Hol volt, hol nem volt, élt Vecsésen egy anyuka, és annak egy kislánya, Anita. Olyan jól egyetértettek mindenben, mintha mind a ketten anyukák, vagy mind a ketten Aniták lettek volna.
Sokat sétáltak a kertek alatt. Anyuka cipője így kopogott: kip-kopp, kip-kopp, Anitáé meg így: tip-topp, tip-topp. Végigsétáltak a Tó utcán, ráfordultak a Patak utcára, és elgyalogoltak a Kisfő-térig. Olyan illedelmesen lépegettek, mint két anyuka.
A Kisfő-téren befordultak egy gidres-gödrös utcácskába, és megálltak egy titkos kapu előtt. Ezt a kaput csak ők ketten ismerték. A kapu mögött óriási kert rejtőzött, s a kertben száz papagáj röpködött szabadon.
Anyuka és Anita belépett a kertbe. A sárga, kék, zöld és vörös papagájok mind köréjük gyűltek, mert ismerték őket.
Anyuka és Anita kölesmagot szórt a madaraknak, és közben beszéltek hozzájuk. Ilyeneket mondtak:
– Gyurika, Ferike! Varrd oda, merd ide!
A papagájok kórusban válaszoltak:
– Gyurrrika, Ferrrike! Marrrd oda, verrrd ide!
Anyuka és Anita olyan nagyokat nevettek, mint két Anita.
Egy nyári napon anyuka és Anita otthon maradt, és nagymosást rendezett. Mikor kimostak mindent, kosárba gyűjtötték a vizes holmit, és elindultak az udvarra teregetni. Anyuka papucsa így kopogott: kipi-kopi, kipi-kopi, Anitáé meg így: tipi-topi, tipi-topi.
Az udvaron Anita adogatott, anyuka teregetett. Szépen párba rendezték a zoknikat, kisimították a törlőruhákat. Éppen anyuka legszebb fodros hálóingét készültek felcsippenteni a kötélre, mikor arra repült lökhajtásos repülőgépén Házrontó-bontó banya. Olyan rút volt, mint egy vasorrú bába, de olyan szép szeretett volna lenni, mint egy tündér. Meglátta a fodros hálóinget:
– Hű, de csinos, hű, de kacér az a bodros tündérmundér! – kurjantotta. Lefelé irányította a repülőgép kormányát, és: – hopp! – kikapta a hálóinget anyuka kezéből.
– Vissza, vissza, Házrontó-bontó banya! – kiáltotta anyuka bátran. – Add vissza a hálóingemet!
Házrontó-bontó csak vihogott:
– Én leszek a legszebb tündér, enyém lett a tündérmundér! – és elrepült.
Anyuka és Anita futva indult a tolvaj után. Anyuka így futott: hipp-hopp, hipp-hopp, Anita meg így: hipi-hopi, hipi-hopi. Végigfutottak a Tó utcán, ráfordultak a Patak utcára, és elloholtak a Kisfő-térig. Úgy futottak, mint két Anita.
A Kisfő-térről befordultak a gidres-gödrös utcácskába, és közben egyre azt kiabálták: – Add vissza a hálóinget, Házrontó-bontó banya!
Meghallották a papagájok anyuka és Anita hangját: – Huss! – kirepültek a kertből, és üldözőbe vették Házrontó-bontót.
A lökhajtásos repülőgép addigra átsuhant Pestlőrinc felett, és elérte Kispest határát. Házrontó-bontó lelassított a tízemeletes kispesti házaknál, és elégedetten hunyorgott lefelé:
– Aha! Aha! Ott állt régen a Horváth bácsi mintakészítő műhelye!... Lerontottam-bontottam!... Ott az emeletes háza... Lerontottam-bontottam!... Ott a Borzsákék verandás háza... Lerontottam-bontottam!... Amott a Vénuszék lombos kertje... Lerontottam-bontottam!... Aha! Aha! – úgy dörzsölgette a kezét, és úgy vihorászott, hogy nem hallotta meg a közelgő papagájokat: – Gyurrrika, Ferrrike! Marrrd oda, verrrd ide!
Így történt, hogy a kispesti piac felett, egész pontosan a piaci mázsaház felett a száz papagáj lecsapott Házrontó-bontó repülőgépére. Vad csata kezdődött. Házrontó-bontó banya visított, a papagájok rikácsoltak. A piac melletti iskolából kifutottak a gyerekek, és hangosan bíztatták a papagájokat:
– Hajrá papagáj, harcolj, mint egy szamuráj!
Kicsit odébb, a tér túlsó felén felriadt szendergéséből a Kossuth-szobor, és aggódva sandított fel az égre.
Egyre vadabbul folyt a csata. Csípték-vágták a madárcsőrök Házrontó-bontó banya bőrét. Az, hogy az irháját mentse, végül elengedte a hálóinget – gázt adott, s nagy dérrel-dúrral elmenekült.
– Éljen! Éljen! – tapsoltak odalent a gyerekek.
– Jóóól van! Jóóól van! – turbékolt tíz galamb a Kossuth-szobor vállán.
Ezzel el is ült a csatazaj. Házrontó-bontó elviharzott, és azóta nem mutatkozott sem Kispest, sem Pestlőrinc, sem Vecsés felett. A gyerekek visszamentek az iskolába. A Kossuth-szobor tovább szendergett. A papagájok visszaadták a hálóinget anyukának és Anitának, ők pedig folytatták a teregetést, mint két anyuka.
Ha Vecsésen jártok, s a Kisfő-térről befordultok a gidres-gödrös utcácskába, ne felejtsetek el megállni a titkos kapu előtt: talán ti is meglátjátok a szabadon röpködő száz papagájt. A Tó utcában pedig biztosan találkoztok anyukával és Anitával, akik olyan jól egyetértenek mindenben, mintha mind a ketten anyukák, vagy mind a ketten Aniták lennének.
(Az Égbőlpottyant mesék című kötetből)
