magányában, elbír ő azzal a pár tucat elégedetlen öregemberrel, aki az épület előtt összegyűlt, s kiment közéjük, hogy elmondja ő is, amit a Boc-kormány tagjai gyakran hangoztatnak: ennyit termel az ország, ennyi jut az idős nemzedéknek, érjék be egyelőre azzal, ami csurran. De az idős, a hosszú téltől, nagy költségektől és nélkülözéstől elgyötört emberek nem értettek sem a jó szóból, sem a miniszteri jóindulatból, s újra szélbe kiáltották: abból a csekély pénzből, amit egy ledolgozott élet után nekik juttat a jelenlegi hatalom, képtelenség megélni.
Könnyű kiszámítani, hogy az elmúlt másfél esztendő alatt az inflációval legkevesebb 15 százalékot veszített reálértékéből minden nyugdíj, ráadásul januártól 5,5 százalékot egészségbiztosítás gyanánt levonnak havi járadékaikból, ha az meghaladja a 740 lejt. És több mint hárommillió idős, beteg ember havi ellátmánya nem éri el az 1000 lejt, másfél milliónak meg kevesebb jut 740 lejnél.
Botiş tudhatta volna, Európa legszegényebb nyugdíjasait aligha lehet néhány kedves szóval megnyugtatni, s zavarában azt a hatalmi körökben gyakran hangoztatott érvet vette elő, miszerint "nem tudják maguk, mi van Portugáliában és Görögországban". A nyugdíjasok természetesen tudták, hogy mindkét országban ezer euró fölötti az átlagnyugdíj, s azt is, hogy a válság keserves hónapjaiban egyetlen európai ország sem engedte meg magának, hogy az idős emberek havi járadékának terhére takarékoskodjék. A miniszter tehát kénytelen volt kurtára fogni a beszélgetést, és hogy gyávának mégse gondolják, menet közben visszaszólt: akinek panasza van, pénteken várja irodájában. De – nyilatkozta kisvártatva az újságíróknak, akik nagy érdeklődéssel várták a nép közé leereszkedett miniszter visszatértét – nem ígér semmit!
Mit is ígérhetne? Állítólag, ha beindul a gazdaság, 2012-ben 3–5 százalékkal emelik a nyugdíjpont értékét. Mennyi is 350, 740 vagy 1000 lej öt százaléka? Semmi kis pénz, még az infláció okozta veszteséget sem fedezi.
S mint kiderült, az öregek legfájóbb gondja a keservesen alacsony havi ellátmányuk mellett az, hogy újabban fizetni kell az egészségügyi szolgáltatásokért, és hónapról hónapra kevesebb a térítéses gyógyszer. De ez persze már nem a munkaügyi miniszter asztala, hanem a másik nagy reformeré, a Cseke Attiláé, akit ma tisztelnek meg tüntetésükkel a nyugdíjasok.
