Farkas Réka
Helyenként bizony kicsit tudathasadásosra sikeredett Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester minap megjelent nyilatkozatsorozata. Hol a kormányzás előnyeit ecsetelgeti, az RMDSZ-es miniszterek, államtitkárok, no meg saját lobbijának köszönhető töméntelen sok pénzt, hol a román hatalom ellenében vívott kis és nagy csatáikról értekezik.
Az oly jól hangzó és sokak által igényelt összefogást emlegeti, ám kizárólag az ellenzéket okolja a konfliktusokért, felsőbbrendű fölénnyel érzékelteti már most azt, ami minden bizonnyal a jövő évi választási kampányok slágere lesz: nem az RMDSZ-en múlik a megegyezés elmaradása. Úgy beszél arról, hogy az egyszerű halandókkal is pontosan meg kell értetni az autonómia lényegét, mintha hét éve tartó politikai pályáját nem erre alapozta volna, nem ennek jegyében nyert volna választásokat több ízben. Hol politikusként, hol városgazdaként, hol civilként szól, igen okosan cserélgetve a szerepeket aszerint, mikor melyik tetszik előnyösebbnek.
Antal Árpád pontosan illeszkedik az RMDSZ ifjabb és idősebb politikusainak sorába. Ügyesen játszanak kormányzati szerepükkel: hatalmon vannak, ha babérokat kell aratni, megvalósítások gyümölcsét leszedni, nem hiányoznak a tornaterem-avatókról, útátadásokról, de távolságtartóak, olykor még bírálnak is, ha megszorító intézkedések kerülnek napirendre, ha a kabinet csetléseiről-botlásairól, hozzá nem értéséről esik szó, és a reform szükségességével, no meg jó szándékuk hangoztatásával igyekeznek takarózni, amikor egészségügyi miniszterük elsietett, átgondolatlan és előkészítetlen intézkedései miatt tiltakozik a fél ország. Nem győzik hangoztatni, mennyi pénzt ,,szereztek" egyik vagy másik beruházásra, hálára és elismerésre áhítoznak, no meg terelni próbálnak, feledtetni a csökkenő életszínvonalat, az egyre értéktelenebb nyugdíjakat, fizetéseket, a fogyó munkahelyeket, a minden ágazatot eluraló megszorításokat.
Azonos az összefogásról szóló álságos retorikájuk, a ,,mi nem félünk a versenytől, de nincsenek igazi vetélytársak" típusú megközelítés és az autonómiához való viszonyulásuk. Ne említsünk húsz esztendőt, de jó tíz éve állandó kampánytéma az autonómia, sokan jutottak funkcióba ennek hátán, de üres szólamok pufogtatásánál többet mindmáig alig tettek. S lám, most a huszonötödik órában új elemmel gazdagodik a paletta: politikusaink hárítanak, osztozni kívánnak a felelősségben: a civilek és értelmiségiek szerepét, részvételét emlegetik hirtelen, azokét, akik javának bizalmát elveszítették az elmúlt húsz évben. Akiknek véleményét mindeddig félresöpörték, bírálatukra, szakértelmükre nem, alázatukra azonban annál nagyobb szükségük lenne.
