Bodok község három falujában az a hír járja, hogy akiket a diakóniások (a Diakónia Keresztyén Alapítvány ápolói) gondoznak, azoknak a szolgáltatás ellenében elveszik a házát. Mondják, hogy a riogatás dr. Rákosi Dénes községi családorvostól származik, aki így kíván bosszút állni azért, mert leányát, aki négy évig az alapítvány ápolójaként dolgozott, augusztusban a Diakónia elbocsátotta.
A polgármester a békétlenség nyilvánosságra hozatalát kérte, tisztázni kívánja, hogy az önkormányzat elégedett a házi betegápolók munkájával, és nem igaz, hogy az embereknek elvennék a házát. Rákosi doktor beismeri, hogy tévedett, amikor érdekeltséget gyanított a diakóniai szolgálat mögött, de bántja az a mód, ahogy az alapítvány elbánt az ő lányával, aki jól végezte a dolgát, nem érti, hogy mi volt ellene a kifogás. A Diakónia Keresztyén Alapítvány semmi egyebet nem kíván, mint hogy segíthessen a gondozásra szorulókon, ezt a munkát a családorvossal együttműködve végezné, de úgy tűnik, Bodokon nincs meg ennek a feltétele.
Az esperes is kiprédikálta, hogy ne féljünk
Mike Margit néni egyike a diakóniai szolgálat gondozottainak, fekélyes lábát három hónapja kötözik. Nem hallott a riogatásról, hogy a diakóniai alapítvány elvenné a házát az ápolás ellenében, de az orvossal elégedetlen. ,,Én a doktorhoz is járok kezelésre, nem mondhatok egyebet, de nem olyan ember a betegekkel, mint ahogy kéne legyen. Vannak kivételes betegei, a másikkal pedig nem törődik. Hozzám nem jön, nincs kedve, mert én szegény vagyok, ő pedig oda megy, ahol jól meg tudja a bendőjét rakni, én megmondom őszintén. Éjjel sem aludtam, úgy fájt a lábam, de nem mentem az orvoshoz, én nem szeretem őt. A szomszéd mondta, hogy gondoznak itt a faluban valakik, keressük meg őket, hát így akadtam rájuk, és azóta elégedett vagyok, gyógyítanak, jól beszélnek, a lelket is meggyógyítják."
— Van konkrét eset, egy idős házaspár azzal fogadott, hogy amikor két héttel azelőtt megkötöttük a szerződést, miért nem mondtuk, hogy el akarjuk venni a házukat — ecseteli a helyzetet Dénes Kinga asszisztens. — Meglepődtünk, hisz a szerződésben ilyesmi nincsen. A bácsi nagyon ideges volt, csak úgy nyugodott meg, hogy a tűzben elégette a szerződést. Egy másik gondozott megkérdezte, választhatja-e mind a két szolgáltatást, vagyis minket és a doktor urat, természetesen ez ellen semmi kifogásunk, sőt, együtt kellene működnünk, ez csak a község javára van, ha többen látják el az embereket. Megjegyzem, nem csak az idősek körében terjeng ez a hír, a fiatalabbak is nagyon megijedtek, pánikba estek.
Hosszú Irénke néninek nemrég azt üzente a családorvos, ne várja többé kötözésre a diakóniásokat, hanem menjen ki a rendelőbe. ,,Ettől nagyon megijedtem, de nem megyek a doktor úrhoz. Hogy miért? Annak sok oka van. Az esperes úr is kiprédikálta, hogy ne féljünk, megy minden ezután is úgy, ahogy volt" — mondja Irénke néni, aki búcsúzásunkkor amiatt könnyezett, mert Dénes Kinga, aki őt eddig kötözte, máshol vállal diakóniai munkát, ,,s biztos jó lesz a helyettese is, de őt úgy megszerettük".
A kezdet sem volt zökkenőmentes
A kolozsvári központú alapítvány sepsiszentgyörgyi fiókja négy évvel ezelőtt Bodokon nyitotta első községi egységét. A helyi önkormányzat Oltszemen székházat biztosított, és a költségvetésből folyósítja a két alkalmazott (egy asszisztens és egy ápoló) fizetését, az alapítvány berendezte az oltszemi rendelőt, autót biztosított, és megkereste a diakóniai munkára alkalmas embereket. A jelenlegi békétlenség mindkét felet meglepte.
