Több mint egy évtizede, a csíki falvak módszeres bejárása során jutottam el az Úz felső folyása mentén fekvő tanyavilág központi településére, Csinódba.
Akkor még élt Karácsony Gyula havasi mesemondó, akinek a személyisége annyira megragadott, hogy első találkozásunk után rendszeres vendégévé váltam. Aztán vittem magammal a jegyesemet is, sőt, a nászutunk is Csinódba vezetett. Ekkor, a téli sétánk alkalmával fedeztünk fel egy lakatlanná vált tanyát, amelyet sikerült megvásárolnunk és otthonunkká varázsolnunk. Azóta itt érezzük magunkat a legjobban, itt fogantak gyerekeink, és évek óta arról ábrándoztunk, hogy egyszer majd itt fogunk élni. Tavaly született meg a nagy döntés, hogy gyerekeinkkel együtt felköltözünk a Fenyő fejébe. Szinte egy esztendeig tartott, amíg a sepsiszentgyörgyi lakásunkat el tudtuk adni, de eljött a pillanat, amikor a másfél évtized alatt összegyűjtött holminkat teherautóra rakhattuk. Az időjárás a költözésnek kedvezett, gyönyörű napsütésben vágtunk neki Csíkszentmárton felől a Rugát merész kanyarjainak.
A teherautó sofőrje csak annyit tudott, amikor a fuvart elvállalta, hogy a tanyavilág felé nem vezet aszfaltút. Amikor elfogyott az aszfalt, szembesült azzal, hogy a havasról most zúdul le a hólé, és a sáros út kátyúkkal teli. Az első nagy kanyarban a magasra megrakott jármű kis híján felborult. Az európai utakat járó sofőrbe még a szusz is belefagyott, bevallása szerint ez volt eddigi pályafutása legfélelmetesebb pillanata. De a java még csak ezután következett: autója néhol tengelyig süllyedt a sárba, majd a település bejárata előtt a kipufogója is leszakadt. Ekkor már erősen megbánta, hogy elvállalta ezt a több kárt, mint hasznot hozó fuvart. Végül az utolsó száz méteren az autó hűtőjét is kilyukasztotta egy kő. Ez már a kétségbeesés és a düh könnyeit csalta a sofőr szemébe.
Csángó barátaink érezték, hogy ilyen útviszonyok mellett az autó nem fog eljutni a házunkig, s lovas szekereikkel már készenlétben álltak. Két órán át öt szekér hordta a megfeneklett teherautóból a bútorokat meg a dobozolt holmikat. Jóleső érzés volt megtapasztalni ezt az önzetlen segítségnyújtást. Amikor már minden fedél alatt volt, elkezdett cseperegni az eső. Kérdésemre, hogy mivel tartozom a cipekedésért, az volt a válasz, hogy aki ide költözik, annak szomszédi alapon jár a segítség. És nemcsak ebben, hanem minden nagyobb munkában. S ez azt jelenti, hogy ez a közösség befogadott, tagjának tekint. Amikor megtudták, hogy a városban maradt közel négyezer kötetes könyvtáramat közösségi célra felajánlom, azt mondták, hogy könyvtárat építenek. Így lesz a havason nemsokára közösségi könyvtár és olvasóterem.
SEPSISZÉKI NAGY BALÁZS
