Az atomenergia olyan, mint a repülőgép: ha baj van vele, akkor többnyire nagy baj van. Miközben a többi közlekedési eszköz – csakúgy, mint az energiaforrások többsége – ,,csak" apránként, de naponta szedi áldozatait.
Ma 442 kereskedelmi célú atomreaktor működik a világ 31 országában. A beépített 375 gigawattos kapacitás a világ áramtermelésének 16 százalékát adja. Az arány 1986, a csernobili katasztrófa óta nem változott, az atomenergia-kapacitás növekedése csak lépést tartott a világ áramfogyasztásának növekedésével. Az elmúlt évtizedben több reaktort végleg le is állítottak Bulgáriában, Litvániában, Szlovákiában, Franciaországban, Németországban, Nagy-Britanniában. Ázsiában ellenben 11 országban 26 reaktort építenek jelenleg is. Az újonnan hálózatra kapcsolt atomreaktorok közül 17 Ázsiában, 2–2 Oroszországban és Ukrajnában, egy pedig Romániában kezdett áramot termelni. Az újonnan kezdett 52 reaktorépítkezésből nyolc zajlik Oroszországban, további egy-egy Franciaországban, Finnországban, Pakisztánban és Brazíliában – a többi Ázsiában épül, a legtöbb Kínában és Indiában.
Gyanús, de olcsó
Az atomenergia mellett szól, hogy az atomerőművek lényegében nem szennyezik a környezetet üvegházhatást okozó anyagokkal. A teljes termelési láncban – az uránbányászattól az atomerőművi hulladék kezeléséig – az atomenergia kilowattóránként 2–6 gramm szén-dioxidot juttat a légkörbe, annyit, mint a szél- vagy a napenergia-termelési lánc. Ez kevesebb mint egy százaléka annak, amit a szén-, olaj- vagy gázalapú termelési folyamat bocsát ki, az atomenergia és a nukleáris eszközök "világcsendőre", a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) adatai szerint.
Az atomenergia mellett szól viszonylagos olcsósága is, bár az atomerőművek építése a legdrágább, és egyre inkább nőnek a biztonsági és hulladékkezelési költségek is. Ennek ellenére az Egyesült Államokban 1999-ben – amikor a Brent kőolaj szabadpiaci ára az év eleji 9 dollár és az év végi 26 dollár között alakult hordónként – egy kilowattóra áram termelési költsége olajtüzelésű erőművekben átlagosan 4,50 cent, gázüzemű erőművekben 4,37 cent, széntüzelésű erőművekben 2,20 cent volt, az atomerőművekben nem haladta meg a 2,21 centet. A széntüzelésű erőművek 0,01 centes költségelőnye 2001-től valószínűleg örökre megszűnt. 2008-ban, amikor a Brent ára elérte eddigi csúcsát 147,50 dolláron, egy kilowattóra áram megtermelése országos évi átlagban 17,23 centbe került olajjal, 7,80 centbe gázzal, 2,80 centbe szénnel és 1,96 centbe atomenergiával. Az amerikai Nuclear Energy Institute utolsó teljes körű adatai szerint 2009-ben a sorrend 12,37 cent, 5,00 cent, 2,97 cent és 2,03 cent volt.
Az árstabilizáló urán
Az atomerőműben termelt áram ára azért viszonylag stabil, mert csekély az urán árának aránya, vagyis még az energiaforrás nagy ármozgása sem hat különösebben a termelési költség egészére. Uránból kevés kell: egy kilogrammal annyi áramot lehet termelni, mint 20 tonna szénnel. Így az áramtermelési költség keveset változott annak dacára, hogy az uránoxid szerződésen kívüli középárfolyama 2001-ben például kanadai fontonként (0,453 kg) 7 dollár körül volt a világpiacon, 2007 júniusában 136 dolláron megdöntötte minden idők rekordját, majd tavaly nyárig 40,75 dollárig süllyedt, és most 66 dollár körül van a február eleji 73 dollár helyett, amely eddig az idei csúcsa volt. Az uránnak nincs a kőolajhoz hasonló szervezett szabadpiaca, tőzsdéje, de a forgalom 15 százaléka hosszú lejáratú szerződéseken kívül zajlik, és ez befolyásolja az árakat.
A világ bizonyított és valószínű, még ki nem termelt uránkészlete 4,74 millió tonna volt a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség 2005-ös felmérése szerint, ez 65 évi világfogyasztásnak felel meg a mai ütemben. A készletek politikailag ,,megbízható" helyeken vannak, főleg Ausztráliában, Kazahsztánban, Kanadában, az Egyesült Államokban és Dél-Afrikában. Ehhez járulhat 10 millió tonnányi nem bizonyított, feltételezett készlet. További több mint 25 millió tonna urán nyerhető ki foszfát- és palarétegekből, így a mai ütemű fogyasztás akár több mint háromszáz évig fenntartható lenne.
Kétirányú érvrendszer
Az atomenergia ellen a veszélyessége szól, ennyiben teljesen érthető a környezetvédők aggodalma és tiltakozása. A balesetveszélyen az sem változtat, hogy hosszú távon és statisztikailag az atomenergia a legtisztább, a legbiztonságosabb és a legolcsóbb mindazon források közül, amelyek általánosan használhatók áramtermelésre. Az égetés útján áramot termelő források – szén, olaj, gáz, biomassza – folyamatosan szennyezik a környezetet. Az energianövények termesztése részben felelős a rohamosan emelkedő élelmiszerárakért is. Az atomenergiához hasonlóan tiszta módszerek – a víz-, a hullám-, az árapály-, a szél-, a geotermikus, a napenergia – pedig nem is állnak rendelkezésre bárhol, bármilyen tetszőleges mennyiségben. Ezért a gazdaságok belátható ideig a legnagyobb fokú takarékosság mellett is aligha mondhatnak le az atomenergiáról. (MTI)
