Tény, sokan nem adóznak ebben az országban, erről lehangoló statisztikák vallanak, de az is köztudott, ha igazán utánajárnának, és megdolgoztatnák az e célra alkalmazott embereiket, az adóbehajtókat – jelentősen több pénzt terelhetnének a kincstár felé. Sajnos, nem ezt teszik, mifelénk nemzeti sporttá vált kibújni az adófizetés terhe alól, s ez bizony meglátszik a bevételeken. Most meg ahelyett, hogy ezzel foglalkoznának, a társadalom legelesettebb, legkiszolgáltatottabb rétegének megadóztatásával bíbelődnek. És van képük ebben a jogszabályban papírra vetni azt a felháborító előírást, miszerint a gazdának kötelessége 2–10 lej közötti órabért fizetni napszám gyanánt. Vajon az igen tisztelt képviselő urak – jórészt pénzes vállalkozók – kiszámították-e, hogy az általuk előírt összeg valójában mennyit ér, vagy azt, hogy e csekélyke pénzből az, aki erre a munkára kényszerül, tud-e napi betevőt biztosítani családjának. Mert napszám ma van, holnap nincs, nyáron akad, télen aligha.
De a legfelháborítóbb – amit a törvény erényeként próbálnak eladni a honatyák, akik állítólag ismerik e viszonyokat –, hogy örömmel jelentik: az éhbérért dolgozó ezreknek jogukban áll saját zsebükre egészségügyi és nyugdíjbiztosítást kötni. Ha lesz amiből – fűzhetnék hozzá, mert amennyit ezek az emberek napszámmal megkeresnek, aligha elég arra, hogy akár egy hónapra kifizessék biztosításaikat.
A napszámos meg – s nálunk köztudottan sokan kényszerülnek az effajta kenyérkeresetre – elmehet a jó fenébe. Míg van ereje, robotol, ha kifogy belőle a szusz, felkopik az álla. Érdekli is őt, hogy egyszerűbb már a gazda dolga, és főképp, hogy szépen adózik az államnak.