Erről is lemaradtam. Pedig elvártam volna, hogy engem is meghívjanak. El is mentem volna, mert aránylag olcsón meg lehetett úszni.
Ugyanis kikötötték, hogy csak apró figyelmességeket lehet adni, nem holmi nagy ajándékokat. Attól féltek, hogy ha meghívnak, és elmegyek, én is visszahívom őket – például – az unokáim esküvőjére, és akkor nekik is el kell jönniük. Márpedig ismerik az itteni szabályokat, hogy nálunk az esküvőn kötelező nagyobbacska pénzösszeget adni. És nekik is lehetnek anyagi gondjaik. Most is sokan felróják a királyi háznak, hogy túl sokat költ. Évente mintegy 60 millió dollárt. Aztán hallottam a Westminster-apátságban elhangzott eskü szövegében azt az ígéretet, hogy az ifjú házasok nem hagyják el egymást sem gazdagságban, sem szegénységben. Ezek szerint benne van a pakliban, hogy akár le is szegényedhetnek. Az is érdekes, hogy most már kihagyták a szövegből azt a kijelentést, miszerint a hölgynek "feltétlenül engedelmeskednie kell" férjének. Hiába no, csak modernizálódunk! Viszont ők is örök hűséget esküdtek egymásnak, akárcsak a vőlegény szülei, Károly herceg és Lady D. Abból viszont nem lett semmi.
Végül is, ahogy olvasom az előírt protokoll szabályait, már nem is bánom olyan nagyon, hogy nem kellett elutaznom Londonba. Képesek voltak előírni az elfogyasztható alkohol mennyiségét, és azt, hogy meddig illik a rendezvényen maradni. Hát az ember még jól be sem tud rúgni, és hajnalig táncolni? És nem énekelheti el a Nem, nem, nem,...nem, nem, nem, ...nem megyünk mi innen el... kezdetű dalt.
A tévé jóvoltából az esküvő minden mozzanatát lehetett követni az apátságba való bevonulástól a királyi palota balkonján elcsattant csókig. Sajnos, tovább nem. Pedig akkor következett volna a java! Szépen bekamerázhatták volna a hálószobát, és az esküvői buli helyszínét is, mint a Való világban. Azért egy ilyen rangos esküvőt én másképp képzeltem el. A királyi családok tagjainak nem ilyen szerelmi házasságokat kellene kötniük, mert abból semmi jó nem származik. A szerelem elmúlik, a pár szétválik, jön a botrány, ami nem hiányzik a királyi háznak. Hát nem jobb volt régen, mikor a megszületett trónörökösnek kinéztek egy királyleányt valamelyik szomszédos baráti vagy ellenséges országban? Aztán összeadták őket, és máris rokoni kapcsok kötötték össze a két országot. És érdekes módon azok nem váltak el. Hány háború volt elkerülhető a régi tanács szerint: "Háborúzzanak mások, te csak házasodj, Boldog Ausztria!"
Az a baj, hogy csak a királyi címek örökölhetőek, a politikaiak, mint államelnökség, miniszterelnökség csak kevés helyen. (Ha nem jött volna a forradalom, akkor nálunk most Második Ceauşescu uralkodhatna). Ha azokat a régi hagyományokat követték volna, akkor most Vilmos herceg nem Katalint vette volna el, hanem mondjuk Putyin lányát (nem tudom, van-e neki?). Ezzel megpecsételődött volna legalább két nagyhatalom barátsága. De például Obama fia is elvehetné valamelyik jelenlegi kínai császár lányát, és akkor Amerika adóssága Kínával szemben a családban maradna.
