1971. április végén Kovászna megyébe látogatott a Csókai Proleter (Jugoszlávia) női asz­talitenisz-csapata – Szabó Ibolya, Palatinusz Erzsébet, Stevancsev Jelena –, három mérkőzést is játszott, egyet Sepsiszentgyörgyön, egyet Szentivánlaborfalván, egyet pedig Brassóban a helyi Rapid ellen. Mindháromszor a szentivánlaborfalvi játékosokkal – Koródi Mária, Koródi Hajnal, Kakas Rozália – találkozott. A pár héttel korábban sorra került megyei iskolásbajnokságon a leányok vetélkedőjén két szentivánlaborfalvi lépett a dobogóra: 1. Csürös Edit, 2. Józsa Vilma... A fiúk sem maradtak le. A ’69-es gyerekbajnokságon például Deák Lajos szerzett bajnoki címet, Szép István pedig bronzérmet... Valamennyi szentivánlaborfalvi gyerek a Molnár Ferenc asztalitenisz-iskolájában kezdte pályafutását, abban az iskolában, mely elvitathatatlan hírnévnek örvendett a megyében és a megye határain kívül is. Na de nemcsak asztaliteniszben jeleskedtek a szentivánlaborfalviak, hanem labdarúgásban és jégkorongban is. Túlzás nélkül mondom, hogy a hetvenes évek végén a szentiváni iskola tanulói is azok közé tartoztak, akik a jégkorongsport parazsát szították... Ezekkel az emlékekkel a tarsolyomban léptem a 2011-es esztendő szentivánlaborfalvi I–IV. osztályos iskola és óvoda épületébe. Nem tagadom, gyötört a kíváncsiság, hogy lám, mi a helyzet ma.
A "hatalmas" épületben viszonylagos csend fogadott. A folyosóra három teremből szűrődtek ki gyerekhangok. Nem túl népes osztályokról árulkodtak.

Az óvodában Csürös Tímea (uzoni születésű) óvónő fogadott, és egy csapat lelkes gyerek.
– Huszonhat óvodásom van – mondja az óvónő –, csupa szív és lélek mind a huszonhat. Aranyosak, ha így jobban hangzik. Aranyosak, akik imádnak, szeretnek játszani, szerepelni, akik nyíltak, őszinték, szorgalmasak, akik igyekeznek minél több ismeretet szerezni az őket körülvevő világról. Látni, érezni kell azt az őszinteséget, mellyel belépnek az óvodába, mellyel beszámolnak a tegnap délután őket érintő eseményeiről... S miután jól kibeszélik magukat, jöhet a dalos reggeli torna – mindennap. Csillogó szemük, mosolyuk bizonyítja, hogy nagyon szeretik, élvezik azt, amit tesznek. Felfrissülve, gondtalanul kapcsolódnak a napi tevékenységekbe. S amikor szellemileg fáradni látszanak, játékra váltunk. A játéksarokban mindenki megkapja az éppen őt érdeklő játék kellékeit, a leányocskák főzicskéznek, a fiúcskák építkeznek, de a csúszda sem marad kihasználatlanul.
– Túl vannak a húsvéton, a tojásfestésen, most éppen mire készülnek?
– A Tágassági vetélkedőre, melynek mottója a "tágasságot nekünk is". Ez a vetélkedő népi gyerekjátékot vonultat fel, népdalokat... Uzonban kerül sorra. A nyári vakációban pedig együtt az iskolásokkal megismételjük a tavalyi táborozást a Vadason. Ott érzik igazán otthon magukat.
– A szülők hozzáállása?
– Jónak mondhatom. Tevékenyen bekapcsolódnak rendezvényeinkbe, segítenek mindenben. Úgy érzem, egy hullámhosszon mozgunk a gyerekek nevelése terén, természetesen, ki-ki a maga vonalán, de a cél, amelyért fáradozunk, az közös: a gyerekek sikeres jövőjének biztosítása.

*

Az iskolások éppen a nagy szünetre igyekeznek. A két összevont osztályba összesen huszonegy tanuló jár. Tóth Tünde tanítónő osztályába (I–III.) tizenegy, Nébalda Tímea osztályába (II–IV.) pedig tíz. A heti két testnevelési órát már évek óta szakos tanár tanítja – Varga Orbán Csaba.
– A szakos tanár hétfőn és szerdán – így Tóth Tünde tanítónő – jön át Uzonból. S ez jó, mert legyünk őszinték, ha mi tartanók a testnevelést, könnyen megtörténne, hogy egy-egy tornaórát feláldoznánk a "komoly tantárgyak" oltárán. Varga tanár úr viszont nem alkuszik. Szakos tanár, aki tudja, mit miért kell tennie. Szerencsére van tornatermünk, nem nagy, de ennyi gyereknek eléggé tágas. Van benne két bordásfal, két bak, egy svédszekrény, dobbantó, vannak labdák, ugrókötelek... Minden órára beöltöznek a gyerekek, és tisztességgel, szorgalommal, sportszeretettel részt vesznek a foglalkozásokon. Az iskolával szinte szemben van a falu játéktere, mellette egy bitumenezett kézilabdapálya, ahol igazi otthonra lelnek a labdarúgás szerelmesei. Szeretnek is sportolni a gyerekek... Tudjuk, tudjuk, ismerjük a szentivánlaborfalvi iskola sportmúltját, hagyományait. Akkor még nyolcosztályos volt az iskola, több, sokkal több gyerekkel. Ma huszonegy gyerekünk van, és egészen más feltételek... Na persze, tény marad, hogy ma nincsenek a Koródi testvérekhez, Csüröshöz, Kakashoz, Deákhoz... hasonló tanítványaink. De a lehetőségeinkhez mérten részt veszünk néhány iskolásversenyen. A gyerekeknek kell a mozgás, a sikerélmény. A versenyeken pedig alkalom adódik a barátságok kötéséhez, új és új kapcsolatok kialakulásához. S ezek nem elhanyagolandó tényezők. Igyekszünk maradéktalanul eleget tenni hivatásunknak.