Tíz percig csak néz a néző, mert mi mást tehetne, ha jó pénzért megváltotta a belépést. Fülének kellemes, szemének kevésbé az élmény, tudata viszont ellenkezni kezd: mi akar lenni ez az Égi vándor (veszprémi Pannon Várszínház)?
A műfaji behatárolásról hamar lemond – aztán a színpadon levők a Gyöngyhajú lány szájbarágós megjelenítésével megoldják minden dilemmáját.
Azért e közönséges fogalmazású felvezető, mert az előadásról írni semmi szükség szakkifejezések használatára – mivelhogy a produkciónak nincs sok köze a színházhoz. Félresiklott teatralitás, erőszakos akrobatizmus próbálta helyettesíteni a koreográfiát, a csupán egy fényképfelvétel erejéig látványos tömegjelenetek igen könnyedén siklanak át paródiába, groteszkbe. Vagy konyhanyelven: idétlenkedésbe. A sok lehetőséget tartogató játéktér maximális kihasználásáért egyszerre mozog mindenki a színpadon, holott a néző legfeljebb két különböző hely történéseit tudja követni azonos időpontban, így arra próbál összpontosítani, ne a "töltelék" lejtéseire figyeljen, hanem a főszereplőkére – ami nem megy könnyen, merthogy a "kórus" hölgyeinek színpadi megjelenése igencsak híjával. És még sorolhatóak lennének a kifogások hosszan, hosszan, de minek? Úgy félresikerült ez a jobb sorsra érdemes elképzelés, ahogy van. Az nem igaz, hogy nem voltak jó pillanatai, a Léna például – annak ellenére, hogy olykor itt is az az érzése az ártatlan nézőnek, a rendező csupán annyi útbaigazítást adott a háttérben levő mellékszereplőnek: mindegy mit csináltok, csak mozogjatok valamit – önálló jelenetként viszonylag állna a lábán, a második félidőben a Tékozló fiú meg kimondottan jól sikerült.
Apropó, második rész: jócskán megcsappant a kellemes élményre készült nézők serege a szünet után, miután megkapták a bugyutaság non plus ultráját: a pap reverendában ringatja magát, aztán ihaj-csuhaj jókedvében megveri a... félcipője szárát. De legalább a zene jó, csak inkább otthon az öreg lemezjátszón a recsegős bakelitet hallgatom, Kóbor János hangja azon is jobban szól.
Ez volt tehát az első meglepetése az idei Szent György-napoknak. Nem kellemes, de meglepetés. Épp csak óhatatlanul felmerül a kérdés: milyen válogatás történt a "fesztivál" előtt? Inkább akármelyik általános iskola színielőadása – azokról tudja a néző, hogy amatőrök, nem dilettánsok.