Fodor István, Bodok polgármestere: A doktor úr már a legelején kifogásolta a Diakónia jelenlétét, azt mondta, ő nem egyezik bele, hogy itt működjenek, ő a családorvos, és a Diakóniának itt nincs, mit keresnie. Amikor a lánya feliratkozott, hogy szeretne az alapítványnál dolgozni mint ápoló, akkor a doktor úr elhallgatott. Nem az én dolgom megállapítani, hogy végezte a dolgát Rákosi Márta, de az tény, hogy az alapítvány elégedetlen volt, és neki távoznia kellett. Újból jött a doktor úr, hogy nincs szükség a Diakóniára, mert ő felveszi a lányát a rendelőbe maga mellé, és a betegeket el tudják látni együtt, szerinte az önkormányzat is jól jár, mert nem kell fizetnie az alapítvány munkatársait. Annak örvendünk, ha felvesz maga mellé még egy ápolót, ez jó az egész községnek, de ez nem azt jelenti, hogy a másik két gondozó ne dolgozzék, sajnos, van mit tenni a három faluban. A költségvetésünkben a pénzt elkülönítettük erre a célra, nem mondunk le a Diakóniáról. Figyelmeztettem a doktor urat, nehogy bosszú legyen belőle, és a betegek lássák kárát. De nem így történt. Jöttek az emberek azzal, hogy a doktor úr azt mondja a betegeknek, abban a szerződésben, amit aláírtak az alapítvánnyal, az is benne van, hogy el fogják venni a lakásukat. Még a zaláni képviselő is észrevételezte az esetet. Hozzánk panasz eddig még nem érkezett, hogy rosszul végeznék a diakóniások a dolgukat, sőt, mindenki elégedett, mi is többször elmentünk az ellátottakhoz, és dicsérték a munkájukat. A doktor úr amiatt is elégedetlen, mert az önkormányzat nem hajlandó eladni a rendelőt, de hát hogy is tehetnénk, amikor ő már három éve nyugdíjas, a rendelő fölötti szolgálati lakásban lakik, és ha eladjuk neki, hol rendel majd az utána következő orvos. Erről szó sem lehet.
A Diakónia Keresztyén Alapítvány álláspontját Roth Enikő mondta el. Tőle tudjuk, hogy abban a szerződésben, amit az ellátottakkal kötnek, a páciensek, illetve az asszisztensek és ápolók jogai és kötelességei állnak, nem szerepel az okiratban semmiféle követelés az alapítvány részéről.
Roth Enikő: Mi karitatív munkát végzünk, a szolgáltatások ingyenesek, két dologért kell fizetni, a katétercseréért és a vércukormérésért. Kollégáinknak pontos órarendje van, hogy melyik ápolthoz mikor mennek, és volt olyan eset, hogy az illető azzal fogadta őket, nem kéri a továbbiakban a gondozást, mert azt hallották, hogy a szolgáltatás ellenében a Diakónia elveszi tőlük a házat. El akarták dobni a szerződést, visszamondani a szolgáltatást, mert ők ezt hallották a doktor úrtól. Úgy gondolom, ugyanazért a célért dolgozunk, mint a doktor úr.
Kérdésünkre, hogy milyen indítéka lehet dr. Rákosi Dénesnek egy ilyen híresztelés elindítására, az alapítvány képviselője elmondta, ez akkor kezdődött, amikor a lányának, aki ápolóként dolgozott a bodoki munkaponton, fel akarták bontani a munkaszerződését. Szerintük nem végezte jól a munkáját, panasz volt ellene a betegektől, fel is szólították ezért, de nem változott semmi. Roth Enikő: ,,Fel akartuk bontani a munkaszerződését, de beadta a felmondását. A doktor úrtól az alapítvány kapott egy levelet, amiben megkér, hogy többé nincs szüksége erre a munkára a községben, mert ő ellátja az időseket, és lépjünk ki a területéről. De hát mi nem a doktor úrral kötöttünk szerződést, hanem a polgármesteri hivatallal."
Az orvos válaszol
Dr. Rákosi Dénes: Volt egy eset, amikor kihívtak egy beteghez, és elmondták, hogy ők már egy hete nem alszanak, mert lám, milyen szerződést írattak velük alá a diakóniások. Azt sem tudtam, miről van szó, mert én a szerződést nem láttam. Ahogy beszélgettünk, abból következtettem ki, hogy mi lehet a dolog mögött. Elmondták a szerződésírás módját, ugyanis megkérdezték, mennyi a nyugdíjuk, megnézték a házat, az udvart, és írogattak. Erre mondtam én, hogy itt valami gyanús. Aztán később láttam csak a szerződést, ilyesmi nincs benne. De az ellenben baj, hogy túllépik a hatáskörüket, a családorvos feladatkörébe tartozó dolgokat is elvégeznek, még gyógyszert is adnak a betegeknek, és augusztustól nem mutatják be a kezelési lapot.
