És minden bizonnyal nem nevetnek, esetleg csak keserűen, rezignáltan mosolyognak az idősek, akiket a munkaügyi miniszter azzal biztatott, hogy talán jövőre, a választási kampány esztendejében esetleg részesülhetnek csekélyke kis nyugdíjemelésben. A tanügyi alkalmazottak is legfennebb fekete humornak minősíthetik, hogy a hatalom a jogerős törvényszéki döntésekben megítélt juttatásokat sem hajlandó kifizetni, nemhogy béreiket emelné méltányos szintre. De valószínűleg az egészségügyi alkalmazottak sem derülhetnek, a minisztérium ugyanis valóra váltotta tervét, április elsejétől nem kap több pénzt az egészségbiztosító pénztártól az a hatvanhét kórház, amelyet bezárásra, átalakításra ítélt a szaktárca. Orvosok, nővérek százai nem tudják, hol folytatják a munkát, számos kistérség marad egészségügyi ellátás nélkül. És fájhat a betegek feje is – ráadásul mától algocalmin is csak receptre kapható –, Arad megyében például már nem adnak ki ingyenes és ártámogatott gyógyszereket a patikák, mert elfogyott az erre szánt pénzügyi keret, hasonló helyzet bármikor előállhat másutt is. Úgy tűnik, csak a belügyminisztérium dolgozói lélegezhetnek fel: az eredetileg április elsejére tervezett leépítéseket egyelőre elhalasztották, de a rendőrök nem dőlhetnek hátra, az elbocsátásokról ugyanis nem tett le a hatalom. Közben aggasztó hírek érkeznek a banki-pénzügyi világból is, óvatosságra intenek az elemzők, a hitelek ismét drágultak, nagyszabású infrastrukturális beruházásokról alig hallani, gazdaságösztönzésről, munkahelyteremtésről még kevesebbet.
És ha mindezt összevetjük miniszterelnökünk szépen csengő, az elmúlt hetekben az unalomig szajkózott szólamaival, miszerint kivezették az országot a válságból, kezdődik a gazdasági növekedés, a nadrágszíjszorítás után következik az aratás – hát nem az a gyanú ébred fel bennünk, hogy talán ezeket a nyilatkozatokat szánták április elsejei tréfának?