Távol áll tőlem, hogy a Kőrösi Csoma Sándor Napok ürügyén és ennek alkalmával Gazda Józsefnek állíttassak – ha képletesen is – szobrot, de meggyőződésem, hogy az ő már-már a fanatizmus határát súroló ügypártoló elkötelezettsége nélkül el sem tudnók képzelni az áprilisi napok majdnem egész hetét átszövő, nemzetközi méretűvé és hírűvé vált kovásznai és csomakőrösi megemlékezésfolyamokat.
Ha a Napokat megelőző szervezés erőfeszítéseit, a tudományos értékű és léptékű tanulmányköteteket, a témához kötődő képzőművészeti alkotások özönét, a kiállításokat, a nemzedékek egész sorát ünnepi glédába állító műsorok földrajzi tér- és históriai időbéli hatását, a rendezvények nemzetközi szétsugárzását tekintjük, olyan monumentális freskó áll össze bennünk, amelynek hiába keresnők vidékünkön párját.
Mondják, hogy harmonikus házasságok vagy élettársi kapcsolatok, tartós barátságok nyomán nem csak lélekben, hanem fizikai külsőségekben is egymáshoz hasonlatossá válhatnak az emberek. Gazda József sok vonatkozásban Csoma Sándor életviteléhez hasonlítható aszkétizmusának gyökereit ebben a jelenséggöngyölegben kell keresnünk.
Csoma Sándor-ünnepségek a nagy magyar tudós nevét viselő közművelődési egyesület 1991-es megalakulása előtt is voltak. Szoborállítások, emlékkiállítások voltak, tömegek, értelmiségiek jártak Kovásznára és Csomakőrösre. A diktatúra átkos éveiben. De az igazi lelki mélységű, szellemi teljesítménymagasságokat meghódító rendezvényekre az 1989-es fordulat után kerülhetett sor. Már az egyik első, az 1992-es Csoma-napoknak olyan rangos vendég előadói voltak, mint Csetri Elek történész, Csoma-kutató, az MTA tagja, Bernard Le Calloc’h, a Francia Földrajz Társaság elnöke, dr. Bárdi László, a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem professzora, Marcell Péter Genfben élő Csoma-kutató. Ettől a dobbantó évtől kezdve lapoldalakon át sorolhatnók a neves előadókat, a tanulmánykötetek egész sorát, amelyek az idei rendezvény alkalmával kiegészülnek a Kőrösi Csoma Sándor – és a nemzeti önazonosságtudat című kötettel.
Mintegy összegzésként elmondhatjuk, hogy a Csoma-ünnepségek évenkénti felfrissítésében, a szellemi hatás mélységének biztosításában a Nagy Előd magyar nyomkereséséhez méltó lehetőségeket kellett a vidéki kisvárosban, Kovásznán és az apró szülőfalucskában, Csomakőrösön teremteni, de hogy ezt az UNESCO tavalyi védnökségének magasába lehessen felfuttatni, ezrek és ezrek összefogására volt és van szükség.
