Mózes László
A térségünkre telepedett májusi jégkor ellenére – ha április kiszámíthatatlan, májusban havas eső permetez, júniusban, júliusban pedig árvíz hömpölyög, ugyan mikor lehetne immár jó időben Szent György-napokat tartani? – a tegnap este, a tűzijátékos csillaghullás után véget ért a városünnepek első korszaka.
Mert húsz év után a Szent György-napok hagyományosságához, ismertségéhez, igényeltségéhez már kétség nem fér, a továbbiakban stílusának megőrzése, csiszolása lesz a legtöbb leleményt s képzelőerőt igénylő feladat. Hogy e napoknak sajátos jellege van, az tény, akár erdélyi, akár lokálisabb, székelyföldi kitekintésben.
A tömegek mozgatására építő városünnepen, aki keres, az talál szíve s ízlése szerinti kulturális, vásáros, avagy kulináris érdekességet. Az idei, évfordulós kínálatot különösen jellemezte a bőség zavara, s még ha markáns értékrendbéli határvonalak húzódnak egynémely nagyszínpadi zenei produkciók minősége között – a legtöbb, műsorok iránti érdeklődőt ugyanis a koncertek vonzzák –, összességében változatos és vállalható zenei eseménysorból lehetett válogatni, több alkalommal is sajnálva, hogy az ember nem lehet egyszerre két helyen. Érdemes viszont elgondolkodni azon, hogy a populáris műfajban melyik az az alsó határ, amely alá végképp nem szerencsés süllyedni, már az összkép kedvéért sem: a sziszikecses irányvonal ugyanis nagyon karcolja a rendezvénysorozat eddigi jó hírnevét, függetlenül attól, hogy éppen hány ezren voltak – jobb híján – kíváncsiak a szépséges, ám levitézlett diszkókirálynőre.
A Szent György-napok örök érvényű, legemberibb vonzata ellenben, hogy a város lakóinak s a vendégeknek egyaránt lehetőséget teremt azokra a találkozásokra, melyek ilyenkor talán ráérősebben, jobban összeszőtt szálak mentén történ(het)nek. És ehhez is, miként újabb kulturális ínyencségekhez, remek teret jelentett az életre keltett, eső áztatta múzeumkert, mely meghittségével, borudvarával, környékével nem csak az újdonság erejével hatott, hanem azt is példázza, érdemes eddig ki nem próbált lehetőségekkel kacérkodni. Míg előbbi telitalálat, a belvárosban maradtak gyenge vásári láncszemek, főként ami a Mikó utcát és környékét illeti, igaz, aki ott semmi ínyére valót sem talált, csak gyúródott s levegő után kapkodott, édesebb híján vásárolhatott magának egy marcipánból készített mogyorós csókot. A sokszínűségben, kavalkádban amúgy láthatóan körvonalazódott a rendre és a rendezettségre való törekvés, ami szintén felnőttkorú városünnepre vall. Mint mindig, a nagyobb lélegzetű történések mellé felsorakoztak a pici, finom rezdülések, s ezek összessége jelenti Szent György-napokkor a választás szabadságát, mellyel élni, sáfárkodni mindenképp érdemes, még májusi esőben is.
