Ha jövőben, a munkálatok megkezdésének tizedik esztendejében átadják rendeltetésének a kilyéni Székely—Pótsa-kúriát, akkor legfennebb annyival lehet jellemezni a történteket, hogy ebben az országban már szinte semmi nem meglepő. De ha nem, akkor a teljes felelőtlenség varrható azok nyakába, akiket valamilyen szinten érint egy olyan építkezés, amely folyamatosan legkevesebb félszáz háromszéki családnak nyújthatna évek óta egy kis nyugalmat, gyermekeiknek esélyt az állapotuknak megfelelő ellátásra, fejlesztésre.
Az épületben ugyanis egy megyei érdekeltségű rehabilitációs központnak kellene működnie, amelyben fogyatékkal élő, sem óvodába, sem iskolába nem integrálható gyermekekről gondoskodnának. Most azért hozzuk szóba, mert úgy tűnik, a belső munkálatokkal idén végeznek, a napokban megkezdték a területrendezést, és ha az idő engedi, tavaszig az épület külsőleg is a régi pompájában díszeleghet.
A történet 1999-ig nyúlik vissza. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat ingyenes használatba adta a kilyéni Pótsa-kúriát az akkor még megyei gyermekjogvédelmi igazgatóságként működő hatóságnak fogyatékkal élő gyermekek rehabilitációs központja létesítésére és működtetésére. Ennek több változatáról is elkészült a terv, életkori korlátok voltak, napközis, illetve gyermekotthonos program szerepelt a tervben, egyetlen feltétel ellenben nem változott: a fogyatékkal élő gyermekek fejlesztését kell szolgálnia, ha adott esetben erre nincs lehetőség, akkor az érintett gyermek szakszerű és szeretetteljes légkörben történő nevelése a cél.
A gyermekek szakszerű nevelését feltételként szabta a sepsiszentgyörgyi, majd a működtetést vállaló megyei önkormányzat, tudomásul vette a hollandiai alapítványoktól származó finanszírozás lebonyolításában kezdetben szerepet vállaló AX cég, majd az alapítványi adományokat fogadó Tulip Alapítvány, szóval, minden érintett fél, akinek szerepe volt/lett volna abban, hogy ez a hiányintézmény létrejöjjön.
Ahhoz kétség nem fér, hogy egy ilyen rehabilitációs központra szükség van, mert igaz ugyan, hogy a gyermekvédelem terén hatalmas fejlődés történt az 1990 előtti időszakhoz képest, de a beteg gyermek államnak és állami intézményeknek egyaránt teher mindmáig, valljuk be, inkább kötelességből, mint együttérzésből lépeget a társadalom egy-egy kicsit a befogadás irányába. Ha csak azt a sok ígéretet felsorolnánk, amivel az értelmi fogyatékos gyermekek szüleit hitegetik évek óta a különböző hivatalok, már abból egy egész hálózatnak kellett volna kiépülnie, melyben azokat a gyermekeket foglalkoztatnák, akik nem bírják meg a speciális iskolát sem. Nos, ami kilenc éve Kilyénben vajúdik, az lenne az ők és családjaik számára a reggeltől délutánig, hétfőtől péntekig, netán egész tanévre szóló megváltás, attól függően, hogy kinek mire van szüksége. Legalább annyira minden érintett szülőnek igénye és joga lenne, hogy értelmi fogyatékos gyermekét naponta tíz-tizenkét órára biztonságba helyezze, hogy munkát vállalhasson, de akár csak pihenjen, kikapcsolódjon, a másik, a többi gyermekével foglalkozhasson, mert amit ezeknek a szülőknek tenniük kell a nap huszonnégy órájában, az igencsak emberpróbáló. Egyszer azt mondta egy anyuka, ha valahol, valamelyik pénzosztó hivatalban egy vezetőnek autista gyermeke lenne, a kilyéni Pótsa-kúriát már rég birtokba vehették volna a háromszéki rászorulók.
Együtt mentünk terepútra Vass Máriával, a szociális gondozói és gyermekvédelmi hatóság igazgatójával, hogy a helyszínen tájékozódjunk a leendő intézmény építéséről. Az igazgatót rövid történeti visszapillantóra kértük.
Vass Mária: Az első összegeket 1999-ben kaptuk a kormánytól. Utána leállították az építkezést a műemlékvédők, a helyi építőcég tervét nem fogadták el, a sepsiszentgyörgyi műemlékvédők új tervet készítettek, és eszerint folytatódott legkevesebb egy év leállás után. Közben a pénz folyósítása is hullámzott, megint legalább két évet szünetelt az építkezés, 2002-ben újraindult. Az első időszakban a hollandiai alapítványok is lassították a finanszírozást, elszámolást kértek a Tulip Alapítványtól, amelyen keresztül folyósították a támogatást, majd tisztázták, és később ugyancsak rajtuk keresztül érkeztek a pénzek. Egy ellenőrzés során kiderült, hogy egy cég olyan anyagokat is kiszámlázott a megyei tanácsnak, amiket nem használt fel abban az évben, ekörül is volt bonyodalom, újból állt a munka. 2007-ben annyira nekilendült az építkezés, hogy ha a hollandiai alapítványok betartják ígéretüket, és megkapjuk a kellő összegeket a megyei tanácstól is, akkor jövő év közepén át lehetne adni az épületet.
A szociális gondozói és gyermekvédelmi hatóság egyik, október elején készült kimutatásából kiderül, 1999 és 2006 decembere között 257 125 eurót költöttek a Pótsa-kúria felújítására, ebből 125 938 euró a kormánytól és a megyei tanácstól származik, a többi hollandiai alapítványoktól, idén — egyetlen év alatt — ennek az összegnek a felét fordították az épületre, ebből 58 684 euró hollandiai adomány, 25 924 a megyei költségvetésből származik és 36 550 eurót a Vodafone romániai alapítványa juttatott fizikoterápiás és gyógytorna-felszerelésre.
A betonágyba öntött műemlék épület belső kiképzése véget ért, bevezették a vizet, elkészült a saját fűtési rendszer, a napokban befejezik a kamrás pöcegödröt, a csatornázásra akkor kerül sor, amikor a faluban ezzel foglalkoznak. Jelenleg készítik a terepet az udvari játszótérnek, feljáróknak, és reménykednek abban, hogy jövőben lesz pénz felvonóra az alagsor és a két felsőbb szint között, bútorzatra, a külső festés-mázolásra, és nem utolsósorban a gyermekeket szállító kisbuszra. A hiányzó összeg 185 649 euró. Ennyi és az eddiginél több törődés, odafigyelés szükséges ahhoz, hogy huszonnégy napközi programos és tizenkét bentlakásos gyermek, valamint a rehabilitációs tevékenységekre bejáró gyermekek és családjaik számára elviselhetőbbek legyenek a mindennapok. És mert a központban fejlesztő programokat indítanak, az innen kinövők helyébe mindig újak érkeznek, a kör tehát soha nem zárul be, mindig lesznek lakói, látogatói Háromszék egyik jelenlegi hiányintézményének.
