Sepsiszentgyörgy sportéletének életre hívásában óriási szerepet játszott a Székely Mikó Kollégium. Mindenekelőtt azzal, hogy már az 1872–73-as tanévben osztályokkénti heti két-két órával beindította a testgyakorlat tanítását, aztán több sportág – köztük a labdarúgás, torna, atlétika – bölcsőjéül szolgált, majd a két világháború között és a második után még jó ideig a már működő sportok utánpótlását biztosította. És nem akárhogy.
Olimpiai versenyzők, világ- és Európa-bajnokságokon megfordult sportolók kezdték sportpályafutásukat a Székely Mikó Kollégiumban, labdarúgók, kézilabdázók, kosárlabdázók, atléták sora öregbítette évtizedeken át a sepsiszentgyörgyi sport hírnevét. Szándékosan nem említek neveket, egyszerűen azért, hogy valakik kifelejtésével ne legyek ünneprontó. Két nevet azért mégis megemlítek, a Petrás Györgyét és a Benedek Károlyét. A maguk idejében remek munkát végeztek, s erre méltán lehetünk büszkék.
A sportélet tagadhatatlan fejlődése új feladatok elé állította az utánpótlás-nevelést. S hogy e feladatoknak eleget tehessenek a kor sportemberei, életre hívták 1961-ben Sepsiszentgyörgy első sportiskoláját. Hol máshol, ha nem a Székely Mikó Kollégium (tudom, akkor más volt a neve) égisze alatt, természetesen a kollégium sportbázisán, nem a sajátján. Ez a ,,nem a sajátján" a mai napig kíséri a menet közben vándorbotra is jutott sportegységet, mely szakosztályainak növekedésével (hogy csak néhány, ma már nem működőt megemlítsek: asztalitenisz, jégkorong, ijászat, sí...) megosztottá vált: 1-es számú Sportiskola, 2-es számú Sportiskola, majd Iskolás Sportklub. Tarka, színes belső világa, eredményessége sorozatosan elkerülte – sajnos – az éppen soron lévő politikai hatalmasságok, a mindenkori tanfelügyelőség, sportvezetőség figyelmét olyannyira, hogy sorozatosan megfeledkeztek egy önálló sportbázis, s ezáltal az itt dolgozó kollektíva jobb munkafeltételeinek biztosításáról. Ezt a nagy figyelmetlenséget nem korrigálták akkor sem, amikor elhatározták a két Iskolás Sportklub egyesítését. Akkor is lecövekelődtek az egyesítést megelőző ígéreteknél, fogadalmaknál. Ezekből, de csak ezekből soha nem szenvedett hiányt az utánpótlást nevelő intézmény.
Május 4-én ünnepeljük a Sportiskola vagy Iskolás Sportklub fennállásának 50. évfordulóját. Ez a sportegység ma is az ország azon kevés Iskolás Sportklubjai közé tartozik, amelynek nincs saját székháza, nincs saját sportbázisa. Viszont vannak vele szemben megfogalmazott elvárások. Ezek állandóak, akárcsak a sportbázishiány. Nagyon szeretnénk, hogy felsőbb osztályú csapataink ajtaja előtt kettesével hosszú sort alkossanak a tehetséges, ígéretes játékosok, hogy ne kelljen behozatalra kényszerülniük együtteseinknek; szeretnők, hogy atlétáink is eredményeik alapján állandó meghívottjai legyenek a nagy nemzetközi versenyeknek; szeretnénk, hogy újra legyen felnőtt korosztályú labdarúgócsapatunk, hogy legyen biztosítva a sportiskolások folytonossága, szeretnénk... szeretnénk... Szeretnénk, hogy az 55. évfordulót gondok nélkül ünnepelhesse meg az Iskolás Sportklub saját tulajdonú otthonában, saját pályáin világ- és Európa-bajnoki érmesek társaságában.
Túl a gondokon, a nehézségen, a szüntelen elvárásokon, hadd szögezzük figyelmünket az ötven esztendő munkájára, e munka eredményeire, hiszen vannak szép számban, és hajtsunk főt az ünnepelni készülő intézmény előtt, elismerve, nagyra értékelve fél évszázados tevékenységét. Köszönjük, köszönjük, Iskolás Sportklub! A következő ötven évre pedig sok sikert kívánunk!
