Ötvennel száguldasz Marosvásárhely felé a szíved csücskévé vált személyvonattal, hisz az IC túl drága egyetemistazsebedhez. Wass Albertet olvasol, Ismerős Arcokat hallgatsz, s közben bámulod a magasba nyúló óriásvonulatot; egyetlen mondat kavarog fejedben: "Adjátok vissza a hegyeimet!"
Gyorsan elrepül a hét óra, a dombokat sík terület váltja fel, és ekkor megpillantod a régi kórház épületét, elhaladsz a Víkend mellett, eszedbe jutnak a nyári fürdőzős emlékeid, és máris készülhetsz a leszállásra. Az állomásról hazafelé a cipekedős úton elmerengsz azon, hogy a számtalan egyetemi kar közül (orvosi, Sapientia, Petru Maior, színművészeti stb.) miért éppen erre adtad voksodat? – mert ennek a szakmának akarod szentelni életedet.
Év közben maximálisan kihasználod az időt, megpróbálsz szinte minden fontosabb eseményen ott lenni: színház, koncertek, szimfonikus hangversenyek. Minden napra jut valami tennivaló, hiszen nem unatkozhat az egyetemista Vásárhelyen. Hétfő este Sapientiára mész táncoktatásra, hogy profivá fejleszthesd magad a közösségi táncokban, vagy elugrasz a bástyába néptáncot ropni, hogy megőrizhesd néped egyik leggyönyörűbb hagyományát. Kedden sem megengedett a tétlen láblógatás, hiszen Lőrinczi professzor úr klasszikus zeneestet tart a Jazzben; ám ez sem múlja fölül a hét csúcspontjának tekinthető szerda esti MMDSZ-partit: egész nap azon agyalsz, hogy milyen ruhában ringasd testedet, de mivel este 8 óra után érsz haza az egyetemről, sok időd nincs készülődni, nemsokára érkeznek a haverok a buli előtti bemelegítésre. Csütörtökön mámorosan ébredsz; zúgó fejjel hallgatod a professzorok papolását, nem bírsz koncentrálni a részletekre, csak a főcím kavarog szédelgő elmédben: A lumbális anesztézia alapelve, de az esti karaokepartit még így sem hagyhatod ki! A hétvége a nagy főzések-kajálásoké, feltöltöd raktáraidat a következő hétre. A hetedik mennyországban érzed magad.
Egyszer fent, egyszer lent: fénysebességgel beköszönt a téli szesszió, a pörgős hétköznapokat felváltják a látástól vakulásig tanulós, élni sincs időm napok, idegeid pattanásig feszülve, hisztis vagy, szemed karikás, már megint rémálmaid voltak az éjszaka, gyakran sóhajtasz: "Jaj, már megint vizsga napja van?" Úgy érzed magad, mint aki mesebeli varázsütésre pokolba zuhant az angyalok karjaiból. A következő félév is haverok-buli-fanta stílusban zajlik, azonban a művelődés sem maradhat el, ellátogatsz a Tudományos Diákköri Konferencia előadásaira, közben pár parciális vizsgát is lerendezel. Elérkezik a virágzó május, amikor nemcsak a fák lombjai hajtanak rügyeket, az egyetemisták is bezsongnak a diáknapok hallatára, akárcsak az apró méhek. Négy nap, legalább 36 jópofa csapat, több ezer eszement egyetemista s rakás belevaló feladat, rendezvény. A nappali eseményekre tisztán emlékszel, viszont amint leszáll az est, tetteidről már csak a fényképek árulkodnak.
Aztán újra vizsgaidőszak, viszont ez már nem hasonlít a télire – csábít a Víkend langyos vize, a Somostető friss esti levegője, a puszi-sétány kényelmes padjai – s te nem bírsz ellenállni a kísértésnek. És újra zakatol a vonat rég látott hegyeid között – csigasebességgel megérkezik a jól megérdemelt "forró" vakáció.
Ráduly Mária Magdolna
