Fotó: Henning János
Semmi filozófia, semmi átvitt értelmezés, semmi szimbolisztika. Csak játék. Na jó, azért utána el lehet gondolkodni egyen s máson, de előbb maradjunk a játéknál.
Egressy Gábor Portugálja ugyanis nagyszerű játéklehetőséget kínál, bár csupán különféle, viszonylag egyszerű karaktereket kell megjeleníteniük a színészeknek, s a rendezőnek sem túl bőségesek lehetőségei, hiszen a szövegkönyv maga a siker titka.
A sikeres előadáshoz már csak annyi a felelőssége a játékmesternek, hogy a megfelelő embert a megfelelő helyre, a csattanókat pedig kellően előkészítse. Ami azért nem kevés, de Zakariás Zalánnak nem esik nehezére megbirkóznia rendezői feladatai egyik részével sem: a színészeket jól ismeri, hiszen nem ez az első rendezése a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színháznál, a darab történése pedig, bár kitalált helyszínen, de kortárs környezetben zajlik. Ami az előadásban Irgács, de lehetne Székelyszentjakabfalva is. Egressy ugyanis azt feszegeti, akar-e kitörni egy zárt és elzárt közösségből egy fiatal, hol csupa takaréklángon élő ember veszi körül, akarja-e és meg tudja-e ragadni a lehetőséget a kiszabadulásra – és egyáltalán adódik-e rá alkalom.
A tragédiába fúló komédia szerint minden megváltoztathatatlan, Masni (Márton Réka), a helybeli kocsmáros lánya, miközben átéli addigi és valószínűleg további élete egyetlen kalandját, sorsa rabjává válik. Ebben a keretben vonulnak át a színen a többnyire jól alakított figurák, a csetlő-botló Kocsmáros (Kulcsár-Székely Attila), a rendőrmundértól megfosztott helybeli fenegyerek Retek (Szűcs-Olcsváry Gellért), ki Masni kezére vágyik, a fővárost megjárt nagyvilági vagány Csipesz (Barabás Árpád), alkoholista felesége (László Kata), a mindig részeg Sátán (Dunkler Róbert), a Pap (Posta Ervin), ki maga sem veti meg az italt – és ebbe csöppen bele a fővárosból jött Bece (Antal D. Csaba), Masni kitörésének "alkalma". Jól pergő párbeszédek, pesti szleng (azért nem ártana valahol jelezni, az előadás bizonyos kor alatti nézőknek nem ajánlott!), kevés, de funkcionális díszlet – nagyjából minden a helyén. Ami talán kissé nehezen érthető: a gyilkossághoz elvezető szál kidolgozatlansága, de végül az is bejön.
Lehet, nem az a hosszas vitákat szülő előadás, nem is az a fajta, melyet többször akar megnézni a megrögzött színházlátogató – de jó, hogy a Szent György-napok lehetőséget ad ennek élvezésére is.
