Mert a csemege nem elég kifejező, nem elég árnyalt egy olyan est jellemzésére, mint a tegnapi a Holló Ernő Sajtóklubban. Hol a Látó irodalmi folyóirat szerkesztői-munkatársai, a régebbiek és a mostaniak tartottak valóságos irodalomtörténeti előadást, s élő bemutatót — akár színpadra is kívánkozót — önmaguk legjavából.
Az indítókérdésre — hogy milyen szerepe van ma életünkben az irodalomnak — végül is az est adta meg a választ, a legkézenfekvőbb lehetőségen túl, mit Bogdán László felvetett, hogy szerepe csak akkor lehet, ha olvassák, ím, bebizonyosodott: az irodalom más olvasatában, hallgatva is hat. Főként, ha az a más maga a szerző, aki ha KAF, vagy Vida Gábor, akkor pláne. Az est tehát. Igaz Szó (a jogelőd, ahogy Kovács András Ferenc nevezte), Hajdú Győző, sötét idők, amikor mégiscsak igaz szavak is megjelenhettek a néhai lapban, aztán a jelen, a névválasztás (az alapító főszerkesztő, Markó Béla ötlete) és a tartalom, mi minden, ami irodalommal kapcsolatos a dokumentumtól az irodalomtörténetig és az irodalomszociológiától az irodalmi botrányokig, az folyóirat erőssége (szerkesztői szerint az irodalomkritika), a Látó Irodalmi Színpad, a Látó-díj, majd a jövő, az újabb rovatok, a mellékletek, aztán hogy kultúraellenes korszakban élünk (Vida Gábor), a számtalan tévécsatorna nyújtotta ,,élményeket" az irodalom nagyon nehezen pótolhatja (Bogdán László), és hogy vannak túlélési gondjai a Látónak is, ,,de túlélünk" (meggyőződéssel Vida Gábor), bár nem az anyagiak az igazi gond, hanem hogy hogyan hat a lap, és hogyan lehetne megoldani terjesztését Erdélyen túl (KAF), meg a lapelőállítás keservei (Vida Gábor) — szóval, kulisszatitkok. És végül a felolvasások Bogdán László—Szabó Róbert Csaba—Vida Gábor—KAF sorrendben, és ez a delikatesz, és ez a bizonyosság, hogy igenis, van szerepe ma életünkben az irodalomnak, még akkor is, ha csak maroknyian élvezték ott lenn a pincében a Látó-estet.