Az alapítvány alkalmazottai cáfolják Rákosi doktor állítását. Elmondták, hogy gyógyszert nem adnak, csupán követik, hogy a beteg beveszi-e azt, amit a családorvos felír, a kenőcsöket valóban néha tapasztalatból választják ki, hogy mire mi jó, de jobban szeretnék, ha az orvos írná fel a kezelést, és ők végeznék, amit kell. Ami a lakás és az udvar jellemzőinek feljegyzését illeti, erre az asszisztens válaszolt.
Dénes Kinga: Tevékenységünk nagyon széles, mivel medikális és szociális. Ha valakinek magas a vérnyomása, megkérdezzük, hogy bevette-e a gyógyszerét, de ha kell, kezünkbe vesszük a seprűt, és ha az illető nem tud mozogni, még ki is takarítunk. Ellátjuk azokat is, akik kijönnek a kórházból különböző felfekvési, égési sebekkel. Elküldjük az orvoshoz, ő adja a gyógyszeres kezelést, tetanuszt például, és mi kezeljük a sebet. Ennek úgy kellene működnie, hogy az orvos leírja pontosan a seb kötözésének módozatát, azt is, hogy miben álljon, mit használjak, hányszor. A fennjáró beteget nem vihetem én a rendelőbe, ha ő nem akar oda menni, nem megy. Ami a kezelési lapot illeti, nem nekem kell bemutatnom azt az orvosnál, hanem fordítva, ő kellene nekünk leírást adjon, mit javasol."
Gyurka Hajnal ápoló szerint ,,a betegek kiszolgáltatottnak érzik magukat a doktor úrral szemben, mert bármilyen probléma van, őt kell először hívni. Mi az ő munkáját szeretnénk segíteni, hogy a betegeket a saját otthonukban, megfelelő, nyugodt körülmények között tudjuk gondozni."
— Ha a beteg hozzám van feliratkozva, azért a betegért én felelek — szögezi le dr. Rákosi Dénes. — Őszintén megmondom, már az elejétől úgy tartom, a Diakónia jelenléte egyfajta becsúszás a faluba, nekem a kezdetén sem mondtak semmit. Az nem baj, hogy kezelnek, de ne csinálják a családorvos tudta nélkül.
— Zalánra és Oltszemre csupán kéthetente jár a doktor úr, hát nem segítség az, ha még két egészségügyi alkalmazott gondozza a falu népét?
Dr. Rákosi Dénes: Eleinte hetente jártam, de nincs annyi beteg, hogy olyan gyakran menjek, és bármikor szólnak, megyek a programon kívül is minden hívásra.
— Az ön ellenséges magatartása a Diakónia Alapítvánnyal összefügg-e azzal, hogy a leánya már nem dolgozik ott ápolóként?
Dr. Rákosi Dénes: A lányommal meg voltak elégedve a faluban, jól végezte a munkáját. Ha pedig nem felelt meg, az lett volna a helyes, hogy nekem szólnak. Elvárják, hogy együttműködjünk, de nem szóltak nekem, a családorvosnak. Ő szabadságon volt, az idő alatt vádolták meg azzal, hogy nem végzi a dolgát. Négy évig elégedettek voltak vele, és most hirtelen nem? A tanácsnak is azt írtam, hogy kerüljük a párhuzamosságot, ne legyen annyi költség, október 1-jétől alkalmaztam a lányomat, és megírtam, hogy én ellátom ezentúl otthon is a betegeket. Szerintem jobb lenne, ha a tanács azzal a pénzzel, amit a Diakóniának ad, alkalmazna egy-egy fél kádert, aki állandóan ott van a falvakban. Nem elég az, hogy csak hétköznap mennek a betegekhez, vasárnap és ünnepnap is lehet beteg valaki, de a Diakónia csak hétköznap jár. Nekem az a véleményem, hogy sok bába között elvész a gyermek. Nekem van két alkalmazottam, mi el tudjuk látni a betegeket, nincs szükség a Diakóniára.
Rákosi doktor kijelentésével nem érthetünk egyet, hisz a számok magukért beszélnek. A Diakónia Keresztyén Alapítvány két alkalmazottja Bodokon, Zalánban és Oltszemen évente ezer alkalmi esetet lát el, és háromszázhatvan állandó gondozottjuk van, vagyis akiket hónapokig ápolnak. A községnek kétezer-hatszáz lakója van, könnyű megítélni, hogy elégséges-e, ha a családorvos kéthetente látogat a rendelőjétől távol eső, de hozzá tartozó másik két faluba, vagy áldásos segítség az a diakóniai szolgálat, amiről az ápoltak azt mondják, a léleknek is gyógyszer, és ráadásul nem kerül semmibe.
