Marosvásárhelyen turnénk első állomásán egymás után háromszor léptünk fel. Másnap következett Kolozsvár. Az elmúlt négy év alatt huszonkét előadást tartottunk itt, és újra rácsodálkoztunk, milyen nagy az érdeklődés a Bolyongás iránt. Szatmárnémetiben egy régi osonós fogadott bennünket, jelenleg szociális munkásként dolgozik a helyi Caritas-szervezetnél. Sok nézőtől kaptuk azt a visszajelzést, hogy az utóbbi hat év alatt a Teodora Enache dzsesszkoncert mellett ez volt a legerősebb kulturális és lelki élményük.
Másnap megérkeztünk Tokajba, a sepsiszentgyörgyi Berde Áron-iskola testvérintézményéhez. Szatmártól csak 150 kilométerre helyezkedik el a város, de a fiatalokon szemmel látható a "nyugat" hatása. Miskolcon a Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumban tartottuk az előadásokat. A közönségtalálkozón a diákokon éreztük, hogy egészséges értékrendet képviselnek, és ennek kialakításában kulcsszerepet kap az iskola és az a rendszer, amelyben működnek. Jászberénybe szinte úgy érkeztünk, mint haza. Egy év leforgása alatt három alkalommal jártunk ott. Tréningeket is tartottunk a diákoknak, akik különleges élménnyel ajándékoztak meg bennünket. A nevetgélő, zavart, felszínes témákat érintő 16–18 évesekből egyik percről a másikra elcsendesülő, maszkjait levető, befelé figyelő, érett, érzékeny fiatal lett.
Bebizonyosodott számunkra, hogy 2011-ben a színház a legjobb eszköz, amely képes változásra késztetni a fiatalokat. Jászárokszálláson tartottuk a 350., ünnepi előadást. Tatabányán a szentgyörgyi Mikes Kelemen Gimnázium testvériskolájában játszottunk, másnap utaztunk Budapestre az Egyetemi Katolikus Gimnáziumba. A szervezők kérésére ezen a helyszínen is tartottunk tréningeket a diákoknak. Eleinte nevetgéltek, a fiúk vagánykodtak, szétszórtak voltak, nem tudtak egymásra figyelni, egymás szemébe nézni. A tréning végéig feltűnő változáson mentek keresztül. Budapest után következett Békéscsaba, ahol az előadás után spontánul kialakult beszélgetésen az egyik fiú engedélyt kért, hogy írjon a Bolyongás által átélt élményeiről, mert számára felejthetetlen volt az előadás, és szeretné másokkal is megosztani. Debrecenben találkoztunk a Kon­zervArtaudrium színház tagjaival, Törökszent­miklóson újraértékeltük azt, hogy együtt lehetünk, s vannak olyan társaink, akikre számíthatunk. Szentesre is másodszor tértünk vissza, ahol tréningeztünk a drámatagozatos diákokkal.
Miközben haladtunk egyik helyről a másikra, mindig más és más emberekkel, sorsokkal és körülményekkel találkoztunk. Egyre biztosabb, hogy az emberek a gazdasági válságban kezdik elveszíteni a hitüket abban, amit csinálnak. A fiatalok ebben a lelki válságban egyre nehezebben lelik meg, hogy melyik úton haladjanak és kit kövessenek. Jó volt látni, hogy amíg a nézőtéren ültek, saját érzéseikre figyeltek. A beszélgetések és a tréningek során kiderült, a fiatalok igénylik az önmagukkal való szembenézést, és kérdéseket tesznek fel arról, hogy mitől lesz több az életük annál, mint amennyi látszik belőle.
Daragics Bernadette