A Hermészkedő a megértő irodalomolvasás vetélkedője, amelyet idén tizenkettedik alkalommal szerveztek meg Baróton. A kétfordulós verseny első szakaszában a IX–XII.-es diákok otthon dolgozhatták ki az irodalmi jártasságot és sok utánaolvasást igénylő feladatokat.
A IX–X. és a XI–XII. osztályok egy-egy csoportot alkotnak. Idén a IX–X. osztályosoknak Mikszáth Kálmán alkotásait adták meg témaként, a XI–XII. osztályosoknak pedig Kosztolányi Dezső líráját és két prózai művét.
Az elküldött munkákat a szervezők, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar tanszékének irodalomtanárai és diákjai nagy figyelemmel értékelték ki, nemcsak rangsort és továbbjutási listát felállítva, hanem minden diáknak írásban véleményt, tanácsot, segítséget adva.
A második fordulóra továbbjutott diákok számára folytatódott a munka, hiszen a szövegek újraolvasása mellett nemcsak a kötelező és az ajánlott szakirodalom böngészése, tanulmányozása volt a feladatuk, hanem meg kellett ismerniük az adott alkotók életpályáját, koruk hangulatát. Egyedisége ennek a versenynek, hogy a hangsúly nem a betanult elemzésekre, értelmezésekre esik, hanem fontos a kreativitás, az, hogy a diákok megértsék az alkotók munkája mögött rejlő személyiséget, eszméket, korhangulatot, világot. Ezenkívül a résztvevőknek a baróti szakasz szóbeli részére verseket, prózarészleteket is kellett tanulniuk.
A Baróton zajló verseny országos tantárgyversenyként tekinthető. A vetélkedőnek helyet adó Baróti Szabó Dávid Iskolaközpont tanárai gondoskodtak a diákok és kísérőtanáraik kényelméről, nagyon kedvesen fogadtak mindenkit. A szombat délelőtti írásbeli után a szóbeli felüdülés volt, hiszen a diákok ötfős csapatokba tömörülve, fantáziájukat szabadon engedve munkálkodhattak tréfás feladatokon. A vetélkedésen kívül tanultak is, hiszen Berszán István, Szabó Levente, Balázs Imre József egyetemi tanár, valamint Vida Gábor, a Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztője tartott tanulságos, néha elgondolkodtató, érdekes előadást.
A versengés, tapasztalatszerzés és ismeretgyűjtés mellett a hétvége talán igazán lényeges és fontos része, ugyanúgy, mint minden más országos versenynek, a barátkozás, az ismerkedés és a szórakozás. Nagyváradi, hargitai, szalontai, marosvásárhelyi, segesvári, brassói, szilágysomlyói, zilahi, baróti, kézdivásárhelyi és sepsiszentgyörgyi diákok oszthatták meg egymással irodalmi, iskolai élményeiket. Jó érzés hasonló érdeklődési körű emberekkel találkozni, beszélgetni, emlékezetes ismeretségeket kötni. A legtöbben élményekkel tértek haza, a versennyel járó sok munka ellenére jövőre is nekivágnak és megküzdenek a feladatokkal, hogy ott lehessenek az immár Gyergyószentmiklóson megrendezendő, tizenharmadik Hermészkedőn.
Tóth Gödri Iringó