A nagygalambfalvi Kányádi Vilma nénit minden bizonnyal nem túlságosan zavarta, hogy a Szent György-napi vásárban nem fogy az áru, hisz ő itt is dolgozott, szőtte a piros szőttest, aminek otthon biza van keletje, nálukfelé ez az alapanyaga a női viseletnek.
Az a bukovinai asszony sem búslakodott, aki a hímzett tojásokat állította ki, neki az volt a fontos, hogy megmutassa, hogyan készül ez a fatojásra hímzett csoda, mindenkinek elmagyarázta a technikáját, ha kérdezték. Idén több bőrdíszműves kínálta igényesen előállított ruhadarabjait, használati tárgyait, mint a korábbi években, különböző technikával és anyagokból készült ékszereket is többen árusítottak – a tűzzománc és gyöngyfűzött darabok látványát csak a mifelénk ismeretlen, fantasztikus csillogású Swarovski-kristály szárnyalta túl. A kézművesek utcáján hagyományos és a hagyományosból továbbfejlesztett, új stílusú kézművesportéka jól megfért egymás mellett, de mintha idén nem is vásár, csak kiállítás lett volna, valahogy nem akart fogyatkozni az áru. Nézelődő sok volt, vásárló annál kevesebb, így hiába nagyobb és változatosabb évről évre a kínálat, a mesterkezek alkotásai kevés ember otthonába jutnak el.
