A napszámosmunka törvényes rendezésének ötlete felső-háromszéki nagygazdáktól származik, a sajátos mezőgazdasági munkálatok elvégzésénél ugyanis gondot okozott a munkatörvénykönyv előírásainak, az alkalmi munkások törvényszerű alkalmazásának betartása.
A parlamenti előterjesztő, Édler András képviselő bemutatója szerint a napszámostörvény lehetőséget biztosít, hogy a mezőgazdaság, vadászat és halászat, erdőgazdálkodás (kivéve az erdőkitermelést), haltenyésztés, gyümölcs- és zöldségtermesztés, állattenyésztés, méhészet, kulturális jellegű rendezvények, árumozgatás és takarítás terén a cégek egyszerűsített formában foglalkoztassanak alkalmi munkavállalókat.
A törvény szerint a napszám időtartama napi nyolc óra, ami közös megegyezéssel legtöbb 12 órára hosszabbítható. Napszámra csak 16 éven felüli személy alkalmazható, egy naptári évben a napszámosnak minősülő munkavállaló legfeljebb 90 napot dolgozhat.
Az alkalmazó cég kötelezettsége, hogy külön regiszterben napi nyilvántartást vezessen a napszámosokról, felvilágosítsa őket az elvégzendő munkáról és a munkabalesetek megelőzésének módjáról. A megegyezett napszámot a munkanap leteltével ki kell fizetnie, illetve biztosítania kell saját költségén a megfelelő munkaruhát. A napszámos bére után járó 16 százalékos jövedelmi adót az alkalmazó fizeti be, nem kell hozzájárulást fizetni a nyugdíj- és munkanélküliségi alapba, valamint az egészségbiztosításba. A munkáltató kötelezettsége, hogy a naptári hónap elteltével a következő hónap első öt munkanapján jelentse a munkaügyi felügyelőségnél a napszámosok számát és kilétét.
A törvény értelmében a munkaórára fizetendő bért – 2–10 lej között – a felek közös és közvetlen megegyezéssel állapítják meg, betartva a törvényes előírásokat. A munkanap végén a munkavállalónak az összeg átvételét a nyilvántartó regiszterben aláírásával kell bizonyítania.