VÁNTSA KÁROLY, Sepsiszentgyörgy. Már több mint két hónapja, hogy a Rövid utca és a Hőközpont sétány kereszteződésénél egy kis patak csörgedezik a vízaknából. Az elfolyó mennyiség becslésem szerint naponta több köbméterre tehető, melyet valaki megfizet.
Valószínűleg mi, lakók, akiknek a számláján ez veszteségként jelenik meg. A jelenséget szóvá tettem a lakótársulásnál, de sajnos, süket fülekre találtam. Remélem, hogy e pár sor elolvasása után az illetékes szervek intézkedni fognak... Amúgy nem egyedi esetről van szó, pár hónapja a Nap és a Vadász utca kereszteződésénél láthattunk hasonló vízfolyást. Ez, ha későn is, de megoldódott. Csodálkozom, hogy a város erre hivatott személyeinek nem tűnik fel az adófizetők terhére elpazarolt vízmennyiség.
VERES IBOLYA, Uzon. Május talán az esztendő legszebb hónapja, amikor a természet újjáéled, virul és jó kedvet ád, évről évre. Csak az emberi élet véges, egyszeri és megismételhetetlen – ezért fájdalmas emlék az uzoni zsidók számára 1944. május 3-a, amelynek hajnalán huszonnyolc személyt vittek el tehergépkocsival, előbb Sepsiszentgyörgyre, a dróttal körülvett Traktoriskolába, onnan pedig munkatáborokba, gettókba. Legtöbbjük számára ez volt a végzet, alig nyolc személy tért haza az elhurcoltak közül. Azóta is kérdés, hogy miért történt mindez.
N. N., Sepsiszentgyörgy. Elhunyt szeretteinket az örök nyugalom reményében temetjük el. Ebben a tudatban vittem virágot szeretett, 21 éve elhunyt nagymamámnak is húsvét vasárnapján. Meglepetésemre, a nagymamám (életében gondosan megcsináltatott és lefödött) sírján friss koszorúk fogadtak, a hármas sírban (ahol egykori férje és annak első felesége pihent) egy negyedik halott is fekszik, mégpedig nagymamám helyén, akinek a koporsóját és csontjait (a sírásó bevallása szerint) összetörték, és a földbe taposták, hogy a nemrég elhunyt személy családjának kérésére helyet teremtsenek, éppen ott. Döbbenetünk és felháborodásunk csak fokozódott, amikor kiderült, hogy a törvény szerint mindez nem számít sírgyalázásnak, tehát semmilyen hatóság sem tehet semmit ebben az ügyben. És most már mi sem, pedig természetesen elvittük volna nagymamánk maradványait, ha szólnak. De milyen alapon lehet így eljárni? Tény, hogy a köztemető gondnoksága valamit nem jól tesz. Biztosak lehetünk még abban, hogy saját szeretteinknek viszünk virágot a temetőbe?
