Azonnal megjelent az akkori alapítvány elnöke más javaslattal: valami soproni fogorvos ígért neki támogatást. Azóta sem fogorvos, sem elnök, ugyanis utóbbi visszaköltözött Magyar­or­szágra – viszont Vajda Gyula jogosan megsértődött, és visszalépett. Ugyanez történik most is: belép az unitárius egyház, sem pénzem, sem dohányom módra, hogy majd ők! Hát először is: Farkas Sándor a Bölöni előnevet vette fel, nem az Unitáriust, tehát ő minden bölöni emberé, nem sajátíthatja ki semmilyen felekezet. Itt zárójelben csak annyit: szoborra gyűjtöttünk anno, és ifjonci tapasztalatlanságból, meg lehet, nagyképűségből nem mentünk be egy román emberhez, mert...? Utánunk hozta a pénzt, és csendesen csak annyit mondott: fiaim, én is bölöni vagyok. Soha így megalázva nem éreztem magam, de rájöttem akkor egy dologra: a falu közös. Tehát az egyház segítő kezet nyújthat, de ha jól értettem, már az alapítványt is ellenőrizni szeretné. Jobban tenné, ha szerepéhez méltó módon tenné, nem jönne megint valamivel, amihez ereje nincs, de amivel tönkreteheti az elindult folyamatot! Szemmel látható a szándék, és szavam nem lenne, ha kész tényként közölnék: megvan a pénz, vegyük meg a házat, és közösen dolgozzunk tovább! De amíg semmi nincs, csak szándék, addig ez csak kavarás! Arra pedig nincs szükség. A megyei tanács próbálja meg előteremteni a pénzt a helyiekkel karöltve, és – sok beszéd szegénység! – neki a munkának! Sok sikert kívánok, tisztelettel:

Vajda Dénes, Sepsiszentgyörgy