Báthori Csaba, Balla Zsófia, Kemény István és a házigazda Szonda Szabolcs
Nem csak a költőnek, a költészetnek is van identitása, amit gyakran az határoz meg, hogy hol születik.
De minden mű azt a kultúrát gyarapítja, amelyen írták – kiinduló gondolatok egy szokatlanul őszinte beszélgetéshez, amelyben három nyelvzsonglőr vallott az elmenés általi otthonmaradásról, az amott vagyok, emitt vagyok érzésről. Balla Zsófia, Báthori Csaba és Kemény István csütörtök délutáni kibeszélős jelenléte a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében olyan színfoltja a városnapi kultúreseményeknek, ami egy nagyon gyakori jelenséget, az elvándorlást és annak az egyénre ható következményeit az író, költő szemszögéből hozza közel. Ha nem a szülőföldeden, illetve nem anyanyelveden írsz, hozzányúlsz olyan témákhoz is, amiket csak az otthontól, addigi életedtől eltávolodva veszel tolladra, és ezáltal közelebb kerülsz önmagadhoz – fogalmaztak, miként azt is vallják, a jelenkori határtalan ide-oda járás javítja az irodalom vérkeringését. A külföldön élés nem csonkítja, inkább gyarapítja az összmagyar költészetet és annak megismertetését más nyelvű népekkel, amire a szóban forgó találkozó egyik résztvevője, Báthori Csaba kitűnő példa, aki több mint másfél évtizedes ausztriai élete alatt németre fordította József Attila minden versét és verstöredékét. Ezért érvényes ma is Balla Zsófia egyik ifjúkori versének sora: Ahogyan élek, az a hazám.
